Boldog születésnapot kívánok a biasomnak! Remélem, jól telt a napja
Aznap álmosan ébredtem pont úgy, mint
mindig, hiába rezgett, visított, a zenétől a mobilom én még aludni akartam.
Fáradtan nyúltam érte, hogy bekapcsolhassam a szundi módot. Még legalább tíz
percet akartam aludni, ez volt az egyik legnagyobb vágyam, és úgy éreztem, hogy
ennyit megérdemlek a születésnapom alkalmából. Sosem tulajdonítottam neki nagy
szerepet, hiszen csak vénülök, egyre közelebb vagyok az öregkorhoz minden
évben. Amióta pedig a SHINee debütált és
Idol lettem, azóta meg főleg semmi különleges nincs ebben a napban. Ugyanúgy
halálra dolgozzuk magunkat, legfeljebb a vállalat ad egy tortát. Ennyi, nem
több. Csak egy ugyanolyan nap, mint mindegyik. Csoki tortával. A mai nap sem lesz más. Éppen ezért engedtem
meg magamnak tíz perc szundit. Sajnos nem mindenki volt ilyen nagylelkű, mint
én magammal. Hallottam az ajtó nyílását, valamint az egyre közeledő léptek
zaját. Egy kéz ragadta meg a vállam és gyengén rázogatni kezdett.
- Minho - ah, ébredj! – Jinki szintén
fáradt lehetett, legalábbis ez jött le nekem a hangja alapján. Lassan
kinyitottam a szemeimet, hogy informálódjak az ittléte felől.
- Mi van? – ráncoltam a homlokom. A nap
lágyan sütött be az ablakon, mégis úgy éreztem, hogy kiégett a szemem a túl sok
fénytől. Hunyorogva néztem a hyungomra, valami válaszra várva.
- Elmúlt öt óra.
- Kelts fel hatkor! – ezek után egy
ásítással elintézve a vezető véleményét, megfordultam a másik irányba és
nagyjából azonnal visszaaludtam volna, ha nem Jinki lett volna a bandavezér, és
nem végezte volna jól a dolgát. Sajnos egyik sem volt rá jellemző. Inkább
lerántotta rólam a takarómat.
- Így is hagytalak fél órát aludni.
Kifelé! Most!
- Az előbb csörgött a vekkerem – csak
azért is kötöttem az ebet a karóhoz. Nem akartam elhinni, hogy ennyire nem
érdekelt senki az, hogy a születésnapomat ünnepeltem. Szinte mindig
kialvatlanok voltunk, a sok munka miatt ráadásul még szabadnapot sem kaptunk.
Igyekeztem ezt a napot jól indítani, de sajnos az idő nagyúr volt.
- Igen, fél órája. Azóta egyszer beállítottad
szundira, utána a földhöz vágtad. Nesze, összeszereltem neked.
Felpillantottam, amikor a mobilom
pontosan a fejem mellett ért földet. Azaz ágyat. Innentől kezdve pedig a játék
vérre ment. Bár eredetileg most le kellett volna állnom vitatkozni a
vezetőnkkel, inkább felkeltem. Egy gyors nyújtózkodás és pár fekvőtámasz után
helyre is állt a vérkeringésem, és már csak fel kellett öltöznöm. Kinyitottam a
szekrényajtómat. Mára be volt tervezve egy koncert, meg különféle próbák.
Kivettem egy melegítőnadrágot, fehérneműt és egy pulóvert. Természetesen valami
unalmas, természetes színt választottam. Szürkét. Az a legkevésbé feltűnő,
főleg egy szürke világban. Magamat is megleptem, olyan gyorsan végeztem el az
átöltözést. Megágyaztam, utána pedig megnéztem a mobiltelefonomat. Melegség
töltötte el a lelkem. Rengeteg sms érkezett nekem a születésnapom miatt.
Természetesen elsőként a bátyám küldött egy rövidke, de számomra annál
értékesebb üzenetet, utána rengeteg rajongó, sasaeng, shawol, flamer. Persze,
ezek szinonimák, de nekem mégis mindegyik másmilyen. Hiszen minden ember
különböző és ez bennük a szép. A vége felé találtam egy olyan kicsi szöveget,
amitől kissé elszorult a szívem. A szüleimtől jött.
„Fiam,
mi szerettünk volna az elsők lenni, de már biztosan megelőztek minket. Boldog
születésnapot, reméljük, jól telik és ki tudod magad pihenni. Szeretünk, appa
és omma”
Többször is átolvastam az üzenetet. Már
hozzászoktam, hogy szinte sosem láthattam őket és egyszerűen néha már az
eszembe sem jutottak. Csak akkor beszélgettünk, ha valami ünnep volt, esetleg
kaptam egy szabadnapot, aminek nem sok haszna volt. Ilyenkor általában csak
aludtunk a srácokkal egész nap, esetleg játszottunk valamit és megengedtünk
magunknak pár szelet süteményt, vagy valami nehezebb, laktatóbb kaját. Éppen
ezért jó volt, ha évente legalább egyszer hazamehettünk. Idén még nem is
voltunk a családunkkal, csak anyák napján kaptuk fél órát az anyáinkkal. Éppen
ezért nőttük ki magunkat egy nagy családdá. Egymáson vezettük le a
feszültségünket, és talán ez volt az oka annak, hogy nem hiányzott annyira az
igazi, vérszerinti családunk. Még
végigfutottam a maradék üzeneten, utána kiléptem a szobámból. Egyenest a
konyhába vezetett az utam. Már kezdtem éhes lenni, valamint ilyenkor a bandából
valaki biztosan ott lébecolt. Hallottam néhány neszt abból az irányból, ami még
inkább megerősítette a gyanúmat.
Befordultam a helyiségbe. Még igazából
nem keltem fel teljesen.
- Boldog szülinapot! – hallottam meg négy
nagyon ismerős hangot. Felpillantottam. Szemben álltak velem a csapattársaim.
Jonghyun, Onew, Key és Taemin, valamint a rappertársam kezében egy kicsi
fehérszínű torta, rajta egy égő huszonnégyes gyertyával. A meglepettségtől egy
pillanatra ledermedtem, utána azonnal meghajoltam nagyjából kilencven fokban.
- Köszönöm szépen – mondtam.
- Nincs mit –nevetett fel Jonghyun,
kisöpörve a szemébe lógó szürke tincsét.
- Na, fújd el a gyertyát!
–türelmetlenkedett Kibum. Közelebb lépett hozzám, és konkrétan a képembe nyomta
az égő gyertyás tortát.
- Ne felejts el kívánni! – vigyorodott el
Taemin a háttérben. Egy pillanatra végigfuttattam rajta mosolyogva a
tekintetem. Abból az aranyos, védelemre szoruló kisfiúból egy csodálatos, szexi
férfi lett. Sokat változott az évek alatt, de néha azért visszatért a gyermeki
kiléte, még ha ez az akarata ellenére történt is vele. Ezek után visszatértem a
tortámhoz. Magamban kívántam valami számomra fontos dolgot, utána pedig vettem
egy mély levegőt. Azonnal elfújtam a gyertyámat. A többiek tapsolni kezdtek és
éljenezni, pont úgy, mint minden születésnapkor, mégis sokat jelentett ez az
ünnepeltnek. Végül én is megtapsoltam magamat. Ezek után Key leültetett minket.
Mindenkinek vágott egy kis szelet tortát, természetesen én kaptam a
legnagyobbat, amit Taemin nagyon féltékenyen bámult. Hiába a férfias kinézete,
enni szeretett, és mindent bevetett, hogy sok kaját kaphasson. Kiöltöttem rá a
nyelvem. Enyém volt a nagyobb szelet süti, ráadásul reggeli helyett kaptuk,
amiben mondjuk semmi különleges nem volt, de mégis így volt a legjobb.
- Még mielőtt elkezdenénk tortázni, lenne
itt valami neked, Minho-ah - szólalt meg hirtelen Kibum. Letettem a villámat és
érdeklődve figyeltem rá. A banda három tagja felállt, utána Jinki vezénylésével
a kezembe nyomtak egy dobozt.
- Tudjuk, hogy nem nagy ajándék, de
használd egészséggel - vigyorgott Jonghyun. Le lehetett olvasni az arcából,
hogy ő kíváncsibb volt a reakciómra, mint én az ajándékomra. Pedig tényleg nem
tudtam, hogy mit vettek nekem a barátaim.
- Köszönöm szépen - a meghajlás után
pedig nekiálltam kibontani. Egy fényképezőgép volt az. Vadonatúj, kiváló márka,
rengeteg pluszfelszereltséggel. Egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.
- A múltkor mondtad, hogy van valami hiba
a gépeddel, úgyhogy a fiúkkal vettünk neked egy újat. Reméljük, tetszik -
magyarázott továbbra is a dínópofa, villogtatva az ezer wattos vigyorát.
- Köszönöm. Nem hittem volna, hogy
megjegyeztétek, amikor magamban morogtam - valóban így volt, csak egyszer
mondtam, hogy már nem volt az igazi a gép. Hihetetlen, hogy valamelyik ezt
meghallotta, és közösen vettek nekem egy újat. Ilyenkor még magam is
elcsodálkozom a csapaton.
- Tőlem majd mást kapsz - szólalt meg
hirtelen a maknae, arcán egy felettébb gonosz mosollyal.
- Miért, mi kapok tőled? - pillantottam
fel. Igyekeztem kifürkészni a választ a tekintetemmel, és reméltem, hogy
ügyesen csináltam. Taemin beleharapott az alsó ajkába. Szemmel láthatóan nem
akarta elmondani nekem azt a bizonyos meglepetést, inkább szétharapta a száját.
Teljesen logikus.
- Meglepetés lesz - jelentette ki hosszas
farkasszemezés után- most pedig tortázzunk!
Mindenki leült a helyére, én pedig
eltettem a gépemet egy biztonságos helyre, nehogy összekoszolódjon. Mindenki
nekilátott az édességnek. Egyébként gyakran volt, hogy mondjuk egy tábla csokit
eszegettünk el öten reggeli gyanánt. Ennek oka az édességből származó energia
volt, és az, hogy nem volt időnk rendes étel elfogyasztására. Mikor bevettem az
első falatot a számba, szinte berobbant az az íz. Az egész szervezetemet
végigjárta a fehércsokoládé és mandula tökéletes krémje, amely a lágy
piskótában még kiválóbb összhatást produkált. Ízlelőbimbóim örömtáncot jártak,
a tudatomba pedig sajnos zuhanó üllőként hasított bele az emlék. Az emléke
ennek az édességnek. Megint visszarepültem a gyerekkoromba, ahol omma éppen kiemelte
a sütőből a tortát, appa fényképezett, a bátyám pedig igyekezett eltitkolni az
ajándékaimat. Éreztem omma fehércsokoládé tortáját a számban, ami megszólalásig
hasonlított erre, hallottam Minseok csacsogását, és éreztem appa erős karját a
vállamon, amint éppen felköszönt és büszke, hogy a kisfia megint nőtt egy évet.
Mindezt egy falat torta idézte elő
bennem. Visszakívántam azt az időszakot, amikor a családommal lehettem, és
együtt ünnepeltünk. Mert hiába vagyunk így egyben mind az öten, azért ez nem
volt az igazi. Azonban ez az emlék eltűnt és újra a jelenben kötöttem ki, a
barátaimmal.
- Finom ez a torta – jött ki a torkomon
ez a kijelentés.
- Köszönöm. – bólintott Kibum – Eddig
minden évben kritizáltad a tortámat. Most legalább elismerted a tehetségem.
- Ezt fix, hogy nem te csináltad – ráztam
meg mosolyogva a fejem. Kibum szeretett néha túlzásokba esni, és azért ilyen jó
tortát nem tud sütni, mondjon akárki akármit. Ez olyan volt, mint omma tortája.
Kibum pedig elvileg nem ismeri a titkos receptet. Szóval szerintem cukrászdából
hozták.
- De, én csináltam – morgott a társam –
felhívtam anyádat és megkérdeztem tőle a receptet. Hét éven át kritizáltad a
fehércsokoládé tortámat, és amikor meghallottam a titkos hozzávalót, azt
hittem, hogy felképellek. Az egésznek az volt a titka, hogy a tésztába bele
kell szórni egy csipet fahéjat. Ennyit nem bírtál nekem elmondani?
Először azt hittem, hogy tényleg
haragudott rám, de nem. Mosolyogott, és nem is szúrt le igazán, inkább csak
megjegyezte, hogy gonoszkodtam vele.
- Egész éjjel sütött – tette hozzá
Jonghyun. Már kezdett bűntudatom lenni, amiért mindig elégedetlenkedtem Key
tortájával.
- Köszönöm hyung – hajoltam meg ismét.
- Ha mindenképpen meg akarod köszönni,
akkor a shawoloktól kapott ajándékokat nyugodtan elpakolhatod az ajtóból. Ezzel
máris egy nagy szívességet teszel nekem –nevetett fel Kibum, utána ő is
bekapott egy falatot. Éppen reagálni akartam, de Taemin közbeszólt. Szemeiben a
merő érdeklődés csillogott.
- Hyung, milyen érzés ilyen öregnek
lenni?
Egy darabig értetlenül meredtem rá. Még
soha, senkit nem kérdezett meg erről. Pedig nem is én vagyok a legidősebb a
bandában, hanem Onew. Mindenesetre a többiekből kitört a röhögés, sőt, Jonghyun
majdhogynem visszaköpte a süteményt is. Jinki az asztalt csapkodta, Kibum pedig
visított a röhögéstől. Igyekeztem visszafojtani a sajátomat, több-kevesebb
sikerrel.
- Két év múlva megtudod – nyögtem ki. Egy
pillanatra eltorzult az arca. Ekkor realizálódott benne, hogy ő sem olyan
fiatal már. Inkább nekiállt befejezni a süteményt. Szép lassan el is fogyott az
egész. Mindenki elismerten dicsérgette a cukrászt, aki vigyorogva dobta be a
koszos tányérokat a mosogatógépbe. Jinki kiterelt minket cipőt húzni, ugyanis a
menedzser már lenn topogott a kocsija mellett állítása szerint. Gyorsan
elkészültünk, indulásra készen álltunk, főleg, miután Kibum is felöltözött
rendesen.
Jinki nem tévedett sokat. A menedzser a
kocsiban hallgatta a rádiót, mikor leértünk. Mindenki beült a helyére. Még
egyszer ő is felköszöntött, utána útnak eredtünk.
Meglepően gyorsan telt el ez a nap. Benn
mindenki felköszöntött, utána nekiláttunk a kemény munkának. Este megtartottuk
a koncertet, ahol megint tortáztunk, utána pedig mehettünk végre haza. Egész
nap csak a gyerekkori emlékeim jártak a fejemben. Mostanában valamiért
szükségem volt a családomra, pontosabban már nagyon hiányoztak nekem. Csak egy
kicsit szerettem volna velük lenni, de akárhogyan kértem, Youngmin nem
engedett. Talán ezért is voltak ezek a lázongások az idén, mert már mindenki
unja a vasszigorát, aminek nem sok gyümölcsét látjuk. Nem azt mondom, hogy
nincs pénzünk, de azért gonoszság az, amit velünk művel.
Fáradtan estem be aznap este a szobámba.
Az ajándékokat már behozta hozzám a takarítónő, így arról már le volt a gondom.
Az ablakhoz vonszoltam magam. Amint néztem kifelé, megint csak a családomra
gondoltam. Már hiányoztak, és látni akartam őket. Akár csak fél óra erejéig.
De ez hülyeség, még jó, hogy nem erre
pazaroltam el a szülinapi kívánságom. Hosszasan vacilláltam, hogy mit tegyek.
Általában ilyenkor fel szoktunk hívni egy „alkalmi lányt” azért, hogy ne
legyünk egyedül, de most ahhoz sem volt kedvem. Sőt, aludni sem. Csak bámultam ki az ablakon,
újabb és újabb családi képeket felidézve.
Valaki kopogott.
- Szabad – szóltam neki. El sem tudtam
képzelni, hogy ki lehetett az ilyenkor. Jó, volt egy tippem. Biztosan kinn
maradt valamilyen ajándék és Kibum behozta nekem.
A kilincs lenyomódott, az ajtó pedig
lassan kinyílt. Ismerős, könnyed léptek zaja járta át a szobámat, amint az
illető közeledett felém. Megállt mellettem, ő is az ablakon kezdett kifelé
bámulni.
- Ahhoz képest, hogy születésnapod van,
egész nap le voltál hangolva – jegyezte meg.
- Igyekszem elterelni a gondolataimat, de
nem megy – sóhajtottam fel továbbra is az eget kémlelve.
- Ennyire hiányzik a családod?
- Eléggé. Talán most kezd realizálódni
bennem, hogy ők az egyedüli biztos pont az életemben. Nincs családom,
szerelmem, csak néhány barátom. Ráadásul elhanyagolok mindenkit…
- Ez nem igaz – szakított félbe – te vagy
az egyik leggondoskodóbb ember, akit ismerek. Amikor későn értem haza, te
mindig megvártál, amikor csajoztam, te mindig tanácsokat adtál, amikor beteg
voltam, te mindig virrasztottál az ágyam mellett. Olyan vagy, mint ha kaptam
volna egy szuper testvért. Ránk pedig mindig számíthatsz. Tudod jól. Mi is egy
nagy család vagyunk.
- Ez kedves – mosolyodtam el –de te is
tudod, hogy egyszer vége lesz, és akkor nem számíthatsz a banda többi tagjára.
Eddig azt hittem, hogy mi bármeddig kitartunk, de elnézve a többieket, nem
hiszem.
- Odaadom neked az ajándékod –
mosolyodott el. Ránéztem.
- És mi az?
- Öltözz fel valami rendes hacukába és
gyere. A kocsiban várlak – intézkedett. Megveregette a vállam, utána pedig
elsietett, ugyanolyan könnyed léptekkel távozott, mint amilyenekkel jött.
Sóhajtottam egyet, utána pedig átöltöztem. Felvettem egy szimpla farmert, egy
fekete pulóverrel. Ezek után kabát, sál, cipő és már rohantam is le. Taemin a
motort járatta már a kocsiban, valószínűleg jól befűtött magának. Nem kellett
csalódnom, valóban megcsapott a meleg levegő, amikor kinyitottam az ajtót.
- Hova megyünk? – érdeklődtem.
- Majd meglátod – válaszolt némi habozás
után. Elindultunk. Az egész út alatt csendben voltunk. Én bámultam ki az
ablakon, Taemin pedig vezetett. Általában ökörködni szoktunk, de most már
mindketten fáradtak voltunk bármihez is. Nagyjából negyed óra után megálltunk.
Taemin kiszállt, így én is kénytelen voltam, utána pedig rohantam mögötte. Felsietett
az első emeletre, ott megvárt. Kérdő tekintettel meredt rám, mintha csak arra
várna, hogy engedélyt adjak neki. Megoldottam a helyzetet, ugyanis benyitottam.
Egy üres lakás volt az, semmi nagy szám. Nem igazán értettem, hogy mit akarhat
tőlem Taemin, elvégre ketten voltunk csak…
Felkapcsoltam a villanyt. A hirtelen jött
fény szinte kiégette a szemem. A maknae pedig folyamatosan lökött be a nappali
felé. Ott is felkapcsoltam a lámpát nehogy belelépjek valami rejtett csapdájába.
- Boldog születésnapot! – hallottam meg
az emberi kiáltásokat. Egy pillanatra ledermedtem, miközben végigmértem azt a
sok mindenkit, aki eljött. Megdobbant a szívem a velem szemben álló ommámtól,
akinek a jobb oldalán appa, a balján pedig Minseok volt. A lakás nem is volt
olyan kicsi, mint hittem, ugyanis bőségesen elfért benne a Super Junior, az
F(x) a Red Velvet, az EXO, az SNSD. sőt, itt volt Kangta, a SHINee maradék
három tagja, egy-két külsős barát, valamint az Apink is. Meg egy-két staff tag,
akikkel jóban voltam, tehát mindenki, aki számított.
- Kö… köszönöm –hajoltam meg – szeretlek
titeket!
Majdnem sírtam. Ilyen szép ajándékot még
sosem kaptam. Hiszen végre láthattam a régi ismerőseimet.
- Mi is szeretünk! – hallatszott
egyöntetűen a válasz. Taemin mellettem állt meg. Mosolyogva pillantottam oda
rá.
- Ezt mind egyedül szervezted? –
kérdeztem. Válaszképpen bólintott.
- Nem volt egyszerű, de sikerült –
mosolygott. Nem bírtam visszafogni magam, megölelgettem a kissrácot.
- Köszönöm. Szuper barát vagy!
- És most igyuk taccs részegre magunkat!
– hallottam meg appa kiáltását. Abbahagytam az ölelgetést, és elkerekedett
szemekkel néztem, amint ő, Minseok és Kangta nekiálltak egy ivóversenyt
csinálni. Omma szurkolt. Komolyan, olyanok voltak az őseim, mint a fiatalok. A
zene max hangerővel ment, Key pedig leültetett és megitatott velem egy üveg
vodkát.
***
Az első dolog, amire emlékszem, hogy
nagyon fájt a fejem és hányingerem is volt. Konkrétan éreztem a gyomrom
kavargását, de semmi kedvem nem volt felkelni. Sajnos ez nem kedv kérdése volt.
Konkrétan azonnal kijött a tegnap esti maradékom. Csak annyi időm volt, hogy
megforduljak, így sikerült az ágy mellé taccsolnom. Valami mocorgást hallottam
a hátam mögül, így gyorsan megfordultam. Egy rövid hajú nő feküdt háttal nekem,
nagy valószínűséggel meztelenül. Én is ruha nélkül voltam, ráadásul egy teli
gumit is találtam a földön. Vagyis megtörtént a nagydolog az éjszaka folyamán.
Sokáig gondolkoztam, hogy kinek lehet ilyen haja. Végül kizrásos alapon arra jutottam,
hogy Amber és én bizony lefeküdtünk. Visszadőltem az ágyba. Csak ezen zakatolt
a fájó fejem. Pont Amber, amikor annyi jó csaj volt ott. Mondjuk Krystal,
Chorong, Wendy, Yuri, Tiffany… erre pont Amber…
Nincs vele semmi bajom, sőt, imádom, de
józanon sosem feküdnék le vele. Pedig az ember részegen a legőszintébb. Lehet,
hogy titokban mindig is csak Amberre vágytam? Mert azt tudtam, hogy valaki
iránt sokat érzek a szívem mélyén, úgy, de nem igazán tudtam, hogy ki lehetett
az. Nem mellesleg nem emlékeztem arra, hogy a barátosnémnak megint fekete lenne
a haja. Amber megfordult és hozzám bújt. Lepillantottam rá, és amikor
megpillantottam az arcát, rosszul lettem. Amber Taemin volt! A SHINee maknae-ja
feküdt mellettem. Hamarosan kinyitotta a szemeit. A tekintete egy darabig
elidőzött a testemen, majd felpillantott rám.
- Jó reggelt, hyung!
- Sz.. szia... – nyögtem ki valamit. Még
mindig rémülten bámultam Taemin arcát, ami neki nem tetszett annyira.
- Minden ok? –kérdezte. Megpróbált
felülni, de látszott rajta, hogy nagyon fájt az alsó fele – nagyon kemény
lehettél az éjszaka… ez jobban fáj, mint gondoltam.
- Tessék? – pillantottam rá értetlenül.
Elmosolyodott.
- Már az első pár korty után rám másztál.
Nem bírtalak levakarni, úgyhogy én is ittam egy kicsit, és aztán itt kötöttünk
ki.
- Téged nem zavar? –nem értettem semmit.
Taemin szeretett? Vagy csak kíváncsi volt, hogy milyen egy pasival?
- Hyung, a 2min valódi ship. Először
nehéz feldolgozni, de amint végiggondolod, rájössz, hogy mi ketten egymáshoz
tartozunk. Egy ideje már jeleztem feléd, hogy ennek meg kell történnie, és
most, hogy már egyikünk sem szűz a homoszexualitás terén, fel merem tenni a
kérdést. Megpróbáljuk?
Csak feküdtem ott rémülten. Ellöktem őt
magamtól.
- Ez egy álom! Én nem vagyok meleg!
- Azzá tett minket a cég. Ez minden –
vont vállat a maknae. Felkaptam a földről egy nadrágot és egy pólót, majd
kirohantam a dormból, ahova nem tudom, hogy hogyan kerültünk vissza. Csak cipőt
húztam és felkaptam egy kabátot. Beszáguldottam az SM-be, de nem hagyott nyugodni a
gondolat. Talán tényleg Taemin volt az én titkos szerelmem, hiszen ettől féltem az egyik legjobban. Elvégre a haverom volt, és nem akartam őt elnyomni. Imádokoztam, hogy ez csak vicc legyen. Mindenesetre egy
idő után kezdtek visszajönni a képek, és egyre inkább úgy festett, hogy életem
legjobb éjszakáját éltem meg. Vele. A születésnapomon.
