The Bitch of Us 7 ~ zárórész

Igen, sajnos ez is elérkezett, de nem kell szomorkodni még hátra van egy bónusz ^-^

- Minho oppa! - ezt a hangot bárhonnan megismertem. Mosolyogva fordultam meg a kijáratból, amikor is megjelent a rókaarcú szexis nőideál, azaz Krystal. Futva érkezett hozzám. Egy rövidnadrág és egy szürke póló volt rajta.

- Nem hittem volna, hogy téged is látni erre - mosolyodtam el. Krystal visszamosolyogott azzal a tipikus női bájával, amivel a Jung testvérek rendelkeztek.

- Ezzel én is így vagyok. Ti fiúk annyira felszívódtatok... - felnevetett.

- Haza?

- Igen. El tudnál dobni? Nincs kedvem gyalogolni - Krystal minden aegyoját bevetette, a hazavitetése érdekében. Ki tudna ellenállni neki? Intettem a fejemmel, hogy üljön be a kocsimba. Nem habozott, már benn is volt, mire odapillantottam.

- Fogadok, hogy titokban engem vártál, hogy kocsikáztassalak - gyorsan behuppantam mellé. Krystal felnevetett.

- Igen. Lesben álltam. Egyébként lesz holnap este egy ilyen osztálytalálkozóm. Ciki lenne, ha pasi nélkül jelennék meg. Nem tudnál velem eljönni, ha szépen nézek rád? - rebegtette meg a szempilláit.

- Izé… én sajnos nem érek rá. Az új számhoz kell rappszöveget írnom. Kicsit elhanyagoltam mostanában, és most nagyon szűkös a határidőm – utasítottam el finoman a meghívását. Nem azért, mert egyáltalán nem volt kedvem menni, hanem mert tényleg szöveget kellet kreálnom.

- Oh, hát megértem. Ilyen egy idol élete – erőltetett mosolyt az arcára, de láttam, hogy csalódott.

- De… - kezdtem bele, mire egyből felkapta a fejét. – Taemin biztos ráér, és szívesen el is menne veled. Nagy rajongód – vigyorogtam, mint egy vadalma. Igazából fogalmam sem volt, miért ajánlottam be a pasimat egy ilyen programra.

- A kis maknae? Helyes srác lett belőle, a lányos kinézetéhez képest. Nem gondoltam, hogy ilyen kis szívtipró lesz belőle – kuncogott, és én is elnevettem magam.

- Akkor jó lesz? – kérdeztem, megállva az ő utcájában.

- Megfelel, igen. Köszönöm – puszilt arcon, és kiszállt.

Mosolyogva léptem be a dormba. Key azonnal kiszúrt, az ő arcára is kiült ez a gesztus.

- Na, Rómeó! Megint szerelmesek vagyunk?

- Mindig - kacsintottam, mire Key felnevetett. Egészen jól megszoktuk egymást az idő múlásával.

- Ki a szerencsés? - Jonghyun azonnal kikukucskált a konyhából. Nem válaszoltam, hanem némán levettem a cipőmet és belépkedtem a szobámba. Azaz a Taeminnel való közös szobánkba. A kis maknae az ágyon ücsörgött, éppen az Everybody szövegét magolgatva.

- Szia - köszöntem halkan. Azonnal felpillantott, egy mosoly kíséretében.

- Szia hyunggie - már oda is pattant elém egy gyors puszira. A pusziból természetesen csók lett.

- Cica, remélem nem haragszol, de szerveztem neked programot holnap estére - tértem egyből a lényegre.

- Hova megyünk, hyung? - csillantak fel egyből a szemei. Olyan kis édes volt, meg tudtam volna zabálni ott, abban a pillanatban. Na de majd később.

- Hát én sehova, mert rappszöveget gyártok. Téged pedig elígértelek Krystalnak, a holnapi osztálytalálkozójára. El kell játszanod, hogy a pasija vagy - halkultam el a végére. Taeminnek abban a pillanatban leesett az álla.

- Micsoda? A pasiját? Krystalnak, annak a Krystalnak? - sorolta fel egyből a kérdéseit, de szerintem magának, mintsem nekem.

- Igen. Engem kért meg, és mennék is, de tényleg nem érek rá - válaszoltam komoly hangon.

- De, én nem vagyok elég jó hozzá, hyung. Ő Krystal Jung, nem fog örülni nekem - esett teljesen kétségbe.

 - Azt mondta helyes srác vagy, és szívesen megy veled - nyugtatgattam,de látszott, higy tényleg megijedt.

- Komolyan ezt mondta rólam - kerekedtek el a szemei.

- Igen, ezt mondta - helyeseltem újra. - Megteszed nekem? - néztem rá, kiskutya szemekkel. Igaz, Jonghyunnak jobban ment, mert eleve egy kölyökkutya veszett el benne, de nálam is bevált.

- Megteszem - bólintott szerényen.

Elmosolyodtam Minnie-n. Krystal tényleg nagyon válogatós volt pasi téren, de engem már rég kiszemelt magának. Nem tudtam, hogy ez jó-e, vagy rossz, de nem igazán foglalkoztam vele, elvégre itt volt nekem Taemin.

- Hol hagytad a sziámi ikred? - pillantott fel Onew, mikor másnap este lehuppantam mellé a kanapéra.

- Elküldtem Krystal osztálytalálkozójára - megvontam a vállam. Kezembe vettem a papírt, és írni kezdtem. Először valami romantikusat akartam, aztán valami szomorúbbat. Aztán mindkettőt. De valahogy nem ment.

- Nincs ihlet? - kérdezte.

- Nincs.

- Amíg velem voltál, nem volt gondod a szövegírással. Minden hülyeségből kész remekművet alkottál - mondta egyhangúan, mintha már kitörölte volna az emlékei közül az együtt töltött éveinket. Mondjuk, a majdnem öt hónap alatt én is így tettem.

- Már megint ott a boszorka - néztem ki az ablakon, a szemben lévő panel egyik erkélyére. Onew is odanézett.

 - És megint ugyanaz a fekete, vörös rózsás ruha van rajta. Nem hiszem el, hogy hetven évesen, hogyan húzhat fel ilyet - vágott töprengő arcot.

- Fogalmam sincs, de a gazai azok szépek. Látszik, hogy sokat foglalkozik velük - mondtam elismerően.

- Mi van, tetszik a nyanya? - kérdezte nevetve Onew.

 - Még szép, hogy tetszik. Tiszta szexi a vénlány. Ne szidd a titkos szerelmemet - vágtam sértődött arcot. Végül mindketten elröhögtük magunkat.

Jó érzés volt újra normálisan beszélgetni a leaderrel. Talán a feszültség is oldódott köztünk, mert kicsit segített a rappben. Még akkor is beszélgettünk, amikor Taemin ezer wattos mosollyal bevágódott az ajtón. Egyből csókkal köszöntött, amivel sikeresen elüldözte mellőlem Onewt.

- Elég hamar vége lett - kissé meglepett, hogy Taemin ilyen hamar hazaért. Azt hittem, hogy hajnalok hajnalán is várhatok majd rá.

- Igen, mindenki ment a gyerekéhez - ezzel a maknae lehuppant mellém. - hogy haladsz a szöveggel?

- Remekül, nézd - megmutattam neki, mire csillogó szemekkel olvasni kezdett. Biztos voltam abban, hogy tetszett neki, így még önteltebb képet vághattam, mint gondoltam.

- Amúgy nem is érdekel, milyen volt? - tette le mellém a papírt,az arcán látszódott még az izgalom.

- De persze. Milyen volt? - fordultam teljes testtel felé.

- Isteni. Elképzelni sem tudod, mennyire jó volt vele lenni. Annyira gyönyörű, kedves és... hát egyszóval tökéletes. Nagyon sokat nevettünk... - kezdett bele a mesélésbe, és hosszú perceken keresztül megállás nélkül istenítette Krystalt.

- Kezdek féltékeny lenni - vallottam neki őszintén.

- Jajj Minho, tudod, hogy nekem csak te vagy a fontos - ijedt meg egy pillanatra.

- Persze, hogy tudom - erőltettem mosolyt az arcomra. Valójában rettentően rosszul esett a dolog. Eddig teljesen rám volt kattanva. Levegőt se tudtam venni, erre tessék! Áttért Krystalra.

- Szeretlek, hyung - mosolyogva megpuszilt, amikor egy zseniális ötlet jutott az eszembe. Taemin valószínűleg Krystal miatt járt velem. A csapat többi tagja pedig nem szólt hozzám Taemin jelenlétében, vagy legalábbis nem nagyon. Ergo, ha Taemin és Krystal összejön, akkor megint kedvelt tag leszek. Na, igen, csakhogy ettől még megint elvesztek egy szerelmet. Mert, hát szeretem Taemint. Nem lettem volna vele ennyi ideig, csak a semmiért. Ha őt összeboronálom Krystallal, akkor egyedül leszek. Nekem pedig szükségem van arra, hogy szeressenek.

- Tudom Minnie, tudom - simogattam meg a hátát, mikor hozzám bújt. Hirtelen nem éreztem semmit. Sem örömöt, se bánatot... semmit. Olyan lettem, mint egy üres papírlap, amit egyedül nem tudok kitölteni szavakkal.

- Holnap elmegyünk hármasban vásárolni. Nagyon jó lesz - ugrált fel- le a kanapén, mint egy négyéves kisgyerek.

- Megyek veletek... mármint... ha nem baj - bukkant fel Onew is. Hangja kissé rekedtes volt, mintha egész idáig üvöltözött volna. Taemin lelkesedése azonnal alábbhagyott.

- Minek? - kérdezte flegmán.

 - Mert ideje lenne kimozdulnom, és így lehet párosával is mozogni - magyarázta. Már napok óta ilyen volt a hangja. Néha rendes, néha ilyen pocsék. Valószínűleg torokgyulladása volt szegényemnek.

 - Minho? - Taemin rám pillantott. Szemében ott csillogott, hogy ne hagyjam Onewt velünk jönni.

- Felőlem rendben - csúszott ki a számon.

Taemin puffogott. A szó szoros értelmében. Még az autóban sem hagyta abba. Hiába mondtam neki, hogy nem fog zavarni minket, őt ez nem izgatta.

- Szerintem Onew csak azért akar velünk jönni, hogy idegesítsen a jelenlétével. Vagy pedig azért, mert tetszik neki Krystal – duzzogta halkan a fülembe.  Nálam pedig ez volt az a pont, amikor hangosan felröhögtem, nem foglalkozva azzal, hogy Onew hülyének néz. Még ha azt mondta volna, hogy miattam akart velünk tartani, de Krystal miatt?

-  Onew melegebb egy kandallónál, ahogy én is. Szerintem te vagy az, aki érdeklődik iránta – válaszoltam még mindig kacarászva, észre sem véve, mit mondtam.

- Te most megint arra utaltál, hogy én, nem szeretlek? – akadt ki hangosabban, mire Onew is hátrapillantott a tükörben. Az autóban feszült lett a hangulat.

- Én nem ezt mondtam, csak… kezdtem bele, de nem tudtam befejezni, ugyanis a leader leparkolt, Taemin pedig olyan sértődötten ugrott ki az autóból, és csapta be az ajtót, hogy az ablak is beleremegett.

Krystal a parkolóban várakozott ránk. Nagyon csinos fehér szoknya volt rajta, egy rózsaszín, feszülős felsővel. Virágos hajcsat volt a hajában, ami kiemelte a szépségét.

 - Nagyon csinos vagy - Taemin ott elolvadt mellettem, ami kicsit zavart, de már egyre tisztább volt, hogy Krystalt szerette. Szerintem ezt Onew is észrevette. Leginkább a szánalmamra szóló pillantását éreztem magamon, kicsit megfűszerezve némi együttérzéssel.

 - Köszönöm - egy szerény mosoly, amitől Taemin már tényleg folyékony lett - egyébként, sziasztok, fiúk!

- Szia - igyekeztem egy mosolyt erőltetni az arcomra.

- Szi...- Onew eleve halkabban beszélt, de hirtelen megakadt a levegője, és köhögni kezdett. Szívfájdítóan hangzott, ráadásul még sose történt vele ilyen.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle aggódva.

- Persze, semmi bajom, menjünk – vigyorgott erőltetetten.

 A vásárlás úgy kezdődött, hogy Taemin megragadta a karom, és tisztes távolságba vezetett Onewtól. Ezzel viszont ő is rosszul járt, mivel Krystal így a leaderrel ment mögöttünk. Láttam rajta, hogy bántotta a dolog, de volt olyan büszke, hogy inkább engem tartott távol Onewtól, minthogy Krystallal legyen. Magamban jót röhögtem az egészen, de az arcomra csak egy halvány mosoly ült ki.

- Most meg min mosolyogsz? – kérdezte értetlenül Taemin.

- Semmin – vontam vállat, és csak úgy random bementem a legközelebbi üzletbe, ahonnan egyből ki is mentem.

- Gratulálok oppa, sikeresen kiválasztottad a fehérnemű üzletet – kacarászott mögöttem Krystal.

- Valójában lány – mondta Onew alig hallhatóan.

- Te már csak tudod mi? – vágtam vissza röhögcsélve, de még mindig vörös arccal.

Elmosolyodva megrázta a fejét, utána még el is pillantott. Taemin pedig bevonult egy rendes ruhaboltba, ahol igyekezett Krystal közelében lenni. Szerintem mindent gondosan kitervelt. Onew elment nézegetni, Krys a lányruhákhoz ment, engem meg elrángatott az egyik kupachoz.

- Mindjárt jövök - mikor magában nyugtázta, hogy Onew elég távol van tőlem, elment. Kezdtem úgy érezni, hogy Taemin nem is miattam járt velem, hanem, hogy bosszantsa a leadert. Csendben nézegettem egy ruhát, amikor valaki megbökdösött. Azonnal odapillantottam, de szerencsémre csak Onew volt. Tátogott valamit.

- Elment a hangod?- kérdeztem, mire bólintott.

- Fáj is - tátogta tovább.

- Hyung, holnap kórházba viszlek. Ez így nem jó. Hogy fogsz így fellépni?

- Nem lehet, csak pipi kell…? – ismételtem hangosan, amit tátogott, de őszintén semmi értelme nem volt. Onew erőteljesen rázta a fejét. – P… i…h…i – betűzte le, mire leesett mit mond. – Akkor is megyünk, és nem vitatkozol velem, nem mintha tudnál – Próbált cuki pofival meggyőzni, de nem adtam meg magam. Biztosra akartam menni, hogy semmi komoly baja nincs. – Aggódom érted – vallottam be neki, mire kétszeresére tágultak a szemei.

- Onew, komolyan? Elmegyek öt percre, de te már a pasimon lógsz? – sziszegte halkan a felbukkanó egyed, hogy ne figyeljen fel ránk az egész bolt.

- Taemin, három perce beszéltél már Krystallal. Ráadásul Onew a leaderünk, akinek végleg elment a hangja – oktattam ki kicsit.

- Komolyan? – feledkezett meg egy pillanatra a bunkó énjéről. Onew csak biccentett. – szerintem megjátssza, hogy felhívja magára a figyelmet – fintorgott undorral az arcán. majd elment.

- Ne foglalkozz vele – néztem rá bocsánatkérően.

- Sh… - kezdett bele, de nem tudta folytatni.

- Írd le jegyzetben – adtam neki az ötletet, aminek megörült, és már a kezünkben is volt a telefon.

"Semmi baj" - írta, mire elmosolyodtam. Tudtam, hogy igazából kicsit haragudott Taeminre, de nem akartam erőltetni.

- Maradj itt - meg sem vártam a válaszát, már rohantam is a kiszemelt dolog felé. Onew elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy egy sálat adtam a nyakába.

- Máris jobb - jelentettem ki, mire elmosolyodott.

"Köszi"

- Nincs mit. Megérdemled - kacsintottam.

A délután hátralevő részében, Taemin a fél szemét rajtam tartotta, de már nem foglalkozott azzal, hogy Onewwal sétálok. Én sem szóltam semmit, hogy Krystallal mászkál összevissza. Néha úgy eltűntek, hogy telefonon kellett megkérdeznem, merre járnak.

 

A bevásárló körút végére, mindenki vett valamit. Taeminnél és Krystalnál volt a legtöbb szatyor, utána nálam, aztán Onewnál, aki a tőlem kapott sálban mászkált. Nagyon örültem neki, főleg, amikor otthon sem vette le, csak fürdésnél.

- Onew, ha ebben alszol, megfulladsz - morgott Key, amint meglátta az említett személyt pizsiben, és sálban.

- Senkinek nem hiányozna - mormogott Taemin mellettem ülve. Esküszöm, hogy nem értettem a maknaet.

- Kuss - Jonghyun azonnal ugrott, Onew pedig csak intett egyet, és bevonult a szobájába. Key a konyhába ment, Taemin pedig utána, hogy áradozhasson neki Krysről.

- Ezer százalék, hogy dobni fog - sóhajtottam fel reménytelenül - én meg egyedül maradok, mint a kisujjam.

- Én tudok valakit, aki szeret - Jonghyun kacsintott egyet, utána Key segítségére sietett.

 

Sokáig gondolkoztam a zuhany alatt, hogy vajon kire gondolt Jonghyun, de nem jöttem rá. A bandából már csak haveri kapcsolatom volt mindenkivel. Másokkal pedig nem nagyon találkozgattam, mert Taemin úgy figyelte minden egyes lépésem, mint egy detektív. Egyszer felhívtam Kait, hogy igyunk meg egy sört kettesben, valami nyugis helyen. Tökre örült meg minden. Aztán tíz perc után visszahívott, hogy nem tud jönni, mert dolga akadt a bandával. Szerencsétlent sajnáltam, hogy hazudnia kellett. Az igazság az volt, hogy Taemin közölte vele, hogy nem tudok elmenni majd, mert vele lesz programom. Igazából a kanapén ültem és filmeztem a többiekkel.

- Hyung, kész vagy már? – jött az ajtó elől Taemin kérdése.

- Gyere be, sokszor voltunk bent együtt!  – kiabáltam vissza neki. Nemsokára nyílt az ajtó, és ő felém sem nézve kapta el a fogkeféjét, nyomott rá egy kis fogkrémet, és erősen sikálni kezdte a fogait. - Minnie, játszunk este egy kicsit? Meglovagolhatnál megint – súgtam kéjesen a fülébe, de egy percig sem gondoltam komolyan. Csak kíváncsi voltam mit reagál. Bár, max. szeretkeznénk egy jót.

Taemin egy kicsit elgondolkozott.

- Legyen - vállat vont - De... mindegy...

- Már mondd, ha elkezdted - morogtam a bajszom alatt, hogy hallja.

- Lehet, hogy tetszik Krystal - nyögte ki némi vacillálás után. Közben pedig kimentünk az ágyunkhoz, majd ráfeküdtünk.

- Ha nem mondod, hülyén halok meg - megcsóváltam a fejem, de folytatta.

- Éppen ezért azt hiszem, hogy úgy lenne fair, ha szakítanánk...

- Tudom...

- Akkor... ne haragudj - már suttogott. Leült a térfelére, én pedig elterültem mellette.

- Nem haragszom.

- Komolyan nem? - fordult felém értetlen arckifejezéssel. Félig felkönyököltem, hogy rendesen rá tudjak nézni.

- Már az osztálytalálkozó óta tudom. Felkészültem rá,hogy ez lesz. Milyen gáz... a banda összes tagjával jártam, a végére mégis egyedül maradtam - vágódtam vissza a hátamra. Tényleg nagyon rosszul éreztem magam.

- Egyszer úgyis összehoz a sors azzal, akivel kell. Hidd el nem is olyan sokára. Csak te még nem tudsz róla - húzta mosolyra a száját. Ő volt a második aki ezt mondta, de nem jöttem rá kiről beszélnek.

- Taemin, miért viselkedtél olyan csúnyán Onewwal, mostanában? - tettem fel a kérdést.

- Mert... mert nagyon zavart, hogy ennyire jól kijöttök egymással. Nagyon tetszettél már egy ideje, de Onew valahogy mindig útban volt. Mikor lefeküdtünk, a legboldogabb ember voltam a világon, mert elcsábítottalak. Azt hittem, hogy megbocsájt, de kidobott, és persze én jól jártam, de láttam rajtad, hogy őt szeretted. És zavart. Pontosan annyira zavart, mint az, hogy ő is igyekezett megbocsájtani neked, hogy megpróbált visszatérni hozzád. De igazságtalannak gondoltam, hogy velem nem is jársz, csak a többiekkel - a végén felsóhajtott - viszont most tényleg beteg, és szerintem az én hibám.

- Miért lenne az? - megdöbbentett a maknae gondolatmenete, de a végén, ha lehet, még nagyobbat koppant a dolog.

- Mert lelki beteg lett miattunk. Azaz, miattam. És most meg benyelt valamit, mert le is volt gyengülve - magyarázta. - Lehet, hogy örökre elmegy a hangja. Olvastam erről, de már nem tudom, hogy mi a neve...

- A hurutra gondolsz?- kérdeztem tőle. Ő csak bólintott. - Az nem a te hibád, csak torokgyulladása van, hidd el- nyugtattam, de szerintem csak magamnak akartam bemagyarázni. Nem akartam, hogy Onewnak komolyabb baja legyen. Fontos volt számomra, túl fontos.

- Menj, nézd meg, addig széthúzom az ágyainkat - bökött fejével az ajtó felé. Hálásan rámosolyogtam és már mentem is. Határozott lépteim az ajtóhoz közeledve lassultak, majd megtorpantam. Mégis minek megyek be, ha még ébren van és megkérdezi? Hosszú percekig hallgatóztam az ajtóban, de mivel semmi neszt nem hallottam, halkan lenyomtam a kilincset. Onew aludt, ráadásul a sálban. Hiába győzködtem magam, hogy ne menjek be, nem bírtam ellenállni.

Nagyon ártatlan volt. Most látszott az igazi énje, láttam a fizikai, és a lelki fájdalmait is. Láttam, hogy az a sál neki a világot jelentette, és láttam, hogy még álmában is küzdött a torokfájással. Lefeküdtem mellé, hamarosan pedig el is aludtam.

Csendben várakoztunk a váróban. Onewt már megvizsgálták, most éppen a managerrel beszélt az orvos. Nem tudtuk, hogy mi van, csak ültünk csendben egymás mellett. Reggel sikeresen kiszöktem, amikor még aludt, ez volt a szerencsém.

"Köszönöm" - jött az üzenet. Értetlenül pillantottam rá, mire pötyögni kezdett - "este felkeltem inni, és láttalak magam mellett. Sokkal jobban aludtam" - majd rám mosolygott.

- Oh, én csak... nem akartam Taeminnel aludni. Tegnap közös megegyezés alapján szakítottunk - tudattam vele a tényeket. Legszívesebben elbőgtem volna magam, de nem tettem. Neki sokkal nagyobb gondjai voltak a torka miatt, mint az én szerelmi életemmel foglalkozni. Legalábbis ezt gondoltam. De az isten szerelmére, Onewról beszélünk, arról az Onewról akinek fontosabb a másik problémája, mint a sajátja. Ezt egy öleléssel bizonyította is, nekem pedig a szívem hevesebben kezdett verni. Pontosan úgy, mint akkor, amikor együtt építettük a hóembert, vagy sorolhatnám bármelyik közös programunk.

- Onew - lépett mellénk a manager. Nem tetszett az arckifejezése. Megijedtem.

- Valami baj van? Mit mondott a doki? - azonnal átváltottam aggódó üzemmódba, elvégre mégiscsak a leaderről volt szó.

- A doktor úr szerint neked Hangszálpolipod van... azonnali műtétre szorulsz, mert elég... ronda már...

Onew megdermedt, pontosan úgy, mint én. Semmi baja nem volt, tudtam, mert figyeltem. Csak torokgyulladása volt...

- A doktor úr épp ráér. Beszéltem a főnökkel, aki áldását adta a műtétre. Kérlek, gyere velem. Minho, te ha akarsz, maradsz, de akár mehetsz is.

- Maradok - jelentettem ki, mire Onew rám mosolygott. Ez a mosoly pedig pontosan olyan szelíd volt, és tökéletes, mint régen. Visszamosolyogtam, utána eltűnt a managerrel.

Már pislogott, kezdett felébredni az altatásból. A többiek otthon vártak rá, felkészülve, hiszen este már mehet haza, ha minden rendben lesz. Ott ültem mellette, hogy ne érezze magát egyedül.

- Szia - köszöntem neki halkan. Rám nézett, és éppen köszönt volna, de megelőztem - Ne. Nem beszélhetsz fél évig, hogy rendbe jöjjön a hangod. Addig filmezünk, amíg nincs erőd írni, de úgy iparkodj, hogy este lehet, hogy már mehetünk haza .

 

Az első két hónap gyorsan eltelt. Onew már pötyögött a telefonján, vagy a tabletjén, amit azért vettem, hogy ne mindig az a kis szar legyen a kezébe. Nem akarta elfogadni, de mikor bevágtam a durcit gyorsan a kezébe vette, azóta alig teszi le. Filmet és a SHINee koncertjeit, interjúijait, meg ilyeneket nézett egész nap. Láttam, hogy zavarta, hogy ő nem lehet jelen. Ilyenkor mindig megvigasztaltuk, hogy a rajongók már nagyon várják vissza, meg minden ilyesmi, amit tényleg mondtak. Szeretik Onewt, ezt nem lehet letagadni. A legtöbbet én voltam vele, vagy Key. Jonghyunnal csak játszani szokott, Taemin pedig egyre kevesebbet szándékozott otthon lenni. Még nem jöttek össze Krystallal, amit nem igazán értettem.  Fülig szerelmes volt a lányba, mégis húzta a dolgot. Ennek pedig nem lesz jó vége, mert a végén Krystal összeszed valaki mást.

 

- Taemin – kezdtem bele egyik este, amikor ketten ültünk a konyhába. Kíváncsian szegte rám a tekintetét.

- Igen?

- Hogy állsz Krystallal? – kérdeztem leegyszerűsítve a kérdést. Mielőtt válaszolt volna, látszott, hogy egy nagyot nyel, és még zavarba is jött.

- Hát… alakul… gondolom – dadogta. Dadogott, tehát hazudott. Ezt már régen észrevettem nála.

- Hazudsz! – közöltem vele, hogy lebukott, mire fejét az asztalra tette.

- Félek, félek elmondani neki, amit érzek – motyogta az asztallapnak.

- Figyelj, max visszautasít. Nem lesz semmi baj - mosolyogtam rá. Az a pillantás, ahogy nézett rám... szinte fel akart nyársalni a kis dög.

- Nem akarom, hogy visszautasítson - suttogta - az milyen ciki már?

- Nem te élsz együtt négy exeddel - morogtam lemondóan, mire felnevetett.

- Ott a pont.

- Szóval, próbáld meg. Felhívod, és elhívod randizni. Megmondod neki, hogy szereted, és lehet, hogy összejöttök. Sőt, valószínű - igyekeztem nem kimutatni az izgatottságom. Taemin megérdemelte Krystalt, és fordítva. Most, hogy nem jártunk, szívesen segítettem neki.

- Na, és veled mi a helyzet, Rómeó? - kacsintott, de csak megráztam a fejem.

- Semmi. Elvagyok egyedül. Nem is olyan rossz. Talán veled befejeztem a pályafutásomat - sóhajtottam, mire tőlem nem messze egy nagy csattanás hallatszott. Mindketten felpattantunk, és a hang irányába futottunk. Onew éppen a polcról leesett könyveket szedegette össze.

- Mi történt Onew? – kérdeztem értetlen kifejezéssel az arcomon.

„Semmi, csak ahogy feltettem a két könyvet, ledőlt a többi is vele” írta a választ. Kezdett már nagyon idegesíteni ez az írósdi módszer, mert emiatt sosem tudtam, hogy mikor hazudik.

- Persze – bólogatott nagyokat Taemin, hatalmas vigyorral a száján. Az a vigyor neki szólt. Onew vetett egy mérges pillantást rá. – Elmegyek, felhívom Krystalt. Jók legyetek ti ketten! – húzta újabb gonosz vigyorra a száját, aztán a szobánkba spurizott. Kérdően néztem a leaderre, aki csak szimplán vállat vont, és pakolt tovább. Mindenki olyan fura volt, nem értettem mi a szar bajuk van. Inkább segítettem Onewnak, hogy ne szenvedjen egyedül. Megköszönte, majd kiment a konyhába inni. Addig is nekiálltam gyakorolni egy-két mozdulatot, amik nehezen mentek. Elég hülyén nézhettem ki, hogy egyedül pattogtam a nappaliban, de nem zavart, csak öten voltunk itt. Nagyon jól elvoltam, amíg fel nem tűnt, hogy Onew némán vigyorogva figyelt engem.

"XD" - írta, mire elmosolyodtam.

- Ez nem vicces.

"De, az!" - még mindig nevetett, utána lehuppant a kanapéra "folytasd, jól esik a röhögés"

- Kac - kac kukac. Röhög a vakbelem – ültem le mellé. - Nézzünk egy filmet – álltam fel, és a szobámba futottam. A DVD-knél kezdtem kutakodni. Kivettem az Így Neveld A Sárkányodat, visszasiettem, és betettem a lejátszóba. Onew érdeklődve várta mit fogunk nézni. Mikor meglátta mi az, gyorsan pötyögni kezdett.

,, Imádlak nagyon’’ – Tolta az orrom alá a tabot, sőt még meg is ölelt.

- Nagyon szívesen – simítottam végig a hátán.

A mese felénél Taemin ugrott elém. Egy elegáns öltöny volt rajta.

- Esküvő lesz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Hülye! Krystalt elviszem egy drága étterembe. Későn jövök – integetett, aztán eltűnt előlem. Reménykedtem, hogy sikerülni fog neki. Csendben néztük együtt a filmet, még enni- és innivalót is beszereztem pisiszünetkor. Utána Onew elment aludni, pont úgy, mint Jongkey. Én pedig az ágyban ücsörögve, japán szavakat magolva várakoztam a kissrácra, aki már felnőtt férfi lett. 

- Szia - esett be az ajtón, már ő is átöltözve. Hát, házőrzőnek pocsék vagyok, mint kiderült, mert nem is hallottam, hogy megérkezett.

- Szia. Na? Mesélj - le is tettem a füzetet, Taemin pedig szomorú arccal ült le az ágyamra. Lehet, hogy miattam szúrta el az egyetlen lehetőségét Krysnél...

- Összejöttünk - kacagott fel hirtelen. Egy pillanatra elgondolkoztam, utána megöleltem őt.

- Gratulálok, nagylegény! - paskoltam meg a lapockáját.

- Köszi, hyung. Tényleg. Ha te nem vagy, még itt szenvednék...

- Tudom, ismerlek - mosolyogva elengedtem őt. Még egy picit beszélgettünk, utána a kimerült kis Rómeó elment aludni. Nekem valahogy nem akart álom jönni a szememre. Bevallom, irigy voltam. Olyan üresnek éreztem magam, hogy már fizikai fájdalmat okozott. Jonghyunnak ott volt Key, Taeminnek Krystal, Onewnak jelenleg senki, de bármelyik percben bejelentheti, hogy talált valakit. És én? Nekem senkim sem volt. Mindig is féltem a magánytól, társasági ember voltam. Szerettem, ha megöleltek, vagy csak megsimogatták a hátam, de ilyen nem volt. Mindenki túl elfoglalt személyiség lett.

Még hajnali kettőkor is a kanapén ültem, és csak bambultam ki a fejemből. Fáradt voltam, éreztem, hogy az vagyok, de akkor sem tudtam aludni. Pedig próbálkoztam nagyon. Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve, belopóztam Onewhoz. Csak reménykedni tudtam, hogy nem fog felébredni. Halkan szólongattam, de nem reagált. Megnyomkodtam az ágyat, de még akkor sem. Befészkeltem magam az ágya másik oldalára, tisztes távolságban tőle, és pár perc alatt, nekem is sikerült elaludnom.

Teltek-múltak a hetek, a hónapok. Onew már néha kinyögött egy-egy szót, mint a "kösz", a "bocs", valamint a "Minho". Igen, továbbra is én voltam vele a legtöbbet, mert hagytam a többieket turbékolni. A vállalatban az új banda tagjai mind üldözni kezdtek, ami cuki volt tőlük, így nem voltam olyan magányos, este pedig siettem vissza a leaderhez.

- Szia - köszöntem, mikor megjöttem. A többiek még benn szenvedtek, én hazajöhettem társaságnak. Onew kikukucskált a konyhából, integetett, utána visszament. Érdeklődve mentem be én is, de azonnal ledöbbentem. Luna ült az asztalnál, és sütit evett Onewwal.

- Szia Luna - köszöntem végül neki is. Mi a szart keres itt ez a csaj?

- Szia, ugye nem baj, hogy átjöttem? - kérdezte ártatlan szemekkel.

- Dehogy is baj - vigyorogtam rá, mint egy eszement.

- Gyere Luna - fogta meg finoman Onew a kezét, és a nappali felé mentek. Mi a szarnak fogta meg a kezét? Nem hiszem el... ahogy azt sem hogy féltékeny vagyok. Trappolva mentem a szobámba. Leültem az ágyra. Három másodperc múlva megint az ajtóban álltam és figyeltem őket. Csak beszélgettek. Megnyugodtam, ezért újra az ágyhoz mentem. Nem mozdultam, hallgatóztam. Szégyelltem, mert csúnya dolog, de nem tudom miért tettem.

- Jajj Onew, ne... szórakozz már - hallatszott a csaj hangos nevetése. Újra megcéloztam az ajtót, csak akkor ki is mentem. Ültek egymás mellett, és röhögcséltek. Velem kellett volna ezt csinálnia, azért hagytam ott előbb a többieket.

Átmentem a konyhába. Kerestem valamit a hűtőben, és leültem enni. Jonghyun helyét választottam, mert így láttam Lunát. Szemmel akartam tartani.

Végig ártatlanul beszélgettek, mint két jó barát. Nevetgéltek, meg Onew néha pötyögött. Én pedig csak figyeltem őket. Tényleg mindenki összeszedett valakit magának, csak én maradtam egyedül, mint a kisujjam. Azt hittem, hogy Onew megbocsájtott Taemin miatt, de tévedtem. Még mindig nem kedvelt, és ez fájt a legjobban. Ráadásul egy utolsó mocsoknak is éreztem magam, hogy megfigyelem őket, de muszáj volt. Ha nem teszem, bekattanok, ez biztos.

Luna rengeteg időt töltött nálunk az elkövetkezendő időkben. Onew pedig sokat beszélt róla. Ekkor már biztosra vettem, hogy a leaderem is elvesztettem. Megszakadt a szívem, ha erre gondoltam, és minden egyes alkalommal mérhetetlen féltékenység öntött el. Úgy vettem észre, hogy Onew jobban érzi magát Luna társaságában, mint az enyémben. Az agyam, bármennyire is szerettem volna, nem akarta elfogadni a tényt, hogy egyedül maradt. Rossz volt, hogy körülöttem mindenki boldog valakivel, csak én nem. Mégsem tettem semmit. Régebben leszartam volna az egészet. Elmentem volna kocsmázni, utána pedig felszedtem volna valakit, akin kiélhetem magam. Ehelyett csak ültem a dormban, és siránkoztam magamnak, hogy mekkora egy balek pasi vagyok.

Egyetlen egy embert akartam magam mellé. Sokáig tartott, míg rájöttem, de biztos voltam benne, hogy csakis ő a tökéletes. Neki sikerült elérnie, hogy más legyek. Hülye voltam, és elcsesztem. Meg is érdemeltem, hiszen én voltam az, aki túl sokáig várt.

- Minden ok? - nyitott be egyszer a szobámba Onew. Az ágyamon feküdtem, bámulva a plafont.

- Persze.

Leült mellém. Hangja még mindig rekedtes volt, de már azért tudott makogni egy-két mondatot rendesen.

- Én nem úgy látom - felsóhajtott, miközben maga elé bambult - kezded magad elhanyagolni, Minho.

- Amíg a rajongók nem veszik észre, addig nem érdekel senkit sem - vontam vállat. Onew csak megcsóválta a fejét.

- Mind aggódunk érted. Nem beszélsz senkivel, nem eszel, és még sokat is rontasz.

- Sajnállak titeket - bólintottam.

- Az a bajod, hogy Taemin leváltott? - kérdezte félve.

- Nem. Az a bajom, hogy egy pocsék pasas vagyok. Senkit nem tudtam megtartani. Először Jonghyunnal szakítottunk, majd Key megcsalt, mert nem vagyok elég jó neki. Aztán neked is ártottam, Taemin meg járt velem, hogy ne tűnjön ki a csapatból. Most Jongkey van, Taestal, meg Lunew. Meg Minho. Mondd, miért vagyok ennyire szerencsétlen?

- Dehogy vagy szerencsétlen. Csak kicsit balfácán, de ez senkit sem zavar - viccelte el a dolgot, amire én egy lemondó sóhajjal reagáltam. Nem éppen erre a válaszra vártam. - Minho, ne szórakozz már. Nincs veled semmi baj. Arról nem tehetsz, hogy körülötted mindenkinek van valakije - tette bíztatóan a kezét vállamra. A baj az, hogy még rosszabb lett a kedvem. Nem tagadta le Lunát. Nem mondta, hogy nincs köztük semmi.

- Persze, hogy nem - álltam fel az ágyamról, és a szobában hagytam.

- Minho... - kezdett bele Taemin.

- Akadj le rólam - szóltam rá indulatosan. Látszott rajta, hogy nem érti mi a bajom, ahogy a többiek sem.

- Későn jövök, lehet csak reggel - mondtam az ajtómban álló leadernek, aki csalódottan nézett rám.

- Minho... - próbálkozott, de becsuktam magam mögött az ajtót. Már nem érdekelt semmi és senki. Eldöntöttem, hogy az első utamba kerülő személlyel töltöm el az estét.

Lerohantam a lépcsőn, amikor szembefutottam Taemin haverjával.

- Szia Minho - köszönt mosolyogva.

- Neked nincs senkid, ugye? - kérdeztem. Jongin szemei elkerekedtek.

- Nincs...

- Akkor estére lesz - megragadtam a karját, és vonszolni kezdtem a kedvenc motelem felé.

- De én nem vagyok meleg! - hiába próbálkozott, elhallgattattam.

- Majd az leszel. A médiában vagy meleg vagy, vagy drogos - mormogtam, mire befogta.

Aztán mégsem lett belőle semmi. Két okból sem. A legfőbb, hogy nem tehettem meg Jonginnal, mert nem volt meleg. A másik pedig, hogy ha az is lett volna, se tudtam volna megtenni. Egyszerűen nem akartam, csak pillanatnyi fellángolás volt. Helyette mindent elmeséltem neki, és közben literszám ittam az alkoholt. Az elején még semmi bajom nem volt. Aztán elkezdtem szédülni, röhögni minden szarságon, majd sírni. Hogy azután mi történt nem tudom, mert csont részeg voltam.

Másnap iszonyatos fejfájással ébredtem... a dormunkban... Onew ágyában egy szál boxerben. Ahelyett, hogy hirtelen, ijedten felugrottam volna, visszadőltem és gondolkodtam, hogyan kerülhettem oda. Aztán ezt is abbahagytam, mert tudtam, hogy a leader a fejemhez fogja majd vágni. Egy darabig még feküdtem az ágyban, utána kivánszorogtam a konyhába. Senki nem volt ott, amit elég gyanúsnak lehetett mondani, főleg, hogy Jinki még nem dolgozhatott. Biztos Luna lefoglalta valahol... öntöttem magamnak kávét, reggeliztem, utána csak bambultam magam elé.

- Szia - bukkant fel Onew. Felemeltem a tekintetem.

- Szia.

Ennyi volt. Ezután egyikünk sem szólalt meg hosszú ideig. Végülis mit mondhattam volna neki? Bocs, baromi féltékeny voltam, ezért meg akartam fektetni Jongint, de helyette holtrészegre ittam magam? Tuti egy állatnak nézne.

- Jongin... elmondott mindent - olyan nyugodt hangon mondta, hogy még én kezdtem el magam szégyellni, pedig olyat nem sokszor teszek.

- Örülök neki - motyogtam halkan, a kávémat kevergetve, hogy ne kelljen ránéznem.

- Minho, megzakkantál, vagy mi? A baromságod miatt hárman mentek el a rádióhoz, ahol neked is jelenésed lett volna. A managernek azt mondtuk hánytál reggel, ezért nem mentél. De a banda előtt sikeresen lejárattad magad, főleg előttem. Nem gondoltam rólad, hogy képes vagy ennyire magadba zuhanni - szidott le, de még mindig nem emelte fel a hangját. Inkább üvöltött volna.

- Igen, tudok. Tudok magamba zuhanni. Tudok inni, tudok érezni is, még ha nem is hiszitek el! Baromira elegem van abból, hogy mindenki csak szekál, ugráltat, szid, meg elhanyagol! Az egész csapat egy rohadt "sziá"-t nem tud odaszólni nekem! Most meg persze azonnal megtalál mindenki, mi? Folyton csak a lecseszés! Az megy, mi? Kellett a bandában egy bűnbak? Nesze, itt vagyok! Csak azt hagyjátok legalább, hogy a tetves kávémat megigyam, utána itt vagyok, és lehet szidni - a végén már ordítottam. Talán most bukott ki belőlem minden fájdalmam. A legvégén pedig már majdnem sírtam.

- Minho, minden rendben? - Onew hangja kissé megenyhült, aggodalmasabb lett, nem mintha sokat felfogtam volna az egészből.

- Persze, minden rendben! Minden teljesen rendben van! - ordítottam, majd bevonultam a szobámba. Egy darabig nem akartam senkit se látni, főleg, mert ilyen hülye voltam...

Az elkövetkezendő három napban, nem szóltam senkihez sem. Egyszerűen elegem lett. Arra a megoldásra jutottam, hogy nem keresem többet az igazit. Olyan nem létezik. Akármelyik bandataggal jártam, mindig azt hittem, hogy ő az. Rá kellett jönnöm, hogy mindig így is lesz majd. Akibe éppen szerelmes leszek, azt fogom az igazinak tartani.  De egy ideig nem akartam több barátot. Inkább a zenének, és a rajongóknak szentelem a figyelmem.