Appa!

 2011. December 23.

Jinki mélyet sóhajtott, majd kezébe vett egy újabb papírt, és olvasgatni kezdte. Idén neki nem volt Karácsony. Nem mehetett haza, a vállalat nem engedte őt el. Így aztán úgy döntött, hogy elintézi a papírmunkát. Már csak Minho volt otthon rajta kívül, de nemsokára ő is elmegy.

Jinki pedig magára marad.

Megint.

Ebből a szempontból utált leader lenni. Úgy bántak vele, mintha neki nem lett volna magánélete. Folyamatosan dolgoznia kellett, intéznie a banda dolgait, megbeszélésekre járnia, tárgyalni. Olykor vitatkozni, hogy egy kicsit igazságosabbak legyenek a tagokkal. Ha valamit utált, akkor az az volt, amikor a csapat valamit nem kapott egyenlő elosztásban. Mondjuk a pénzt. Volt, hogy Taemin sokkal több fizetést kapott, mint Minho, és ezt a leader nem bírta elviselni. Igaz, a magas fiú nem volt olyan, mint a többi tag. Jómaga is tudta, hogy csak a kinézete miatt lett idol, éppen ezért annyira nem problémázott a pénz miatt. Őt jobban érdekelték a rajongók, meg a mosolyok. Ezzel a SHINee minden tagja így volt, de ők azért a tehetségükre kapták a pénzt, így szerintük meg az nem lett volna fair, ha Minho ugyanannyit kap, mint ők. Aztán persze ez is meg lett oldva. Jinki csak azért sem hagyta soha annyiban az ügyet.

Most is a banda adataival foglalkozott. Japán kislemezük bemutatója éppen véget ért, így most még több papírmunka lepte el őt. Konkrétan úszott a rengeteg feladatban, ráadásul már az idegei is kezdték felmondani a szolgálatot. Tekintetével az egyik szoba felé pillantott. Még mindig hallotta a társa mocorgását, ez pedig már kezdte hergelni. Szíve szerint kilökte volna a fiatalabbat az ajtón.

Inkább visszatért a munkához, mielőtt elkezdene olyanokon gondolkozni, hogy hogyan lehetne likvidálni a fiút. Ezek után az ablakra tévedt a tekintete. A hó kellemesen szállingózott, lágyan és szívmelengetően. Szerette a telet. Még most is mosolyogva emlékezett vissza a sok játékra, a szánkózásokra a barátaival, a hóemberkészítésre, a jégkorcsolyázásra, sőt, arra is emlékezett, amikor tizennégy éves lehetett, és elcsaklizott a haverokkal egy kis üveg sojut. Az egyik barátja vitte az innivalót, ő pedig elterelte a szülei figyelmét. Aztán hallotta, hogy megvan az innivaló, elrohant, majd eltaknyolt a jégen.

Még azt is szerette, hiába zúzódott meg a csuklója.

Gondolataiból az ajtó hangos csapódása rázta fel. Ijedten pillantott a hang irányába, de szerencsére csak Minho szerencsétlenkedett a bőrönddel.

- Bocsi - egy ártatlan vigyort küldött kedvenc leaderje felé. Jinki egyfajta példakép volt Minho számára, amit az idősebb is nagyon jól tudott. Tőle kapta a legtöbb tiszteletet.

- Semmi baj - halványan elmosolyodott.

- Megleszel egyedül? - az ifjabbik szó szerint leparkolt előtte, tekintetével a lapokat nézegette.

- Persze - az idősebbik fiú fáradtan elmosolyodott.

- Majd ha hazajövök, hozom az ajándékodat - Minho elvigyorodott. Mindig így csinálta. Csak Karácsony után adott ajándékot, előtte soha sem.

- Rendben - bólintott a

leader. Az ifjabbik gyorsan megölelte őt, majd elsietett, így totálisan egyedül hagyta a legidősebbet. Jinki erre várt. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és arrébb tolta a lapokat. Utált dolgozni, főleg ünnepekkor. Meg most amúgy sem ment volna neki a munka. Végre egyedül lehetett a lakásban. Kivett egy üveg sojut, töltött magának egy pohárba és kortyolgatni kezdte. Jól esett neki az alkohol, és hiába volt idol, szüksége volt erre. Meg a drogozásnál ez jobb volt. Főleg, hogy rá valamiért nem hatott az alkohol. Nem tudta az okát, egyszerűen csak nehezen lett részeg. Viszont akkor nagyon. Olyan is volt, hogy behozott egy láda narancsot, és megpucolta. A fiúk örültek neki, de amikor meghallotta, nevetni kezdett. Meg nem ez volt az egyetlen furcsaság. Kamaszkorában a szomszédjuk póniját hozta át, és ő maga sem értette, hogy miért. Mindenesetre másnap reggel nagy vita volt a dologból, főleg, hogy a lovat nem tudta levinni a lépcsőn.

Elmosolyodott az emlékeket felidézvén. Sosem felejtette el a nagy csínytevéseit sem. Most azonban úgy érezte, hogy szokásához híven meg kellett magát lepnie valamivel. Úgy érezte, hogy ezt megérdemelte az év néhány napján. Felemelte az asztalon pihenő telefonját, majd sóhajtott egyet. Nem igazán érezte ezt a legjobb megoldásnak.

- Vörös Rózsa, itt Lea beszél - a madam azonnal fel is vette a telefont. Jinki felsóhajtott. Nagyon kínosnak érezte mindig ezt a beszélgetést, de legalább már kedvezményeket kapott a sok megrendelés miatt.

- Szia, Sunghee-sshi, itt Jinki - a hangja remegett. Ismerte ezt a lányt, egy osztályba jártak középiskolába, és az ő anyja is madam volt egykoron. Tőle örökölte a céget a lány.

- Ó, megint egyedül vagy? - kuncogni kezdett, mire Jinki felsóhajtott.

- Igen, és kellene valaki.

- Van egy új szállítmány. Küldjek neked friss húst? - a nő hangja kellemes volt, kicsit hamiskás és pimasz, amely sokat dobott a korán. Ha Jinki nem ismerte volna, akkor harminchat évesnek saccolná őt meg. Holott még csak húsz volt, és egyetemista a bordélyháza mellett.

- Küldj. És mondd meg neki, hogy menjen KFC-be, hozzon nekem valamit enni. Majd kifizetem azt is. Siessen - azzal kinyomta a telefont. Nem kellett már megadnia holmi adatokat, Sunghee pontosan tudta, hogy hova kellett küldeni a lányt.

- Egy szégyen vagy, Jinki. Még barátnőd sincs, csak kurvázol. Egy dolgot kellene elérned az életben az idolkodáson kívül... egy komolyabb barátnőt kellene találnod... tessék, itt van Jongkey meg 2min. Még ők is randizgatnak... igaz, egymással, de legalább randizgatnak - nem tudta, miért motyogott magában. Biztos az alkohol hatása volt ez is. Igazából nem tudott volna józanon ilyet tenni. Kellett egy kis löket ahhoz, hogy hívjon magához egy lányt estére. Gondolataiból egy bizonytalan kopogás rázta fel. Azonnal felpattant, eltette az innivalót, majd frissen és üdén elindult ajtót nyitni. Magában jót nevetett azon, hogy valószínűleg csak Taemin hagyott itthon valamit, miközben a kulcsát is elpakolta, így ő kopogott.

Azonban

Jinki kellemesen csalódott. Az ajtóban ugyanis nem a maknae állt, hanem egy felettébb fiatal lány, kezében egy vödör csirkével. Barátságos szemei voltak, és nagyon szép arca, azonban Jinkit mégis megrémítette a lány, aki nagy valószínűséggel lényegesen fiatalabb volt Jinkinél.

- Elnézést, Jinkit keresem - dadogta zavartan. A leader döbbenten pislogott rá. Azt hitte, hogy a friss hús egy pályaépítő lányt jelent, nem pedig egy kiskamaszt.

- Én... én vagyok Jinki... gyere - félreállt az útból, ezzel beengedve a lányt, aki kicsit félénken sétált be a dormba. Léptei is a bizonytalanságot mutatták be, a magatartásról nem is beszélve.

- Mi a neved? - kérdezte a leader. Átvette az ismeretlen kezéből a kosarat, így könnyebbé téve a vetkőzést.

- Joy - válaszolta a lány. Csizmáját Jinki cipői mellé tette, kabátját pedig felakasztotta. Azonban Onew többet akart tudni.

- Én lennék neked az első?

- Igen - Joy lesütötte a szemeit. Merő félelmet lehetett róla leolvasni, amit Jinki megérzett. A tagjainál már kitanulta a dolgokat, így igyekezett nyugodtan kezelni a helyzetet. Azonban valamit elhatározott magában.

- Miért vállaltad el? Mi késztetett arra, hogy -ne haragudj-, de kurva legyél? - kérdezte. Normális esetben ez nem érdekelte volna, azonban Joy nem lehetett idősebb tizenhétnél. A lány felsóhajtott. Szemeit lesütve ácsorgott egy darabig.

- Egyáltalán mennyi idős vagy?

- Tizenöt - a válasz viszonylag hamar érkezett, de a másodperc töredéke alatt bénította le Jinkit. A leader döbbent arckifejezéssel meredt a lányra.

- Na jó, most leülünk, megiszunk egy kakaót, közben megesszük a csirkét, te meg mindent elmesélsz nekem - határozott hangon akart megszólalni, ez pedig nagyon is jól sikerült. A lány megremegett a hirtelen jött szigortól, azonban engedelmeskedett.

- Nekem nem ez lenne a dolgom - dadogta zavartan.

- A te dolgod az, hogy azt tedd, amit mondok. Én pedig rólad szeretnék információkat tudni. Nyugi, ismerem a tulajt, Kim Sunghee a neve, és meg fogja érteni, ha azt mondom, hogy nem csináltuk. Nos? - a fiú leültette a zavart lányt a kanapéra, majd a konyhába szaladt kakaót csinálni. A két helyiség egybe volt építve, így láthatta közben az ismeretlen kisasszonyt.

- Amúgy Jinki vagyok. Lee Jinki. A művésznevemen csak Onew.

- Tudom. Tudod, te vagy a példaképem - biccentett Joy. Jinki ismét megdöbbent, de szó nélkül folytatta a finomságok elkészítését. A lány pedig ezt egy jelnek vehette, ugyanis folytatta: Park Sooyoung vagyok, tizenöt éves. Életem legnagyobb vágya, hogy énekes legyek, ráadásul az SM Entertainment szárnyai alatt. Szeretek énekelgetni, de nem hiszem, hogy jó hangom lenne. A szüleim szerint hülyeség ez az idolosdi, ezért nem adnak rá semmi pénzt, sem segítséget, így csatlakoztam ehhez a közösséghez, de nem ismerek senkit, ráadásul friss húsként szekálnak is az idősebbek - a hangja elcsuklott - már elgondolkoztam azon, hogy megéri-e követni az álmaimat, vagy hagyjam a csudába az egészet, és maradjak-e otthon.

Jinki eközben elkészült a finom kakaókkal, amik közül az egyiket azonnal Joy kezébe nyomta.

- Mindig kövesd az álmaidat, Sooyoung. Nem szabad feladni. Azt azonban ne feledd, hogy mindennek van határa - leült a lány mellé - segítek neked valóra váltani az álmaidat. Ahhoz azonban az kell, hogy felhagyj a kurválkodással. Megígéred, hogy az első szerelemből lesz?

Joy arcán lefolyt egy pár könnycsepp, de bájos arca azonnal ragyogni kezdett. Hevesen bólogatott. - A szüleidnek nem hiányzol? Elvégre Karácsony van...

- Nem. Sosem kedveltek annyira, hogy ez érdekelje őket - Sooyoung megrázta a fejét, mire Jinki megsimogatta a lány vállát.

- Idd meg, aztán öltözz. Megyünk megnézni az SM-et, gyakorolgatunk, meg ilyenek, jó?

Joy szemei elkerekedtek. Döbbenten nézett a leaderre, aki csak bátorítóan mosolygott.

- Tessék? - a biztonság kedvéért megkérdezte. Jinki elmosolyodott.

- Szeretném, ha elérnéd az álmaidat, és segíteni akarok. Iszogass, addig felveszek valami felvállalható ruhát - a leader felállt a kanapéról, otthagyva a döbbent lányt, letette a bögréjét, majd csendben besétált a hálóba. Talán ez volt az évi jócselekedete. Segített egy olyan lányon, aki bajba került volna nélküle.

- Köszönöm, appa! - hallatszott a lány kiáltása kintről. A leader felnevetett. Eddig csak négy fia volt, de hirtelen lett egy kislánya is.

- Nincs mit, lányom - amint kinyitotta az ajtót, Joy szinte a nyakába ugrott, és átölelte őt.

- Nem baj, ha leappáztalak? - kérdezte félénken, közben szorította magához a fiút, mintha attól félt volna, hogy Jinki szertefoszlik.

- Ha nem bánod, hogy van négy bátyád, akkor nem - vigyorgott a leader, megszakítva az ölelkezést. Ezek után mind a ketten felöltöztek, és rohantak is a vállalat felé.

2015. December 14.

Onew álmosan pislogva sétált ki a szobájából. Néma csend lepte be a dormot.

- Valaki? - kiáltotta, de nem kapott választ. Felsóhajtott, és mindent betudott a rossz időpontnak. Hétfő volt. Minho valószínűleg forgatott, vagy szöveget ment lopni, Key biztosan vásárolt, Jonghyun talán rádiózott, Taemin meg a szólóalbumára gyakorolt. Aztán majd délután együtt mennek a japán album próbálására. Álmosan pislogott, de még volt benne annyi erő, hogy lefőzzön egy adag erős kávét. Tekintete a teli naptáron nyugodott. Nagyon el voltak havazva a tagokkal, ez pedig egyiknek sem tett jót. Taemin frusztrált volt, mindenért vagy ordított, vagy sírt. Minho általában alig evett. Ideje sem volt, meg annyit idegeskedett, (részben Taemin miatt, részben az elvárások miatt, részben a dorama miatt) hogy ki is hányta mindet. Kibum hisztisebb lett, de még ő viselte a legjobban. Néha elaludt az ajtóban, de viszonylag ügyes volt, Jonghyun meg remegett. Álmában, munka közben, a színpadon, evéskor. Mindig csak remegett. Valószínűleg ő is ideges volt, mint a maknae 2.0.

Aztán itt volt ő, mint leader. A DxDxD című albumuk sem könnyítette meg a dolgát, de itt volt még a tagok miatti izgalom, a saját doramája, nem is beszélve a közelgő Karácsonyról. Túl sokat várt tőlük az

SM. Egyszerűen teljesíthetetlenül sokat, ezt pedig a tagok sínylették meg.

Kopogtak.

Jinki felkapta a fejét. Nem várt vendégeket, így ötlete sem volt az illető személyéről. Vett egy nagy levegőt, és kinyitotta az ajtót. Sooyoung állt ott, azaz Joy, a lánya.

- Szia, appa! - mosolyogva integetett a fiúnak, majd megölelte őt.

- Szia. Mi szél hozott? - Jinki finoman visszaölelte a lányt, aki már a második Karácsonyát töltötte idolként, természetesen az appája jóvoltából.

- Mi az, hogy mi szél hozott? - Joy nevetve tolta el magától őt, majd behajtotta az ajtót - Nem látogathatom meg a kedvenc appámat a saját születésnapján?

Jinkit sokkolta az, amit hallott.

- Ma van a születésnapom? - kérdezte döbbenten, mire a lány felnevetett.

- Idén is elfelejtetted? - levette a csizmáját, majd ezt követte a kabát is. Teljesen otthon érezte magát a SHINee dormban, elvégre majdnem mindig itt tanyázott, amikor Jinki is itt volt.

- El...

- Azt hittem, hogy a tortából kitalálod - Joy szemei megakadtak az édességen, amit valaki gondosan az asztal közepére helyezett, körülötte öt pezsgős pohár foglalt helyet.

Csendben odahúzta Jinkit, hogy ő is megszemlélhesse jobban a desszertet.

- Nahát, ez fel sem tűnt - zavarában felnevetett. Csokoládétorta volt, rajta a varázslatos számmal. A tányér mellett pedig egy levél hevert. Minho kézírásával, mert ő formálta a legigényesebb karaktereket. Joy fel is kapta a kicsi papírt.

- Drága appa-hyung! Sajnos nem tudunk itt lenni a születésnapodon, de mindnyájan el tudtunk kéredzkedni délutánra. Addig és légy jó! Jonghyun, Key, Taemin, Minho.

A leader elérzékenyülve hallgatta végig a levelet. Nagyon szerette a fiúkat, azt meg külön értékelte, hogy ők legalább nem felejtették el ezt az eseményt. Mosolyogva a lányra nézett. Ő volt a másik büszkesége. Sooyoung ugyanis nagyon sokat megdolgozott azért, hogy idol lehessen. Igaz, a Red Velvettel nem volt teljesen megelégedve, de az ő lánya egyértelműen erősítette a csapatot. Azonban az nagyon fájt neki, amikor We Got Married-ezni kezdett a lány. Egyszerűen nem tudott a szemébe nézni az ilyen forgatások során. Ennek talán az volt a legnagyobb oka, hogy nem találta azt a srácot elég jónak. Ilyenkor Minho és Jonghyun voltak a segítségére, akiknek szintén csajoztak a párjaik.

- Meg vagy hatódva? - kérdezte hirtelen Sooyoung, mire a leader egyértelműen bólintott.

- Kicsit - a leader halványan biccentett. Csendben nézte lánya pakolását, aki elővett egy pici dobozkát, és az ő kezébe nyomta - Ez mi?

- Ajándék. Neked. A szülinapodra.

Jinki elmosolyodott, s azonnal bontogatni kezdte a csomagolás alá rejtett dobozt. Izgalmában remegtek a kezei, de igyekezett ezt nem kimutatni. A doboz végül kiszabadult, és a leader felbontotta, hogy véglegesen láthassa az ajándékát. Egy KFC-s kuponfüzet volt a kezei között. Azonnal elmosolyodott, és megölelgette a lányt.

- Köszönöm - suttogta. Joy félénken visszaölelte őt.

- Jaj, appa. Ez a minimum. A KFC is közrejátszott abban, hogy megismertelek. Tudod,

az volt életem legszebb napja - mosolygott a lány, miközben finoman eltolta magától a leadert. Ajkaiba harapva várta a reakciót, ami még őt is megdöbbentette. Jinki homlokát az ő homlokához illesztette, a két barna szem találkozott. Talán most érezhette a férfi elérkezettnek az időt, hogy hagyja elengedni az érzelmeit. A két fiatal ajka összetapadt, és egy heves csókcsatába kezdtek bele. Nem volt benne sem félelem, sem bizonytalanság. Szerették egymást, csak eddig ezt nem merték bevallani maguknak.

Így lett egy átlagos napból a legjobb születésnapi ajándék.

Ten Years Later

 Ezzel a kis szösszenettel szeretnék boldog születésnapot szeretnék kívánni a kicsi ultimate biasomnek, aki most lett 25 éves <3

- Naeun! Megint nincs meg a rohadt alsónadrágom!

- Talán ha nem egyet hordanál az év háromszázhatvanöt napján, akkor nem kellene keresgélni! – jött a válasz. A férfi felsóhajtott.

- Nem csak egy alsónadrágom van! – ordította ki. Hallotta, hogy a nő elindult felé. Lépései egyre biztosabban kopogtak a parkettán, majd kinyílt az ajtó. A csinos, takaros hölgy belépett rajta, kezében a frissen mosott alsónadrággal.

- Nem, mi? Tegnap este mostam ki. Mi lenne, ha nem lennél ilyen rohadtul lusta, és nekiállnál munkát keresni? Már két éve mást se csinálsz, csak mereszted a valagad itthon. Amióta a SHINee felbomlott, rendes munkád sincs! Mi lett a szóló énekesi karriereddel? Mi? Igazán folytathattad volna, de nem! Neked fel kellett bontanod minden szerződésed, ugye?! Nézd meg, hogy hol tart Jonghyun haverod! Nézd meg! Ő a legnépszerűbb koreai énekes! Kibum modell, Jinki új bandát kapott. És te? Te hol vagy? Most azonnal húzz munkát keresni! Meguntam, hogy csak én hozok haza pénzt! Milyen felelőtlen, utolsó dög vagy te? - hisztizett, csakúgy, mint mindig, a nap huszonnégy órájában. Igaz, hogy az APink még mindig megvolt, igaz, hogy Naeun még mindig a tagja volt, de neki akkor is hisztiznie kellett.

- Ezt már megbeszéltük. Nincs több zenei munka - sóhajtotta a férfi unottan. Ehhez már hozzászokott. Mindennap megkapta ezt a kérdést, és mindennap válaszolt is rá.

- Máshoz meg nem értesz. Viszont rossz példát mutatsz a gyerekeknek, szóval ha más nem, takarító legyél. Komolyan mondom, hogy amióta az a bunkó paraszt kilépett a bandátokból, nem vagy önmagad! Tíz és fél éve felszívódott!

- Ne hívd már így! - Taemin idegesen felordított. Fájt neki. Nagyon fájt, hogy a titkos szeretője egyik reggel már nem volt a dormban. Csupán egy levelet hagyott maga után. Amire annyit írt, hogy felbontotta a szerződést. Semmi mást. Aztán meg eltűnt. A mobilján nem lehetett elérni őt, az e-mailokra nem válaszolt. Mintha megszűnt volna ez az ember. Emiatt pedig Taemin úgy érezte, hogy kiszakadt belőle egy darab. Már számtalanszor lejátszotta, hogy hogyan fog találkozni egykori szerelmével. Már tudta, hogy először fel fogja pofozni, aztán megcsókolja. Éhezett Minho csókjaira. Egyszerűen mindent megtett volna, hogy szerelmét újra magában érezhesse.

- Miért? Nincs igazam? - Naeun felvonta a szemöldökét, Taemin kezei pedig ökölbe szorultak. Utálta a feleségét. Egyszerűen ki nem állhatta. Csak azért vette feleségül, mert Naeunnek sem volt senkije, meg neki se, aztán legyenek egyedül kettesben. Meg az elején kedvelte a lányt, mint egy barátot. Csak az évek során Naeun elsárkányosodott. Taemin azon a véleményen volt, hogy ez női dolog. Azonban tévedett. Igazából Naeun féltékeny volt, hogy férje nem őt szerette, hanem Choi Minhot. Egy embert, aki szó nélkül lelépett tíz éve. Miért szerette még mindig őt?!

- Nincs - mordult fel az egykori maknae. Felvette a legjobb nadrágját, amin nem talált lyukat, meg egy fehér inget.

- Menj a munkaközvetítőhöz, és amit találnak, azt elfogadod. Világos? Ha takarítónői, akkor az - a feleség megigazította ura gallérját.

- Milyen nap van ma? - ellökte a kezeket. Nem kért Naeun segítségéből. A nő reménytelenül felsóhajtott.

- December kilenc.

A válasz hallatán Taemin elnyúlt a puha franciaágyon a feleség nagy megdöbbenésére.

- Akkor ma nem megyek. Piros betűs ünnep van.

- Na jó, most lett belőled elegem, Lee Taemin! Kifogás mindig van, mi? Tegnap sem mentél, mert szerda volt. Jó, megértem, a szerdai napokat nem szereted. Ma azonban nincs kifogás! Mész! Este meg a kölykökért, mivel én dolgozom. Hétre Jiah vár, fél nyolcra meg Ahmi. Szóval, csipkedd magad! - Naeun szó szerint kirántotta az urát az ágyból. Feje már égett az idegtől. Nagyon unta már, hogy Taemin folyton talált valami kifogást. Ma volt az utolsó csepp a pohárban - Vagy tudod mit? Nem kell elmenned a gyerekekért. Ha nincs munkád, akkor haza sem kell jönnöd, mi több, elválok!

A férfi felsóhajtott. Ha ezt a boszorkányt nem is, a lányait nagyon szerette. Értük a világ végére is elment volna. Ezzel pedig a kicsik is így voltak. Szerették az anyjukat, de a válás nem most került elő először, és döntően mind a kettő az apjukkal maradt volna szívesebben. Elvégre ő sokkal engedékenyebb volt, sosem emelt rájuk kezet, sőt, a fiúügyekhez is jobban értett, mint a tisztelt anyjuk. Bár az idősebbik csak hét, a fiatalabb meg csak négy éves volt, már mind a kettőnél előjött az a híres ovis szerelem, amit Naeun nem tudott kezelni, Taemin pedig igen.

Így aztán felállt. Sosem tudta volna elhagyni a kicsinyeit. Azt nem tudta volna elviselni. Naeunt meg ismerte annyira, hogy megtenné, hogy eltiltja tőle a gyerekeket. Elvégre munkanélküli volt, a zenélésen kívül pedig semmihez nem értett.

- Utállak - morogta maga elé, aztán kiment cipőt venni. Hófehér kabátját magára öltötte, hozzá a fehér sapkát és a fekete bakancsot. Azzal elindult. Nem ment autóval, szeretett sétálni. Legalább addig sem foglalkozott a zenével.

Csendben sétált a járdán. Emlékeiben lejátszódott, ahogyan a fiúkkal játszott egykoron. Akkor naivan azt hitte, hogy ennek sosem lesz vége.

Tévedett.

Igazából senkivel nem tartotta a kapcsolatot. Az elején sokat beszélt Jinkivel, de aztán ez egyre ritkább volt. Viszont, miután Minho elment, az egész SM megbolondult. Az EXO végleg felbomlott még decemberben, a Super Junior tagjai mind megházasodtak egy éven belül, az SNSD-s lányok tartották a frontot, Red Velvet Irene pedig egy év pihenőre ment egy évvel később. Senki sem tudja, hogy hova, vagy miért, de eltűnt, majd egy év múlva felbukkant. Aztán, mintha mi sem történt volna, folytatta a munkát. Az TVXQ csak volt, az F(x) viszont nagy sikereket ért el négyfős csapatként.

Aztán ott volt a SHINee, akik egészen jól bírták. De nem volt ugyanaz. Sokkal bágyadtabb volt mindenki, és bár igyekeztek a legjobbat nyújtani, nagyon hiányzott mindnek Minho. A tag, aki felszívódott.

Taemin arcán legördült egy könnycsepp. Imádta őt. Nem is bírta felfogni, hogy már több, mint tíz éve nem látta. Elővette a tárcáját, abból pedig egy pici, sárga papírt.

"Felbontottam a szerződést az SM Entertainmenttel. Ne keressetek, nem fogok válaszolni. Minho"

Ezek voltak az utolsó szavai, amiket Taemin tőle utoljára kapott. Csak némán bámulta a kis papírt, belefeledkezve az újraolvasásba. Felsóhajtott. Utálta a helyzetet. Utálta, hogy Minho elhagyta őket. Utált mindent.

Azon kapta magát, hogy valaki nekiment. Vörös folyadék cseppent a cetlire.

- Ne haragudjon - egy mély hang társult az illetőhöz. Taemin felpillantott. A férfi magas volt, sapkája meg sála eltakarta az arcát, csupán a nagy, ismerős barna szemei csillantak meg a szemüveg mögött. Fekete kabátot viselt, kesztyűt és vastag nadrágot. Kezében egy pohár volt. Tartalmának az illata bejárta a környéket. Fűszer és bor.

Forralt bor.

Már elkezdődtek a vásárok, amelyen ilyet is árultak mindig. Taemin felsóhajtott. Minho imádta ezeket a kis bazársorokat.

- Semmi baj - zavartan kinyögött valamit. Olyan érzése volt, mintha már látta volna ezt a férfit valahol.

- A kabátja boros lett - az ismeretlen félénken Taemin mellkasára pillantott, majd a másik is így cselekedett. Azonnal elöntötte a düh. Szíve szerint ordibált volna egy sort, de valamiért nem tette. Volt valami erő, amely ezt megakadályozta. Egyszerűen valami szimpátiát érzett a férfi iránt.

- Remek. Most mennék állásvadászatra - végül csak kelletlenül felsóhajtott. Ezt tartotta a legjobb megoldásnak.

- Tényleg sajnálom. Ismerek itt egy jó tisztítót, azok talán ki tudják szedni a foltot. Addig meg feljöhet hozzám a hotelszobába, hogy ne fagyoskodjon.

Normális esetben Taemin mindig nemmel válaszolt volna. Sőt, mással nem is tudott volna válaszolni. Most is szóra nyitotta a száját. Nem fog egy vadidegenhez felmenni, az ki volt csukva.

- Rendben - csúszott ki a száján. Maga is meglepődött. Most komolyan rábólintott a dologra? Maga sem hitte el, hogy igennel válaszolt erre a kérdésre. Döbbenten várta a reakciót. Nem akart magyarázkodni.

- Rendben, menjünk - azzal a férfi elindult. Csendben haladt az úton. Elég otthonosan mozgott, de a hotelszoba miatt elképzelhetetlennek tűnt, hogy idevalósi lett volna. Hacsak nem dobta ki őt is egy olyan hárpia, mint Naeun.

- Megkérdezhetem, hogy miért hotelban lakik? - félénken lépdelt az ismeretlen mellé, aki bólintott.

- Amerikában élek. Filmrendező vagyok, de még csak nemrég kezdtem. Azért jöttem Koreába, hogy felvegyek magam mellé egy asszisztenst. Meg talán egy színész is jó lenne az első filmemhez. Lehetőleg valaki olyan, aki szereti a gyerekeket. Van egy, aztán az néha velem van, néha az anyjánál.

- Elváltak? - Taemin hirtelen felpezsdült. Talán ez a fickó segíthet neki a magánéleti problémákban.

- Nem. Nyílt házasságban élünk. Az annyit tesz ki, hogy papíron együtt vagyunk, de ő sem szeret engem, meg én sem őt. Azonban nem válunk el, mert barátokként szeretjük egymást. Meg a kisfiúnak ez tesz jót. Van anyja, apja - magyarázta. Taemin már ott tartott, hogy elfut. Ez a férfi túl bizarr volt neki. Nagyjából két perce ismerték egymást, de máris felment a lakására, és a magánéletéről csacsogott. Most ennek vagy nem voltak barátai, vagy mindenkivel ilyen nyíltan viselkedett. Persze, az is lehet, hogy csak kellemetlenül érezte magát a baleset miatt, és oldani akarta a feszültséget. Esetleg hazudott. Még azt tűnt lehetséges dolognak. Azonban úgy érezte, már találkozott vele, de akkor sem ismerte őt.

- Amúgy maga nem a SHINee egykori tagja, Lee Taemin?

A hirtelen jött kérdéstől megdöbbent. Nem számított arra, hogy valaki megismerné ennyi idő után. Bár nem volt idős, a haja már kezdett őszülni a sok kátránynak köszönhetően. Rengeteget dohányzott, aminek következtében arca megviseltnek tűnt. Ő maga pedig gyengének érezte magát. Azonban nem tudott leszokni. Nem volt motivációja. Régebben Minho nagyjából kordában tudta tartani ezt a szenvedélyt, de most, hogy nem volt Minho, ő sem tudott mit kezdeni magával.

- De, az vagyok. Csak nem egy egykori SHAWOL-lal hozott össze a sors? - halványan elmosolyodott. Bár ez a férfi rendes embernek tűnt, simán lehetett, hogy egy sasaeng lakozott legbelül. Ha pedig ez így volt, akkor menekülnie kellett. Izmai egyből megfeszültek, de nem tett egyelőre semmit. Az is lehet, hogy annyira nem kedvelte a bandát, csak őt valahonnan felismerte.

- Olyasmi - biccentett a férfi, azzal kinyitotta a tisztító ajtaját. Egy felettébb szimpatikus helybe léptek. Bár minden fehér volt, s egyszerű, látszott a berendezésen a vállalat modernsége és gazdagsága. Ez egy olyan hely volt, ahova csak a szupergazdagok léphettek be. Pontosan olyanok, amilyen ő nem volt. Az idegen férfi levette róla a kabátot, amit a kisasszony kezébe adott.

- E-kártyával fizetnék - azzal kiemelte az említett tárgyat a bőr tárcájából. Ez egy speciális kis kártya volt, rajta minden adattal. A lakcím, a személyi, a bankkártya... minden egyben.

A hölgy elvette a kártyát, és lehúzta.

- Ma van a születésnapja? Van erre kedvezményünk, így most 10% visszajár - csacsogta. A férfi bólintott.

- Mikor jöhetünk érte?

- Két óra múlva.

Taemin felsóhajtott. Egyik problémája az volt, hogy nem volt kabátja, így nem tudott elmenni, a másik pedig az, hogy kezdett félni ettől a férfitől.

Hirtelen valaki rátett valamit a vállára.

A férfi volt az, meg a kabátja. Taemin szemei elkerekedtek. Nem igazán értette ezt a gesztust.

- Innen nem messze található a hotelszobám. Én viszonylag edzett vagyok, ön már kevésbé, azt pedig nem akarom, hogy megbetegedjen. Mehetünk? - az ismeretlen a végén kinyitotta az ajtót. A sálat és a sapkát azonban magán hagyta.

Taemin felsóhajtott.

- Ez már tényleg túl sok. Ne haragudjon, nem fogadhatom el - motyogta.

- Dehogyis nem - azzal a vadidegen megragadta a karját, és szó szerint vonszolni kezdte maga után az egykori énekest. Taemin pedig hiába akart ellenkezni, nem volt rá képes. Valami nagyon arra játszott, hogy megismerje ezt a férfit. Így némán tűrte, hogy végigvonszolják az utcán, bevezessék egy hotelba, majd a tizenegyedik emeleten bevigyék egy szobába.

Ami mellesleg egészen jól nézett ki. Egy gigászi franciaágy fedte a szoba nagyrészét, mindenhol igazi bőr volt szőnyegképp, ráadásul a luxusablakokból nagyon szép kilátás nyílt a városra.

- Nem semmi - elbűvölve nézett körbe, pedig még nem is látta a fürdőszobát, amely különösen sokat dobott a luxus szó fogalmán.

- Ön nem ilyenekben él? - az ismeretlen kibontott egy üveg pezsgőt, amit beletöltött két pohárba. Taemin csak gyönyörködve bámulta a gyöngyszínű folyadékot.

- Nem. Minden pénzem elúszott.

- Esetleg lenne kedve nálam dolgozni? Rendesen meg lenne fizetve, a gyerekek meg nem jelentenének akadályt - miközben beszélt, Taemin kezébe csúsztatta az egyik pezsgőt.

- Ne vicceljen, a nevét sem tudom - vigyorodott el az alacsonyabbik, mire a férfi levette a sapkáját. Szénfekete haja arról tanúskodott, hogy egy fiatal illetővel állt szemben, ám azok a nagy, barátságos, meleg szemek sokkal több tapasztalatot sugalltak, mint ahogy azt az egykori maknae gondolta volna. A férfi sála is eltűnt, így a puhának tűnő vastag ajkak azonnal szemet szúrtak a fiatalabbnak. Ismerős volt neki ez az ismeretlen.

- Minho. Choi Minho - meghajolt, Taeminbe pedig ekkor égett bele a felismerés tudata.

- Hyung? - vonta fel a szemöldökét döbbenten. Szemei megteltek könnyel, míg szívében újra fellángolt az a régi tűz. Minho nyakába ugrott - Miért hagytál el minket, te csacsi?

- Nem akartam. Kirúgtak, de azt mondták, hogy ha galibát okozom, és őket hibáztatom, megkeserítik az életem. Így inkább leléptem. Persze, számtalanszor vissza akartam menni. Aztán egyszer megtettem. Látni akartalak, de pont nem volt benn a SHINee. Juhyeonnal találkoztam, elmentünk inni, aztán... lett egy gyerek. Irene addig nálam lakott, elvettem, majd itt lakott a gyerekkel, én meg Amerikában. Aztán átjött a gyerek, majd amikor a Red Velvet felbomlott, hozzánk költözött. Ennyi a sztorink. Ő nem bánná, ha hozzánk költöznél a gyerekekkel. Persze, csak ha szeretnéd. Mert én miattad jöttem vissza. Látni akartalak, szeretni, csókolni. Szóval, ha szeretnél, akkor gyere velem.

Taemin felnevetett. Persze, hogy szeretett volna a szerelmével lenni. Egy gyors csókpárbajt követően haza is rohant, össze is pakolt, majd felvette a gyerekeket az iskolánál. Csupán egy levelet hagyott Naeun számára a konyhaasztalon.

"Kedves Naeun!

Ezúttal teljesítem a kívánságod és lelépek Amerikába a gyerekekkel. Nekik is jobb lesz, meg nekem is. Tudod, kivel fogok élni? A paraszttal, aki visszajött értem, mert szeret. Teljes szívéből. Tudod, most már van esélyünk újrakezdeni. Neki is van gyereke, nekem is. Ez így lesz a legjobb. Most írhatnám, hogy köszönök mindent, de nincs olyan élményem, amelyet meg tudnék köszönni, legfeljebb a gyerekek. Légy jó!

Taemin

U.I.: a válási papírokat elküldöm, a bíróságon találkozunk"

Két napra rá pedig már minden újságon ott ragyogott, hogy Choi Minho és Lee Taemin, az egykori SHINee két tagja, a reptéren heves csókcsatába kezdett.