Appa!

 2011. December 23.

Jinki mélyet sóhajtott, majd kezébe vett egy újabb papírt, és olvasgatni kezdte. Idén neki nem volt Karácsony. Nem mehetett haza, a vállalat nem engedte őt el. Így aztán úgy döntött, hogy elintézi a papírmunkát. Már csak Minho volt otthon rajta kívül, de nemsokára ő is elmegy.

Jinki pedig magára marad.

Megint.

Ebből a szempontból utált leader lenni. Úgy bántak vele, mintha neki nem lett volna magánélete. Folyamatosan dolgoznia kellett, intéznie a banda dolgait, megbeszélésekre járnia, tárgyalni. Olykor vitatkozni, hogy egy kicsit igazságosabbak legyenek a tagokkal. Ha valamit utált, akkor az az volt, amikor a csapat valamit nem kapott egyenlő elosztásban. Mondjuk a pénzt. Volt, hogy Taemin sokkal több fizetést kapott, mint Minho, és ezt a leader nem bírta elviselni. Igaz, a magas fiú nem volt olyan, mint a többi tag. Jómaga is tudta, hogy csak a kinézete miatt lett idol, éppen ezért annyira nem problémázott a pénz miatt. Őt jobban érdekelték a rajongók, meg a mosolyok. Ezzel a SHINee minden tagja így volt, de ők azért a tehetségükre kapták a pénzt, így szerintük meg az nem lett volna fair, ha Minho ugyanannyit kap, mint ők. Aztán persze ez is meg lett oldva. Jinki csak azért sem hagyta soha annyiban az ügyet.

Most is a banda adataival foglalkozott. Japán kislemezük bemutatója éppen véget ért, így most még több papírmunka lepte el őt. Konkrétan úszott a rengeteg feladatban, ráadásul már az idegei is kezdték felmondani a szolgálatot. Tekintetével az egyik szoba felé pillantott. Még mindig hallotta a társa mocorgását, ez pedig már kezdte hergelni. Szíve szerint kilökte volna a fiatalabbat az ajtón.

Inkább visszatért a munkához, mielőtt elkezdene olyanokon gondolkozni, hogy hogyan lehetne likvidálni a fiút. Ezek után az ablakra tévedt a tekintete. A hó kellemesen szállingózott, lágyan és szívmelengetően. Szerette a telet. Még most is mosolyogva emlékezett vissza a sok játékra, a szánkózásokra a barátaival, a hóemberkészítésre, a jégkorcsolyázásra, sőt, arra is emlékezett, amikor tizennégy éves lehetett, és elcsaklizott a haverokkal egy kis üveg sojut. Az egyik barátja vitte az innivalót, ő pedig elterelte a szülei figyelmét. Aztán hallotta, hogy megvan az innivaló, elrohant, majd eltaknyolt a jégen.

Még azt is szerette, hiába zúzódott meg a csuklója.

Gondolataiból az ajtó hangos csapódása rázta fel. Ijedten pillantott a hang irányába, de szerencsére csak Minho szerencsétlenkedett a bőrönddel.

- Bocsi - egy ártatlan vigyort küldött kedvenc leaderje felé. Jinki egyfajta példakép volt Minho számára, amit az idősebb is nagyon jól tudott. Tőle kapta a legtöbb tiszteletet.

- Semmi baj - halványan elmosolyodott.

- Megleszel egyedül? - az ifjabbik szó szerint leparkolt előtte, tekintetével a lapokat nézegette.

- Persze - az idősebbik fiú fáradtan elmosolyodott.

- Majd ha hazajövök, hozom az ajándékodat - Minho elvigyorodott. Mindig így csinálta. Csak Karácsony után adott ajándékot, előtte soha sem.

- Rendben - bólintott a

leader. Az ifjabbik gyorsan megölelte őt, majd elsietett, így totálisan egyedül hagyta a legidősebbet. Jinki erre várt. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és arrébb tolta a lapokat. Utált dolgozni, főleg ünnepekkor. Meg most amúgy sem ment volna neki a munka. Végre egyedül lehetett a lakásban. Kivett egy üveg sojut, töltött magának egy pohárba és kortyolgatni kezdte. Jól esett neki az alkohol, és hiába volt idol, szüksége volt erre. Meg a drogozásnál ez jobb volt. Főleg, hogy rá valamiért nem hatott az alkohol. Nem tudta az okát, egyszerűen csak nehezen lett részeg. Viszont akkor nagyon. Olyan is volt, hogy behozott egy láda narancsot, és megpucolta. A fiúk örültek neki, de amikor meghallotta, nevetni kezdett. Meg nem ez volt az egyetlen furcsaság. Kamaszkorában a szomszédjuk póniját hozta át, és ő maga sem értette, hogy miért. Mindenesetre másnap reggel nagy vita volt a dologból, főleg, hogy a lovat nem tudta levinni a lépcsőn.

Elmosolyodott az emlékeket felidézvén. Sosem felejtette el a nagy csínytevéseit sem. Most azonban úgy érezte, hogy szokásához híven meg kellett magát lepnie valamivel. Úgy érezte, hogy ezt megérdemelte az év néhány napján. Felemelte az asztalon pihenő telefonját, majd sóhajtott egyet. Nem igazán érezte ezt a legjobb megoldásnak.

- Vörös Rózsa, itt Lea beszél - a madam azonnal fel is vette a telefont. Jinki felsóhajtott. Nagyon kínosnak érezte mindig ezt a beszélgetést, de legalább már kedvezményeket kapott a sok megrendelés miatt.

- Szia, Sunghee-sshi, itt Jinki - a hangja remegett. Ismerte ezt a lányt, egy osztályba jártak középiskolába, és az ő anyja is madam volt egykoron. Tőle örökölte a céget a lány.

- Ó, megint egyedül vagy? - kuncogni kezdett, mire Jinki felsóhajtott.

- Igen, és kellene valaki.

- Van egy új szállítmány. Küldjek neked friss húst? - a nő hangja kellemes volt, kicsit hamiskás és pimasz, amely sokat dobott a korán. Ha Jinki nem ismerte volna, akkor harminchat évesnek saccolná őt meg. Holott még csak húsz volt, és egyetemista a bordélyháza mellett.

- Küldj. És mondd meg neki, hogy menjen KFC-be, hozzon nekem valamit enni. Majd kifizetem azt is. Siessen - azzal kinyomta a telefont. Nem kellett már megadnia holmi adatokat, Sunghee pontosan tudta, hogy hova kellett küldeni a lányt.

- Egy szégyen vagy, Jinki. Még barátnőd sincs, csak kurvázol. Egy dolgot kellene elérned az életben az idolkodáson kívül... egy komolyabb barátnőt kellene találnod... tessék, itt van Jongkey meg 2min. Még ők is randizgatnak... igaz, egymással, de legalább randizgatnak - nem tudta, miért motyogott magában. Biztos az alkohol hatása volt ez is. Igazából nem tudott volna józanon ilyet tenni. Kellett egy kis löket ahhoz, hogy hívjon magához egy lányt estére. Gondolataiból egy bizonytalan kopogás rázta fel. Azonnal felpattant, eltette az innivalót, majd frissen és üdén elindult ajtót nyitni. Magában jót nevetett azon, hogy valószínűleg csak Taemin hagyott itthon valamit, miközben a kulcsát is elpakolta, így ő kopogott.

Azonban

Jinki kellemesen csalódott. Az ajtóban ugyanis nem a maknae állt, hanem egy felettébb fiatal lány, kezében egy vödör csirkével. Barátságos szemei voltak, és nagyon szép arca, azonban Jinkit mégis megrémítette a lány, aki nagy valószínűséggel lényegesen fiatalabb volt Jinkinél.

- Elnézést, Jinkit keresem - dadogta zavartan. A leader döbbenten pislogott rá. Azt hitte, hogy a friss hús egy pályaépítő lányt jelent, nem pedig egy kiskamaszt.

- Én... én vagyok Jinki... gyere - félreállt az útból, ezzel beengedve a lányt, aki kicsit félénken sétált be a dormba. Léptei is a bizonytalanságot mutatták be, a magatartásról nem is beszélve.

- Mi a neved? - kérdezte a leader. Átvette az ismeretlen kezéből a kosarat, így könnyebbé téve a vetkőzést.

- Joy - válaszolta a lány. Csizmáját Jinki cipői mellé tette, kabátját pedig felakasztotta. Azonban Onew többet akart tudni.

- Én lennék neked az első?

- Igen - Joy lesütötte a szemeit. Merő félelmet lehetett róla leolvasni, amit Jinki megérzett. A tagjainál már kitanulta a dolgokat, így igyekezett nyugodtan kezelni a helyzetet. Azonban valamit elhatározott magában.

- Miért vállaltad el? Mi késztetett arra, hogy -ne haragudj-, de kurva legyél? - kérdezte. Normális esetben ez nem érdekelte volna, azonban Joy nem lehetett idősebb tizenhétnél. A lány felsóhajtott. Szemeit lesütve ácsorgott egy darabig.

- Egyáltalán mennyi idős vagy?

- Tizenöt - a válasz viszonylag hamar érkezett, de a másodperc töredéke alatt bénította le Jinkit. A leader döbbent arckifejezéssel meredt a lányra.

- Na jó, most leülünk, megiszunk egy kakaót, közben megesszük a csirkét, te meg mindent elmesélsz nekem - határozott hangon akart megszólalni, ez pedig nagyon is jól sikerült. A lány megremegett a hirtelen jött szigortól, azonban engedelmeskedett.

- Nekem nem ez lenne a dolgom - dadogta zavartan.

- A te dolgod az, hogy azt tedd, amit mondok. Én pedig rólad szeretnék információkat tudni. Nyugi, ismerem a tulajt, Kim Sunghee a neve, és meg fogja érteni, ha azt mondom, hogy nem csináltuk. Nos? - a fiú leültette a zavart lányt a kanapéra, majd a konyhába szaladt kakaót csinálni. A két helyiség egybe volt építve, így láthatta közben az ismeretlen kisasszonyt.

- Amúgy Jinki vagyok. Lee Jinki. A művésznevemen csak Onew.

- Tudom. Tudod, te vagy a példaképem - biccentett Joy. Jinki ismét megdöbbent, de szó nélkül folytatta a finomságok elkészítését. A lány pedig ezt egy jelnek vehette, ugyanis folytatta: Park Sooyoung vagyok, tizenöt éves. Életem legnagyobb vágya, hogy énekes legyek, ráadásul az SM Entertainment szárnyai alatt. Szeretek énekelgetni, de nem hiszem, hogy jó hangom lenne. A szüleim szerint hülyeség ez az idolosdi, ezért nem adnak rá semmi pénzt, sem segítséget, így csatlakoztam ehhez a közösséghez, de nem ismerek senkit, ráadásul friss húsként szekálnak is az idősebbek - a hangja elcsuklott - már elgondolkoztam azon, hogy megéri-e követni az álmaimat, vagy hagyjam a csudába az egészet, és maradjak-e otthon.

Jinki eközben elkészült a finom kakaókkal, amik közül az egyiket azonnal Joy kezébe nyomta.

- Mindig kövesd az álmaidat, Sooyoung. Nem szabad feladni. Azt azonban ne feledd, hogy mindennek van határa - leült a lány mellé - segítek neked valóra váltani az álmaidat. Ahhoz azonban az kell, hogy felhagyj a kurválkodással. Megígéred, hogy az első szerelemből lesz?

Joy arcán lefolyt egy pár könnycsepp, de bájos arca azonnal ragyogni kezdett. Hevesen bólogatott. - A szüleidnek nem hiányzol? Elvégre Karácsony van...

- Nem. Sosem kedveltek annyira, hogy ez érdekelje őket - Sooyoung megrázta a fejét, mire Jinki megsimogatta a lány vállát.

- Idd meg, aztán öltözz. Megyünk megnézni az SM-et, gyakorolgatunk, meg ilyenek, jó?

Joy szemei elkerekedtek. Döbbenten nézett a leaderre, aki csak bátorítóan mosolygott.

- Tessék? - a biztonság kedvéért megkérdezte. Jinki elmosolyodott.

- Szeretném, ha elérnéd az álmaidat, és segíteni akarok. Iszogass, addig felveszek valami felvállalható ruhát - a leader felállt a kanapéról, otthagyva a döbbent lányt, letette a bögréjét, majd csendben besétált a hálóba. Talán ez volt az évi jócselekedete. Segített egy olyan lányon, aki bajba került volna nélküle.

- Köszönöm, appa! - hallatszott a lány kiáltása kintről. A leader felnevetett. Eddig csak négy fia volt, de hirtelen lett egy kislánya is.

- Nincs mit, lányom - amint kinyitotta az ajtót, Joy szinte a nyakába ugrott, és átölelte őt.

- Nem baj, ha leappáztalak? - kérdezte félénken, közben szorította magához a fiút, mintha attól félt volna, hogy Jinki szertefoszlik.

- Ha nem bánod, hogy van négy bátyád, akkor nem - vigyorgott a leader, megszakítva az ölelkezést. Ezek után mind a ketten felöltöztek, és rohantak is a vállalat felé.

2015. December 14.

Onew álmosan pislogva sétált ki a szobájából. Néma csend lepte be a dormot.

- Valaki? - kiáltotta, de nem kapott választ. Felsóhajtott, és mindent betudott a rossz időpontnak. Hétfő volt. Minho valószínűleg forgatott, vagy szöveget ment lopni, Key biztosan vásárolt, Jonghyun talán rádiózott, Taemin meg a szólóalbumára gyakorolt. Aztán majd délután együtt mennek a japán album próbálására. Álmosan pislogott, de még volt benne annyi erő, hogy lefőzzön egy adag erős kávét. Tekintete a teli naptáron nyugodott. Nagyon el voltak havazva a tagokkal, ez pedig egyiknek sem tett jót. Taemin frusztrált volt, mindenért vagy ordított, vagy sírt. Minho általában alig evett. Ideje sem volt, meg annyit idegeskedett, (részben Taemin miatt, részben az elvárások miatt, részben a dorama miatt) hogy ki is hányta mindet. Kibum hisztisebb lett, de még ő viselte a legjobban. Néha elaludt az ajtóban, de viszonylag ügyes volt, Jonghyun meg remegett. Álmában, munka közben, a színpadon, evéskor. Mindig csak remegett. Valószínűleg ő is ideges volt, mint a maknae 2.0.

Aztán itt volt ő, mint leader. A DxDxD című albumuk sem könnyítette meg a dolgát, de itt volt még a tagok miatti izgalom, a saját doramája, nem is beszélve a közelgő Karácsonyról. Túl sokat várt tőlük az

SM. Egyszerűen teljesíthetetlenül sokat, ezt pedig a tagok sínylették meg.

Kopogtak.

Jinki felkapta a fejét. Nem várt vendégeket, így ötlete sem volt az illető személyéről. Vett egy nagy levegőt, és kinyitotta az ajtót. Sooyoung állt ott, azaz Joy, a lánya.

- Szia, appa! - mosolyogva integetett a fiúnak, majd megölelte őt.

- Szia. Mi szél hozott? - Jinki finoman visszaölelte a lányt, aki már a második Karácsonyát töltötte idolként, természetesen az appája jóvoltából.

- Mi az, hogy mi szél hozott? - Joy nevetve tolta el magától őt, majd behajtotta az ajtót - Nem látogathatom meg a kedvenc appámat a saját születésnapján?

Jinkit sokkolta az, amit hallott.

- Ma van a születésnapom? - kérdezte döbbenten, mire a lány felnevetett.

- Idén is elfelejtetted? - levette a csizmáját, majd ezt követte a kabát is. Teljesen otthon érezte magát a SHINee dormban, elvégre majdnem mindig itt tanyázott, amikor Jinki is itt volt.

- El...

- Azt hittem, hogy a tortából kitalálod - Joy szemei megakadtak az édességen, amit valaki gondosan az asztal közepére helyezett, körülötte öt pezsgős pohár foglalt helyet.

Csendben odahúzta Jinkit, hogy ő is megszemlélhesse jobban a desszertet.

- Nahát, ez fel sem tűnt - zavarában felnevetett. Csokoládétorta volt, rajta a varázslatos számmal. A tányér mellett pedig egy levél hevert. Minho kézírásával, mert ő formálta a legigényesebb karaktereket. Joy fel is kapta a kicsi papírt.

- Drága appa-hyung! Sajnos nem tudunk itt lenni a születésnapodon, de mindnyájan el tudtunk kéredzkedni délutánra. Addig és légy jó! Jonghyun, Key, Taemin, Minho.

A leader elérzékenyülve hallgatta végig a levelet. Nagyon szerette a fiúkat, azt meg külön értékelte, hogy ők legalább nem felejtették el ezt az eseményt. Mosolyogva a lányra nézett. Ő volt a másik büszkesége. Sooyoung ugyanis nagyon sokat megdolgozott azért, hogy idol lehessen. Igaz, a Red Velvettel nem volt teljesen megelégedve, de az ő lánya egyértelműen erősítette a csapatot. Azonban az nagyon fájt neki, amikor We Got Married-ezni kezdett a lány. Egyszerűen nem tudott a szemébe nézni az ilyen forgatások során. Ennek talán az volt a legnagyobb oka, hogy nem találta azt a srácot elég jónak. Ilyenkor Minho és Jonghyun voltak a segítségére, akiknek szintén csajoztak a párjaik.

- Meg vagy hatódva? - kérdezte hirtelen Sooyoung, mire a leader egyértelműen bólintott.

- Kicsit - a leader halványan biccentett. Csendben nézte lánya pakolását, aki elővett egy pici dobozkát, és az ő kezébe nyomta - Ez mi?

- Ajándék. Neked. A szülinapodra.

Jinki elmosolyodott, s azonnal bontogatni kezdte a csomagolás alá rejtett dobozt. Izgalmában remegtek a kezei, de igyekezett ezt nem kimutatni. A doboz végül kiszabadult, és a leader felbontotta, hogy véglegesen láthassa az ajándékát. Egy KFC-s kuponfüzet volt a kezei között. Azonnal elmosolyodott, és megölelgette a lányt.

- Köszönöm - suttogta. Joy félénken visszaölelte őt.

- Jaj, appa. Ez a minimum. A KFC is közrejátszott abban, hogy megismertelek. Tudod,

az volt életem legszebb napja - mosolygott a lány, miközben finoman eltolta magától a leadert. Ajkaiba harapva várta a reakciót, ami még őt is megdöbbentette. Jinki homlokát az ő homlokához illesztette, a két barna szem találkozott. Talán most érezhette a férfi elérkezettnek az időt, hogy hagyja elengedni az érzelmeit. A két fiatal ajka összetapadt, és egy heves csókcsatába kezdtek bele. Nem volt benne sem félelem, sem bizonytalanság. Szerették egymást, csak eddig ezt nem merték bevallani maguknak.

Így lett egy átlagos napból a legjobb születésnapi ajándék.