The Bitch of Us 1.

Minden akkor kezdődött, amikor a főnök bemutatott minket egymásnak az első napon. Látásból ismertük már egymást, de nem sokat beszélgettünk, sőt a reggeli köszönésen kívül más nem is volt. Előtte csak messziről figyeltem. Most, hogy előttem ült, sokkal alaposabban szemügyre vehettem. Legjobban a dínóformájú feje, és a gyönyörű kiskutyaszeme bolondított magába. Nagyon helyes srác volt.

- Szia, Kim Jonghyun - hajolt meg kissé.

- Choi Minho - viszonoztam a gesztust, egy halvány mosoly kíséretében.

- Meddig vagy még Rookie? – érdeklődött. Megmutattam neki a bandát, ahova beraktak rapperként. Nagyon büszke voltam rá, főleg, hogy mennyit küzdöttem érte. A kiskutyaszemei hirtelen elkerekedtek a lapok láttán.

- Valami baj van? – összeráncoltam a homlokomat, miközben még négyszer-ötször átolvasta az egészet.

- SHINee? Főrapper? – pillantott fel kíváncsian. Még mindig értetlenül bólintottam, mire arcán megjelent egy széles vigyor, ismét meghajolt.

- SHINee, főénekes.

Félénken elmosolyodtam. Még mindig ott bujkált bennem a kérdés, hogy vajon miért jött oda hozzám, de nem mertem megkérdezni. Lelkesen, egymás szavába vágva kezdtünk el beszélni egymással. Egy kívülállónak úgy tűnhetett, mintha csak lazán dumáltunk volna, pedig én minden mozdulatára libabőrös lettem. Aztán, amikor elhatároztam, hogy megkérdezem miért kezdett el velem ilyen hirtelen kommunikálni, három alak jelent meg. Szerintem kettő lány, és egy fiú. De lehet, hogy két fiú, és egy lány volt. A vékony, alacsony, hosszú hajú az tuti lány volt. A magasabb pedig... hát vele bajban voltam.

- Segíthetünk? – kérdeztem. A magasabbik lány, akivel bajban voltam, kezdett el beszélni:

- Az attól függ. Két srácot keresünk. Kim Jonghyun és Choi Minho. Azt mondták, hogy itt vannak – jelentette ki a torka megköszörülése után. Kiderült, hogy fiú.

- Mi vagyunk azok – Jonghyun kiegyenesedett, szemével végigmérte a másik három illetőt. Utána összenéztünk. Mindketten vihogni kezdtünk, ugyanis körülbelül öt perce jelentettem ki, hogy hamarosan biztosan fel fog bukkanni a SHINee többi tagja is. Le mertük volna fogadni, hogy ők voltak az emlegetett szamarak.

- Lee Jinki, Kim Kibum és Lee Taemin – mutatott végig a csapaton a srác, akinek nem volt kétes a neme.

- Miért van fiúneve a kislánynak? – rémült meg Jonghyun.

- Mert fiú... vagyok - motyogta félénken. A hangjából kilehetett venni, hogy tényleg nem csaj.

 - Oh, bocs. Elég lányos a külsőd. Gondolom, te vagy a maknae, te pedig a leader - mutatott utána Jinkire. Te pedig... - nézett a magasabbik srácra.

- Rapper - húzta fel a szemöldökét.

- Micsoda? Te rapper... nem kevertek össze valakivel? - kezdtem el hitetlenkedni.

 - Próbáld meg elfogadni - indult meg az asztal felé, majd leült Jonghyun mellé. Valahogy, nem indult túl fényesen a kettőnk kapcsolata.

- De csak rapper vagy – jelentette ki boldogan Dínó. Értetlenül bámultunk rá mindketten, mikor hirtelen rám mutatott – mert ő a főrapper.

- Ez a kis takony? – Kibum meglepetten felvonta a szemöldökét, utána az arcára kiült valami gonosz mosoly, és összeszűkült szemekkel kezdett el bámulni. Nyeltem egy nagyot, de hagytam, hadd stíröljön.

- Takony a nénikéd – háborgott Jonghyun.

- Amúgy meg díva vagyok, meg mindenes – hangzott egy gonosz kijelentés – és megdolgoztam érte. Nem fog engem egy ilyen… izé - itt rám mutatott – megállítani a karrieremben.

Aztán beindult a SHINee-vonat. Key és Taemin kerültek egy szobába, mert ők nem igazán jöttek ki senkivel. Taemin túl félénk volt, Kibum pedig undok. Jonghyun és én szintén azonos szobát kaptunk, mint „jó barátok”, valamint Jinki kapott egyet külön.

Minden éjszaka egy örökkévalóságnak tűnt. Főleg, amikor egy szál alsóban libbent ki a fürdőből. Olyankor a szívverésem ezerszer gyorsabban kezdett el verni.

- Minho, megnyomkodnád a vállam? Szerintem kicsit túlterheltem ma - csüccsent le az ágyamra, háttal nekem.

- Ppp... persze - nyeltem egy hatalmasat, majd kezeimet a két vállára helyeztem, és masszírozni kezdtem. Tekintetem folyamatosan a nyakára tévedt, ami kisebb gondokat okozott odalent. Szerencsém volt, hogy háttal ült nekem.

- Isteni kezeid vannak - sóhajtotta.

- Köszi - próbáltam normálisan válaszolni, de a fejem akaratlanul is egyre közeledett a nyakához.

- Mit csinálsz? - fordult meg hirtelen, teljesen rám hozva a frászt.Teljesen lefagytam, még levegőt is elfelejtettem venni.

- Én... én izé... semmit... - egyenesedtem ki gyorsan, ő pedig mosolygott.

- Hm... pedig ez nem semmi volt - kezdett el felém hajolni, egyik kezével a csuklómat fogva, hogy ne menjek el.

- Mit csinálsz? - kérdeztem meglepetten.

-  Befejezem, amit elkezdtél - érintette össze az ajkainkat. Szerintem, ott helyben kaptam szívrohamot. Teljesen leblokkoltam, ezért eltartott egy ideig, mire visszacsókoltam. - Egy ideje, már vártam ezt a pillanatot - vált el tőlem.

- Én is - mosolyogtam vissza kissé félénken. Nem értettem az egészet, nekem ez túl hamar történt.

- Szeretsz? - kérdezte. Bólintottam. Mikor visszakérdeztem, megcsókolt válaszképp.

- Várj, ezt lehet? - kicsit eltoltam magamtól.

- Igen. Amíg titokban tartjuk, addig szabad. Tudod, ez eleve kell nekünk. Mármint a szex, meg a nemi kapcsolat. Meg fogunk őrülni e nélkül. Kérhetek valamit?

Meglepődtem.

- Mit? Ugye... nem akarsz... szexet?

- Nem te butus - itt felnevetett - de összetolhatnánk az ágyakat.

 Egy darabig vacilláltam, magamban pro és kontra érveket hoztam fel.

- Legyen - bólintottam. Kicsit furcsa volt, hogy ilyen hirtelen jött ez az egész, ráadásul alig pár perccel később már az összetolt ágyon ültünk, egymás mellett. Nem voltam sosem egy beszari alak, de egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni a közelében. Rettentő zavarban voltam, és amikor megfogta a kezem, akkor csak rosszabb lett.

- Feküdjünk le - szorította kicsit meg a kezem.

 - Az előbb azt mondtad, hogy nem fogunk - hadartam ijedten, mire hangosan felröhögött.

 - Akkor máshogy mondom. Feküdjünk le aludni - egészítette ki a mondatot, közben jókat nevetve rajtam.

- Oh, bocs. félreértettem - vakartam a tarkóm, egyre jobban vörösödve. Sikeresen beégettem magam. 
- Na, gyere! - fogta meg a másik kezem is, és eldöntött az ágyon. - Jó éjt - nyomott puszit a számra, majd a lábát áttette az enyémen, a kezével pedig közelebb húzott magához, majd átölelt. Eltartott egy ideig, mire sikerült elaludnom. Egész éjjel csak ez járt a fejemben. Tudtam, hogy Jonghyun rámenős, de azt nem hittem volna, hogy ennyire. Reggel pedig arra ébredtem, hogy valaki puszit nyomott a homlokomra.

- Jó reggelt – csivitelt Jonghyun. Erre elmosolyodtam. Lassan, nagyokat pislogva ültem fel.

- Szia, hyung – ásítottam – hogy aludtál?

 - Remekül. Főleg, hogy mellettem voltál… mármint… fizikailag is – kerülte a szemkontaktust, amit meg kellett mosolyognom – de egy szót se senkinek. Ez titok. A mi titkunk.

Mosolyogva másztam ki az ágyból, majd így öltöztünk fel Jonghyunnal. Külön-külön mentünk reggelizni, hogy a többiek ne fogjanak gyanút. Lehuppantam Taemin mellé, Jongie pedig kissé vonakodva, de végül leült az undok srác baljára.

 Eltelt két hónap, és a többiek semmit sem vettek észre az egészből, vagy ha mégis, nem adták a tudtunkra. A koncertek, és nyilvános eseményeken ugyanúgy viselkedtünk egymással, mint régen. Jó barátokként bántunk egymással. Jó, az öltözőben mindig elcsattant egy csók, mert hát azért néha szükségünk volt ilyesmire is. Az egyik reggel, viszont érdekes dologra ébredtünk.

- Szerelmesek, felkelni, most! - kiáltotta el magát hangosan Onew, mire ijedten nyíltak ki a szemeink. Jonghyunnal egymásba gabalyodva feküdtünk... ruha nélkül. Onew becsapta maga mögött az ajtót, mi pedig kómásan bámultunk utána az ágyból.

- Sokáig tartott, mire lebuktunk - mondta egyszerűen, majd megcsókolt és nekiállt öltözni. Nekem eltartott pár percig, mire felfogtam a dolgokat, és kikászálódtam a paplan alól. Leszegett fejjel mentem Jonghyun után a nappaliba, ahol a többiek vigyorogva bámultak ránk, kivéve Kibumot.

- Szemetek vagytok, hogy nem mondtátok el! - kezdte a duzzogást, de látszott rajta, hogy csak megjátssza.

- Bocs - sóhajtottunk, utána pedig Jonghyun leült a kanapéra Key mellé. Én a fotelban foglaltam volna helyet, de amint ránehezedtem volna a fenekemre, felszisszentem. Ez nagyon fájt.

- Jonghyun, hogy érsz fel a szájához, miközben a fenekében matatsz? - vonta fel a szemöldökét Jinki, mire mindenki felnevetett, kivéve a kérdezett személyt, meg Taemint, aki valószínűleg semmit sem értett az egészből.

- Nagyon vicces - pöfeteg úr összefonta maga előtt a karjait.

 - Mióta vagytok együtt? - érdeklődött a maknae. Látszott rajta valami, mintha zavarta volna a dolog. Biztos valami nagy homofób a kissrác...

- Elég régóta - kacsintott Jonghyun, amitől elvörösödtem.

- Én nem hittem volna, hogy Minho alulra kerül... szerintem ő az egyik legférfiasabb a csapatból - jegyezte meg Key. Ekkor fordult meg bennem először, hogy talán mégse Jongie az igazi. Aztán ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem. Nem is értettem, hogyan juthatott eszembe, hiszen csak két hónapja voltunk együtt. Igaz, hogy előtte az egyéjszakás kalandjaim alatt én voltam mindig a domináns fél, de ez nem jelentett semmit. Nem az a lényeg, hogy alul, vagy felül vagyok-e egy kapcsolatban, hanem, hogy szeretem azt, akivel együtt vagyok. Én pedig szerettem Jonghyunt. Ő tökéletes volt számomra.

- Csak nem elgondolkoztál azon, hogy igazuk van? – tette a combomra kezét, amitől egy kicsit megugrottam, mert nem vettem észre, hogy mikor került mellém.

- Nem, dehogyis! Engem nem érdekelnek mások, csak te, meg én – nyomtam puszit az arcára.

- De kis cukik – csücsörített Key, amin mind elnevettük magunkat.

- Taemint elvisszük moziba, nektek nincs kedvetek jönni? – kérdezte Onew. Válasz helyett Jonghyunra néztem, akin látszott, hogy elgondolkozott valamin.

- De, elmehetünk. Viszont mi nem ülünk be veletek, inkább elviszem a szépfiút vacsorázni – szorított rá egy kicsit a combomra.

- Komolyan? – nyitottam nagyra a szemem a meglepettségtől.

- Hát persze, megérdemled – mosolyodott el édesen.

- Akkor menjünk készülődni! – adta ki a parancsot a leaderünk.

Azonnal megcéloztam a fürdőszobát, pontosan úgy, mint Key, Taemin, és Jongie. Versenyt futottunk az ajtóig, amit végül én zártam be magam mögött.

- Ez nem fair! – hallottam Taemin nyafogását – Neki hosszú lábai vannak!

Mosolyogtam ezen, utána óvatosan kinyitottam az ajtót, és berántottam Jonghyunt. Azonnal elmosolyodtam a meglepett, nagyra nyílt szemei láttán.

- Gondoltam, zuhanyozhatnánk együtt. Időt, és vizet spórolnánk meg vele – dadogtam. Forgatni kezdte a szemeit.

- A nagy zöld Choi Minho. Valld be, hogy csak velem akarsz lenni – játékosan kinyújtotta a nyelvét, közben levette a pólóját. Végignéztem a tökéletes felsőtestén, szinte sóvárogva azért. Egy idő után végül magamhoz térve álltam neki a vetkőzésnek. Hamarosan pedig már a zuhanyzóban álltunk.

Egy órával később, mikor már az autóban ültünk, akkor is csak magam elé bámultam a számat harapdálva. Még mindig a fürdőben töltött perceken… illetve fél órán járt a fejem. Újra, és újra megrohamozták az agyam a gonosz kis képek.  Amikor Jonghyun végigsimított a hátamon, egyre lejjebb haladva, másik kezével pedig… na, jó… hagyjuk ezt. A lényeg, hogy jól elvoltunk.

- Legközelebb, semmiképp nem mentek együtt fürdeni! Tovább voltatok bent, mint Key, és ez nagydolog – dünnyögött Taemin mellettünk.

- Tehetek én arról, hogy lassúak vagytok… mi ketten végeztünk fél óra alatt – kócoltam össze a haját, mire hisztizni kezdett.

- Ne, most csináltam meg! – csapott a kezemre.

- Bántott – fordultam a pasim felé, aki értetlenül nézett rám.

- És most mit csináljak? Dobjam ki az autóból? – kérdezte röhögve.

- Védj meg! – követeltem tőle, de még mindig vigyorgott.

- Azt ne mond, hogy nem tudsz elbánni vele – mutatott Taeminre, aki felvonta a szemöldökét, amolyan ˝ugyan már” stílusban.

- Hidd el, ő maga az ördög! – hitegettem Jonghyunt, de ő csak megcsókolt, hogy végre csendben maradjak.

Hónapok teltek el azóta, hogy lebuktunk. A fiúk elfogadták a kapcsolatunkat, egyáltalán nem zavarta őket. Senkit és semmit nem hanyagoltunk el, rendes kapcsolatban voltunk. Sőt, eddig vele volt a leghosszabb kapcsolatom. Éppen ezért kezdtem magam furcsán érezni az utóbbi időben. Egyre bizonytalanabb voltam abban, hogy szeretem őt. Boldognak kellett volna lennem Jjong mellett, de valahogy nem ment. Nem tudtam rá úgy tekinteni, mint a nagy ő-re. Legalábbis már nem. Mindennap rettegve keltem, és aludtam el, hátha kiderül, hogy már kezd kihűlni ez az egész a részemről. Féltem elmondani neki. Minden éjjel bújt hozzám, mindent megadott nekem, minden puccos helyre elvitt, de nekem ez nem volt elég. Nem érdemeltem meg a szerelmét. Próbáltam finoman a tudtára adni, hogy már nem minden olyan, mint régen, de valahogy nem akarta észrevenni. Egyre többször ráztam le, olyan okokra hivatkozva, mint; éppen Keyyel beszélgetek, Keynek segítek főzni, Keyyel rakunk rendet, vagy éppen elkísérem vásárolni. Igen, még oda is elmentem vele, csak, hogy ne kelljen Jonghyunnal lennem. Rettentően nehéz volt ezt tenni szegényemmel, de gyáva voltam, hogy a szemébe mondjam az igazat. Esténként is inkább elmosogattam, csak, hogy én lehessek az utolsó fürdő, mert nem akartam, hogy ébren legyen, amikor bemegyek. Ez jó ideig működött is, de egyik este az ágy szélén ülve várt rám. Vége! Ez az egyetlen szó villant be, mert tudtam, hogy megelégelte a viselkedésemet.

Látszott az arcán, hogy bántja a dolog, hogy csalódott bennem. Szó nélkül ültem le mellé, és sokáig egyikünk sem szólalt meg.

- Miért nem mondtad el? Megértettem volna, komolyan. Már az elején tudtam, hogy nem lesz hosszú kapcsolat ez, mivel mindketten dominálni akarunk. Csak azt nem értem, miért tetted ezt közben? – nézett rám szomorúan.

- Szeretlek… csak… nem is tudom… - suttogtam – talán nem mertem összetörni a szíved…
- Elég béna indok – mosolyodott el keserűen – akkor? Mi legyen?
- Nem tudom – tényleg nem tudtam. Eddig mindig olyan egyszerűen ment a szakítás. Csak kijelentettem, hogy vége, aztán kész. De Jonghyun több volt egy kapcsolatnál. Több volt, mint az eddigiek. Ő más volt. Őt a barátomnak tudhattam. A legjobb bartomnak, de sajnos nem a szerelmemnek.

- Legyünk legjobb barinők? – belebokszolt a vállamba. Játékosan és gyengéden, pontosan úgy, ahogy mindig is tette, még szeretkezés közben is. Bűntudatom volt. Éreztem, amint lefolyt egy könnycsepp az arcomon, majd még egy és még egy. Magamhoz szorítottam őt.
- Sajnálom – arcomat belefúrtam a vállába, mire átölelt, és megsimogatta a hátam.
- Ennek így kellett lennie. Mi csak haverok lehetünk – mosolygott. Ekkor lett vége hivatalosan is a kapcsolatunknak. Szépen váltunk el, és tényleg legjobb barátok lettünk. Mindenben támogattuk és segítettük egymást, hiszen erre voltunk kitalálva a másiknak.