The Bitch of Us 2.

- Szóval, tényleg szakítottatok? - vonta fel az íves szemöldökét Key.

- Igen. Már hat hete - idegesen elpillantottam. Mostanában rengeteg időt töltöttünk együtt. Az elején kényszerből, de egyre szívesebben jártam el vele csak úgy. Eddig fel sem merült a Jonghyun-téma, mindig elbeszélgettünk valami érdekfeszítő témáról. Bár az elején rühelltem őt, mostanra Keyt éreztem a legközelebb magamhoz.

- Hat hete?! - háborodott fel. Nem volt kiakadva... dehogy...

- Igen - sütöttem le a szemeimet.

- Miért kell két hónapnak eltelnie ahhoz, hogy információhoz jussak? - Key rám se hederített, csak morgott magában. Ez alatt elsétáltunk a három kedvenc boltja előtt, úgyhogy tényleg ki lehetett akadva.

- Nem tehetek róla, hogy mostanában nagyon el vagy varázsolva - védem meg magam. Nem hazudtam, ugyanis tényleg ő az, aki mindig, mindenről tud.

- Jobb dolgom is van, mint az életetekkel foglalkozni - duzzogott tovább.

- Ide bemegyünk! - kaptam el a kezét, és húztam be az egyik üzletbe. Kicsit sem lepődtem meg, amikor észrevettem, hogy a kedvenc cipőboltját fogtam ki.

- Nincs kedvem cipőt vásárolni - indult meg kifelé, de hirtelen megtorpant. - Maradunk - sietett az egyik sor felé, és a szemét kapkodta a drága cipők között.

- Akkor én most leülök - motyogtam magamnak, közben még jobban a fejembe húztam a sapim, hogy ne ismerjenek fel.

- Minho - csapta meg a fejem, mire ijedten bámultam rá.

- Mi van? - kérdeztem kíváncsian, mert gondoltam, hogy nagydolog lehet, ha fejbe is csapott.

- Mehetünk - emelte fel a három szatyrot, majd kettőt a kezembe nyomott. - Neked mégsem kottyan - érvelt, mikor meglátta a fintort a számon.

Morogtam magamban egy sort, utána mentünk is tovább. Nem mintha ő nem lett volna férfiból, rám aggatta az összes szatyrot. Az egyik ruhaboltban másfél órát válogatott. Gondoltam, leülök valahova, de megakadályozott a tervemben. Rángatott magával, divatbemutatót tartott nekem, visszavitte a ruhák felét, utána hozott újakat. A nap végére már úgy néztem ki, mint egy nejlonzacskós karácsonyfa. A legszebb pillanat az volt, amikor beestem a dorm ajtaján. Sajnos, majdnem szó szerint.

- Hahó? Az egész lakásban sötét volt, sehol nem tartózkodott egy árva lélek sem.

- Elfelejtetted, hogy énekhang-képzésen vannak? - veregetett vállon Key, mire elszégyelltem magam. Valamint kissé izgatott is lettem, hiszen még sosem voltam a dormban kettesben Keyvel.

- Mikor jönnek haza? - érdeklődtem. Nem zavart, hogy nincsenek itt, de.. jobb lett volna bárki más, aki nem Kibum.

- Hétfőn. Rendeljünk pizzát? - ledobta a cipőjét, és kivette a telefonját a zsebéből.

- Igen - bólintottam nehézkesen. Iszonyatos volt elfogadni a tényt, hogy csütörtök van.

Több mint három nap vele, kettesben. Az is izgalmasabb lett volna, ha egy teknősbéka lett volna a társaságom. Az legalább csendes, lassú lett volna. Pont a drága Key ellentéte. Mielőtt félreértés esik belőle, semmi bajom sincs vele, csak... csak a franc sem tudja. Zavarban voltam mellette.

- Fizetni kéne Choi... elvárod, hogy én adjak ki erre is pénzt? - kiabált át a konyhából.

- Dehogy is, eszembe sem jutott ilyen - feleltem ironikusan, majd a farzsebemben kutakodva, elővettem a pénzt. Az ajtóban átvettem a kaját, amit egyből a konyhába vittem. Az egyiket letettem elé, a másikat pedig elkezdtem magamba tömni. Étkezés közben elterveztem, hogy utána lefürdök és lefekszem aludni. Ennél izgalmasabb program amúgy is esélytelen volt.

- Mit csinálunk utána? - jött a kérdés mellőlem.

- Izé... fáradt vagyok - dadogtam, mire elröhögte magát.

- Szóval, filmezni fogunk - nevetett tovább.

- Aha - biccentettem lassan. A vacsora közben többet nem beszéltünk. Sőt, még a filmet is csendben kezdtük el nézni, aminek nagyon megörültem. Sajnos túl gyorsan!

- Nagyon csendben vagy, agyas pajtás. De tudom, hogy mi az ellenszer - hallottam meg a hangját. Leállította a filmet, és behozott egy üveg szakét, két pohárral. Teletöltötte - Arra, hogy ketten maradtunk itthon.

- Arra - bólintottam. Egy koccintás után azonnal le is húztuk mindketten. A film alatt rendesen ittunk, így a végére nem kicsit voltunk becsiccsentve. A filmet már nem is néztük. Egymáson röhögcséltünk, hogy melyikünk a részegebb. Azzal záródott a nap, hogy Key elhányta magát, majd bement aludni. Én a kanapén kötöttem ki. Mélyen durmoltam, de tisztán emlékszem arra, hogy felkeltett.

- Aludhatok... hikk... veled? Benn...hikk...mászik...hikk...a szellem... hikk - dülöngélt előttem.

- Ja - bólintottam, és arrébb csúsztam, hogy elférjen.

- Ez... hikk... felesleges - letépte a ruháimat, utána befeküdt elém, fenekét az ölembe nyomva. Hamarosan én is elaludtam mellette.

Másnap iszonyatosan fájt a fejem. Először azt hittem, hogy álmodtam az estét, de amikor egy pucér Keyt fedeztem fel magam mellett, bele kellett törődnöm, hogy nem álom volt. Már csak azt nem tudtam, hogy miért tette ezt.

- Key, kellj fel! - lökdöstem meg.

- Maradj már! - csapott rá a combomra.

- Komolyan mondom, meztelenül fekszünk a nappaliban, ez nem vicces! - szóltam rá kicsit erélyesebben.

- Mi van? - ült fel végignézve magán, majd rajtam. - Ugye... nem... - kezdett el dadogni, amin akaratlanul is elnevettem magam. Aranyos volt, amikor zavarában pirulni kezdett.

- Nem, dehogy. Csak mászott a szellem - jutott eszembe a mondata, ami így utólag elég vicces volt.

 - Szellem? - kérdezett vissza kételkedve.

- Hát azt mondtad - vontam vállat, majd az egyik párnával takarva magam, a szobám felé hátráltam. Felkaptam pár tiszta ruhát, majd elmentem zuhanyozni. Az agyam természetesen az estén kattogott. Szerencsém volt, hogy Key nem rámenős annyira, mert érdekesen is kijöhettünk volna a helyzetből. Annyit előnye viszont volt a helyzetnek, hogy többet nem alkoholizálok vele, kettesben. Persze ezt csak pár percig gondoltam komolyan, mert tudtam, hogy úgyis iszok, ha ő is.

Gyorsan végeztem is. Key a konyhában ücsörgött, egy csésze kàvé társaságában.

- Még mindig nem értem, hogy mi van a szellemmel - rázta a buksiját. Elmosolyodtam rajta, és magamnak is kiöntöttem a fekete méregből.

- Mit csináljunk a hétvégén? - érdeklődtem. Megvonta a vállát, így inkább leültem mellé. Szürcsölgetni kezdtem.

- Nem hagynád abba? - csattant fel idegesen - Borzalmas vagy...

- Ettől függetlenül szeretsz - pimaszul elmosolyodtam. Key szemei a kétszeresükre nőttek, elpirult.

- Anyádat - sütötte le a szemeit. Mosolyogva emeltem ki az újabb üveg szakét. Töltöttem mindkettőnknek. 

- Akkor anyámra!

A második pohárnál jártunk, amikor Key kissé bizonytalanul, de nem részegen, felállt az asztaltól.

- Ne rúgjunk be már délelőtt. Hagyjuk meg estére - kuncogott egyet, majd bevánszorgott a szobájába. Én egy ideig még az asztalnál ültem, de semmi értelmes dolog nem suhant át az agyamon. Fájt a fejem, fáradt voltam, úgyhogy az alvás mellett döntöttem. Elindultam az én szobám felé, de amikor benéztem Keyhez, nem bírtam kihagyni, hogy ne menjek oda, és takarjam be. Utána elmentem én is szunyókálni egy kicsit. Mondjuk, biztos voltam benne, hogy este már nem fogok tudni aludni, de nem foglalkoztatott a dolog. 

Mire felébredtem, egyből a telefonomhoz nyúltam, ami segítségével megállapítottam, hogy már javában délután volt. Kitotyogtam a konyhába, hogy a hűtőben valami ehető után kutathassak. Az esti pizzából, még volt egy szelet, azt megettem.

- Mit csinálsz? - jött a hang mögülem, amitől megijedtem.

- Megettem a pizzát - feleltem monoton hangon, mert nem értettem mi volt a baja.

- Most csinálok kaját, így már felesleges lesz – hangja csalódott volt.

- Szerinted egy szelet pizzától jól laktam? - kérdeztem nevetve.

- Te éhenkórász - csóválta meg a fejét nevetve. Azonnal nekiállt főzni, addig én összepakoltam. Mire végeztem, már finom illatok terjengtek a levegőben.

- Finom lesz - léptem be mosolyogva a konyhàba.

- Elvégre én főztem - kacagott fel hirtelen, amitől érdekes módon megdobbant a szívem. Olyan szépen nevetett.

- Igaz - vágtam rá zavartan, utána azonnal leültem az asztalhoz, és vártam az isteni kaját.

- A változatosság kedvéért olasz - Key gyorsan megterített nekünk.

- Olasz? Mi történt, hogy ezt főztél? - kérdeztem döbbenten, mert csak félévente egyszer csinált, olyankor is könyörögni kellett érte.

- Mivel csak te meg én szeretjük, ezért gondoltam most nyugodtan csinálhatok magunknak - válaszolta úgy, hogy közben rám sem nézett.

- Ez kedves tőled - közöltem vele kicsit bosszúsan, aminek következtében rám kapta a tekintetét.

- Micsoda? - bámult értetlen kifejezéssel az arcán.

- Az, hogy még csak rám sem nézel, mikor velem beszélsz, ezt nem szeretem, tudod jól - morciztam, és tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam. Mindig elvártam a beszélgető társamtól, hogy megtiszteljen annyival, hogy, ha mond nekem valamit legalább egy kis ideig nézzen rám.

- Igazad van, sajnálom - szégyenkezve sütötte le a tekintetét, amitől még nekem lett bűntudatom, hogy beszóltam neki.

- Nincs semmi, én kérek elnézést. Nem vagyok még túl jó formában - kezdtem el magyarázkodni, a rossebb sem tudja miért, mert nem szokásom.

- Ma is filmezünk?

- Nekem megfelel, de ma én választok, mert nincs kedvem nyáladzós, csöpögős, romantikus filmet bámulni, amiben két szereplőt megölnek, a főszereplő csajt egész film alatt meg akarnak gyilkolni, aztán a végén minden happy - ecseteltem gyorsan a szokásos borzalmakat, amin jót szórakozott.

- De nem nézünk horrort sem - jelentette ki, utána elém rakta a tésztát.

- Akkor marad a komédia vagy az akció - megvontam a vállam. Kiszedtem magamnak egy hatalmas adagot. Imádtam, amikor tésztát főzött, szerintem azt tudta a legjobban, de mindenkinek kedvezni akart kaja terén. Egy darabig méregette az adagomat, végül kiszedett magának feleannyit. Csendben eszegettünk egymással szemben. Érdekes volt ez a hangzavar nélküli nap. Ilyenkor Taemin már rég az én tányéromból evett, Jonghyun kritizálta Key főztjét, Key idegesen üvöltött vele, Jinki megpróbált csendet teremteni, én meg szedtem magamnak másik tányérba. Most meg csend volt, béke és nyugalom. Fura volt, de nem rossz értelemben. Igaz, azért hiányoztak a többiek, de be kellett látnom, hogy Key társasága nem volt olyan rossz, mint gondoltam. Még élveztem is a vele töltött perceket. Azt hittem, hogy undokoskodni fog, de nagyot csalódtam, természetesen jó értelemben. Szerintem, ez a pár nap kettesben sokat javított a kapcsolatunkon. Egy ideje nem volt vészes, de azért az elején még érezni lehetett az ellenszenvet kettőnk között. Most meg együtt filmezünk, eszünk és még aludtunk is egy ágyban... meztelenül. Ezen gondolkodva, eszembe jutott, hogy tényleg nem emlékszik az estére meg a szellemre, vagy csak megjátszotta, mert cikinek tartotta a dolgot.

- Mit bámulsz, leettem magam? - zökkentett ki a gondolkodásomból.

- Mi? Izé... dehogy... csak elbambultam - dadogtam, mert észre sem vettem, hogy közben őt nézem.

- Értem – megvonta a vállát, azután evett tovább.

- Nem vagy kifestve - mondtam, de esküszöm, nem tudom miért. Csak úgy feltűnt.

- Minek festettem volna ki magam, ha egész nap aludtam? - tudakolta értetlenül. - Miért, így nem tetszem? - jött az újabb kérdés, amivel sikerült zavarba hoznia.

- Nekem sehogy sem tetszel - hazudtam, hogy ne vegye észre a már vörösödő arcom.

- Persze, azért bámulsz több mint egy hete egyfolytában - olyan közömbösen mondta, hogy ezzel egy kicsit megbántott, de nem mutattam ki. Valójában nagyon helyes srác volt. Kicsit nőies, de nagyon jóképű. Jó, nálam egyik bandatag sem volt helyesebb, de ezt ők is tudták. Én akárkit le tudtam venni a lábáról a kisfiús sármommal, és az izmos testemmel. Nagyképű voltam? Előfordulhat, de ez az igazság.

- Köszönöm a vacsorát - álltam fel az üres tányérommal, amit gyorsan elmostam. Ő még a kajája felénél sem tartott. - Addig előkeresek valami jó filmet – már mentem is a nappaliba és a DVD-k között kutaszoltam. Eltartott pár percig, mire találtam egy jó kis vígjátékot, amit Key is szívesen nézett volna.

- Ez megfelel? – amint felmutattam a lemezt, elmosolyodott.

- Tudod, hogy imádom - csüccsent le két üveg szakéval. Tudtam én, hogy inni fogunk. Betettem a filmet, utána lehuppantam Key mellé. Örültem, hogy sikerült megállapodnunk egynél, ugyanis ezen is mindig veszekedtünk. A kezembe nyomta az egyik szakét. - Ahányszor vicces jelenet van, addig isszuk, amíg tapsolnak - jelentette ki. Az első húsz perc után már üresek voltak az üvegek. Mindketten röhögtünk a legbénább jeleneteken is. - Azt mondta, hogy ki kell vinni a szemetet - Key már a hasát fogta a nevetéstől. Fel sem tűnt, hogy félig az ölembe került.

- És a pasi kivitte - kontráztam, mire felnevettünk. Fogalmam sincs, mi volt benne olyan vicces, mert józan állapotban tuti nem röhögtem volna rajta. Szerintem a pia megtette a hatását.

- De a legjobb akkor is a pasi volt, aki hanyatt esett a saját lábában. Hogy lehet valaki ennyire béna! – csapkodta vihorászva a mellkasomat, ami még ittas állapotban sem volt a kellemes érzés.

- Finomabban – fogtam meg a csuklóját nevetve.

- Szóval finoman? Így? – húzta végig kezét a nyakamtól a csípőmig, amibe beleremegtem.

- Igen… pont így – nyekeregtem halkan.

- És ez is tetszik? – lejjebb csúsztatta a kezét oda, ahova nem lett volna szabad. Mégsem voltam képes leállítani.

- Igen – sóhajtottam.

- Akkor, mit szólsz ehhez? – ült feljebb, hogy ajkaival tudja kényeztetni az enyéimet. Mohón kaptam az alkalmon, és viszonoztam a gesztust. A szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint előtte. Főleg, amikor velem szemben, az ölembe helyezkedett, egyik kezével a hajamban, másikkal a pólóm alatt matatva.

- Jóóó – nyögtem bele a csókunkba.

- Tetszik? – hajolt el kissé. Arcán egy pimasz vigyor ékeskedett. Nem is várta meg a válaszomat, ismét az ajkaimra kapott. Teljesen másképp csókolt, mint Jonghyun. Keyé izgalmas volt, vad, de mégis gyengéd. Egyre jobban akartam őt. Minden egyes apró, pici porcikáját. Leszedte rólam a felsőmet, így simult hozzám. Én is hasonlóképpen cselekedtem, így meztelen felsőtesteink hamarosan összeérintkeztek. Az enyém speciel égett a vágytól, hogy Keyvel legyek együtt. Félénken megragadtam a nadrágját, és lerántottam róla. 

- Minho, ébresztő! – simogatta valaki a vállam. Lassan nyitogattam a szemeimet, hogy legyen időm hozzászokni a fényhez.

- Mi van? – pislogtam nagyokat. – Meztelen vagy? Megint? – pattantak ki a szemeim hirtelen. Fel akartam ülni, de a fejem ellenkezett e tettem ellen. Utáltam másnapos lenni, ennek ellenére Keyvel másodszorra sikerült ebbe az állapotba kerülnöm. Két nap alatt

- Ugyanúgy, ahogy te is – rángatta magára a nadrágját.

- Mit csináltunk este? – temettem a kezembe az arcom, és erőteljesen gondolkodni kezdtem.

- Szerintem lefeküdtünk – suttogta halkan maga elé.

- Ezt meg honnan veszed? – kaptam rá a tekintetem.

- Onnan, hogy… fáj – lesütötte a tekintetét.

- Hát, ez remek – dőltem hátra a kanapén. Nem tudom miért, de részben örültem a dolognak. A baj csak az volt, hogy szerintem egyikünk sem emlékezett semmire az egészből. Legalábbis én biztosan nem. Key bebicegett a szobájába, magamra hagyva a gondolataimmal. Nem értettem. Nem kedveltük egymást, csak hozzászoktunk a másikhoz. Most mégis… lefeküdtünk. Nem kényszerből, hanem csak úgy. Egyre rémisztőbb lett számomra ez a helyzet.

- Főzök kávét – bukkant fel hirtelen az ajtóban. Lassan bicegni kezdett a konyha felé.

- Te csináltad már… férfival? – kérdeztem tőle. Egy pillanatra megállt, nem is mondott semmit, csak megrázta a fejét, és haladt is tovább. Feltornáztam magamra az alsógatyámat és mentem utána. Mire kiértem, éppen a kávét tette fel. Tekintete akaratlanul is megakadt rajtam, láttam.

- Most mit bámulsz? – kérdezte zavarában, majd gyorsan elkapta a tekintetét rólam.

- Ééén? Te nézel engem – tártam szét a karjaim.

- Én ugyan nem. Minek tennék ilyet? – váltott át hisztérikus hangnembe.

- Ne kezd, komolyan mondom. Olyan jól megvoltunk ebben a pár napban, ne legyünk megint olyanok, mint az elején – emeltem fel kicsit a hangom.

- Nem kezdek semmit. Csak… kicsit fura nekem ez az egész. Eddig öltük éppen, hogy elviseltük egymást, aztán hirtelen az ágyban kötünk ki, mert részegek vagyunk – folytatta a hisztizést, amivel általában sikerült pattanásig húznia az idegeimet.

- Hagyd abba! – parancsoltam rá. – Igen, kicsit részegek voltunk, egy véletlen volt ennyi. Próbáljunk túllépni rajta, és felejtsük el az egészet. Amúgy sem emlékszem sokra – oltottam le, amitől kicsit megszeppent.

- Én se… - húzta el a száját – de azt mondják, hogy részegen őszintébbek vagyunk, mint józanon. És van benne valami. Mármint… akkor szókimondóbbak is vagyunk…

Csak néztem, ahogy Key dadogott. Fájt bevallani, de igaza volt valahol.

- Szerinted tetszünk egymásnak? – kérdeztem. Válaszképpen bólintott. Szemeit lesütve ácsorgott, amíg le nem főtt a kávé, utána öntött két pohárba.

- Mi lenne, ha idejönnél? Neked kevésbé fáj a feneked… - nyafogott. Odasétáltam az asztalhoz, elvettem a kávét. Nagyon fájt a fejem…

A nap hátralevő részében, nem tudom miért, de kerültük egymás társaságát. Key megfőzte az ebédet, én pedig a TV-t néztem. Ebéd közben sem nagyon kommunikáltunk egymással. Délután pedig még el is ment vásárolni. Nekem nem is szólt, hogy menjek vele. Unalmamban bekapcsoltam a laptopom, és játszottam rajta. Legalább senki nem idegesített azzal, hogy kocka vagyok. Egy idő után meguntam, ezért betettem valami filmet. Annyira unalmas volt, hogy az eleje felé bealudtam rajta. 

Fogalmam sincs, mire ébredtem fel, de annyi szent volt, hogy már nagyon későre járt. Kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat, utána ránéztem az órára. Majdnem hajnali négy óra volt. Jól elaludtam, Key pedig sehol nem volt. Nem tudtam eldönteni, hogy aggódnom kéne, vagy nem. Általában, legkésőbb nyolcra már itthon volt. Először megpróbáltam felhívni, hogy merre van, de természetesen ilyenkor nem veszi fel pont a telefonját. Hosszú percekig sétálgattam le-föl a házban, remélve, hogy beesik az ajtón, de ilyen nem történt. Idegesen mentem az ajtóig, ahol belebújtam a cipőmbe és a kabátomba. Egyre feszültebben indultam el a pláza felé. Valójában nem rá haragudtam, hanem magamra, amiért egyedül elengedtem. Féltem, hogy valami baj történt vele, és ha igen, akkor sosem tudtam volna megbocsájtani magamnak. Mivel a pláza zárva volt már, ezért a kedvenc huszonnégy órás kávézója felé mentem. Nem kicsit kapott el az ideg, amikor megláttam, hogy egy pasival vihorászik, éppen kifele jövet.

- Indulás haza!- ragadtam meg nem túl erősen a karját, és húzni kezdtem hazafelé. Érdekes módon nem ellenkezett, csendben szedte a kis formás lábait utánam.

- Szerencséd, hogy nem vertem be a srác orrát. Na meg felhívhattál volna, hogy jól vagy, és későn jössz- róttam meg, mint egy kisgyereket az apja.

- Sajnálom - suttogta szégyenkezve maga elé.

- Aggódtál értem? - emelte rám a tekintetét.

- Még szép - húztam tovább hazafelé.

- De cuki vagy! - nevetett fel - miért?

- Mert ha bajod lesz, nekem leszedik a fejem. Meg kedvellek is... - itt kissé lesütöttem a szemem. Nem akartam látni a döbbent arcát, inkább témát tereltem - ki volt az a pasas?

- Senki, csak valaki. Nem jelentős alak - jelentette ki - mármint... nem is ismerem, csak leült mellém, és beszélgetni kezdtünk. Csak nem féltékeny valaki? - kissé elmosolyodott, amitől még jobban elpirultam.

- Nem - jelentettem ki zavartan. Key persze nem hitte el. Hirtelen megállt és egy csókot lehelt az ajkaimra. - Nyugodj meg. Nekem te kellesz - mikor elhajolt... Akkor jöttem rá, hogy nekem is talán ő az igazi.

- Te is nekem - suttogtam bele a fülébe. Key elmosolyodott, majd hirtelen rohanni kezdett a dorm felé.

- Az utolsó lesz alul ma este! - kiáltotta, mire azonnal megindultam. Nem lehetek megint alul!