Sir Taemin megmentése

 Sziasztok ^^ 

Szóval, ezzel a kis semmiséggel szeretnék nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánni az én ommámnak, Papp Bernadettnek <3

- Ez a megbízásom, sajnálom - mondtam ezredjére is a kapuőrnek, aki csak a vállát vonogatta. Már nagyon kezdett kikészíteni ez a fickó, és nagyon is ott tartottam, hogy felképelem. - Be kell mennünk - szóltam oda már kissé ingerülten. Ismét vállvonás - hallod, csinálj már valamit! - megfordultam, és a társamra pillantottam, aki még mindig a két ló szárát tartotta a kezeiben. Ő is vállat vont.

*egy nappal ezelőtt*

Csendben gombásztunk az erdőben. Kyoungjae és én. Két barát voltunk, akik azért dolgoztak ott, hogy ne haljunk éhen két nap múlva. Gondolom, mondani sem kell, hogy mi szegények voltunk mindig is, és nem sok megélhetési lehetőséget adott nekünk a sors.

- Hé, ti, ott! - egy fiú lépett ki az erdő sűrűjéből. Pontosabban esett. Igen, az találóbb szó erre. Mindenhol sebek borították vékony testét. Egyébként, ha nem szólalt volna meg, akkor azt hinném, hogy lány.

De mindegy, fiú volt, ráadásul elég díszes ruhában. Biztos nemesi családból származhatott, nem tudom. Fekete hajkoronájába bele volt száradva a vér, de minden tőle telhetőt megtett, hogy felénk jöjjön. Maga után húzott két lovat, egy feketét, és egy palominot. Tekintve, hogy apám imádta a lovakat, sok mindent megtudtam róluk. A palomino az aranyszínű, szőke sörénnyel, és farokkal, ha esetleg valaki nem tudná.

- Segíthetünk? - Eli a nemesfi felé sietett. Szerencsétlen alig állt a lábán.

- Igen - az ismeretlen a haverom kezébe nyomta a szárakat - ezeket vigyétek a kastélyba. Egy harcban ellopták az egyiket, de visszaszereztem. Ha eljuttok oda, keressétek Sir Minhot. Ő fogja tudni, hogy mit kell csinálni velük.

- De az egynapi járóföld lóháton - ekkorra már én is odaértem, így alaposabban megvizsgálhattam az idegent. Díszes ruhája darabokra volt szakadva, itt-ott a vér átszínezte. A srácnak sötétbarna szemei voltak, de az egyik így is bevöröslött. A lovak viszonylag egészségeseknek tűntek, legalábbis mind a kettő rendesen jött.

- Igen, tudom. Lovaholhattok rajtuk nyugodtan - a srác köhintett egyet, de szörnyű volt hallgatni.

- És ön? - kérdezte Eli. Ez volt ugyanis Kyoungjae beceneve. Ez egyszerűbb volt. Hogy miért magázta le a tőlünk lényegesen fiatalabb személyt? Mert ő nemes volt, és mi nem tegezhettünk le egy gazdagabb embert.

- Nekem még dolgom van, de majd valamikor én is visszatérek - a kezünkbe nyomta a kantárokat, azzal elbicegett.

*vissza a jelenbe*

- Ne kezdd te is! - azzal visszafordultam - Sir Minho vagy ki kell nekünk. Ha mi nem mehetünk be, akkor ő jöjjön ki! - kiáltottam. Már nem azért, de Eli akkorát ütött volna ezen a makacs őrön, hogy az megkerülte volna hatszor a Földet. Csak felsőbbrendű személyt nem lehetett bántani. Így kénytelenek voltunk leállni vitázni vele, bár nem igazán lehetett vitának mondani, mert a fazon meg sem nyikkant.

- Jonghyun, hagyd. Sir Izéke biztos ki fog jönni valamikor. Mi pedig itt megvárjuk őt. Mást amúgy sem tehetünk - sóhajtotta Kyoungjae. Egy lendülettel visszavetette magát a fekete hátára, és megpaskolta annak izmos nyakát.

- Ha valóban küldöttök vagytok, és ezek valóban a Király lovai, akkor mondjátok el a lovak neveit - a másik őr türelmetlenül pillantott ránk.

- Bogyó és Kabóca - vágtam rá magabiztosan, holott lövésem sem volt az állatok neveiről. Azt az úri kölyök elfelejtette közölni.

- Persze - az őr megforgatta a szemeit - na, húzzatok innen, rongyosok! Fontos dolgunk van!

Sóhajtva másztam vissza a palomino hátára, aki idegesen felhorkantott. Gondolom, ő megismerte az otthonát, és elég szégyen volt, hogy ránk maradt ez a két dög. Most mégis mihez kezdjünk velük?

Megpaskoltam a lovacska nyakát.

- Most nem azért, de ezeken a lovakon rajta van a királyi égetés nyoma - Eli arrébb húzta a feketéje sörényét. Tényleg bele volt égetve az a bizonyos jel. Az őrök szemei elkerekedtek. Jól van, Kyoungjae, mondhattad volna hamarabb is, ember! Komolyan, milyen barátot szánt nekem a sors? Megvárta, míg megaláztam magam, aztán meg kinyögte a napi bölcseletet.

- Lehetetlen - a nagyszájú pasi közelebb lépett hozzánk, de Eli hirtelen elrántotta a lovat.

- Azonban maguknak nem kell, szóval, a miénk - kacsintott, és vágtára ösztönözte Bogyót. Elhatároztam, hogy az enyémet fogják Kabócának hívni, mert az cukibb, és az enyém szerintem kanca volt, de a fene se tudta. Azon nyomban, hogy Kyoungjae elszáguldott mellettem, én is vágtázni kezdtem, hogy a bunkó őrök ne tudjanak minket elkapni.

- Majd megvárjuk ezt a Sir Bizét valahol máshol! - kiáltott nekem hátra.

- Rendben - válaszoltam, majd kiemelkedtem a nyeregből, hogy nagyobb tempót tudjunk diktálni. Kabóca hamarosan átvette a vezetést. Nem is tudom, hogy mikor lovagoltam utoljára. Talán még azelőtt, hogy apám meghalt volna. Ő nagyon sokszor vitt el a munkaadója lován pásztorkodni. Eli meg a szomszédban lakott, őt onnan ismertem.

- Jonghyun! - Eli hirtelen lefékezte a lovát, így én is hasonlóképp tettem. A mezőn, ahol éppen tartózkodtunk, egy kisebb csapat vonult át. Középen szürke lovon egy kicsit lányosabb képű ifjú. A ló szőre hófehér volt, szinte ragyogott, főleg, hogy mellette két éjfekete állat haladt. Az egyiken egy határozott képű, izmos, jól felszerelt férfi, a másikon egy bájos fiatal ember köpenyben. Elképesztő volt a jelenet, főleg, hogy mögöttük meg vagy húsz további ló állt, általában pejek és sárgák.

- Megvan Odüsszeusz, és Antigoné! - kiáltotta hirtelen a fegyverekkel ellátott pasi. Kyoungjae kicsit hátrált a lovával, így én is kénytelen voltam. Ha menekülni kell, akkor meneküljünk - Kik vagytok?

- Talán inkább MAGA ki? - vontam fel a szemöldököm, holott a velem szemben álló -avagy ülő- férfiú már látszólag is lényegesen magasabb volt nálam.

- Én kérdeztem előbb, paraszt! - kiáltott vissza. Az ő hátasa lényegesen erősebb és izmosabb volt az enyémnél, ráadásul másodpercek alatt a közelemben termett. Hatalmas kardját elővéve a nyakamhoz helyezte azt - ki vagy, kutya?

Mélyen a nagy, sötétbarna szemeibe néztem. Annak ellenére, hogy milyen agresszív volt, a szemei teljesen mást tükröztek.

- Kim Kyoungjae vagyok, ő meg Kim Jonghyun – Eli azonnal a segítségemre sietett, fekete lovát mellém léptette.

- A lovak honnan vannak? - az illető hangja még mindig ijesztő volt. Nyeltem egy nagyot. Minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy kimondhassam a következő mondatot:

- Elnézést uram, de most a mi kérdésünk jön - a hangom remegett minden egyes betűnél.

- Legyen. Sir Minho vagyok, a király legfőbb lovagja. Honnan vannak a lovak? - hangján ekkor tükröződött csak a hihetetlen mértékű beképzeltsége, amely mindent és mindenkit magával sodort.

Na, de várjunk!

Most esett le!

Ez a figura volt itt Sir Minho!

- Pont önt keressük. Egy úrfi adta nekünk őket, hogy keressük meg Sir Minho lovagot - jelentettem ki. Ekkorra már a csapat másik két feje is felbukkant. A szürkén ülő fiú határozottnak és ismerősnek tűnt, csak nem tudom, honnan.

- Kibum, igazat mond? - Sir Minho flegmán balra pillantott, a másik fekete lovon ülő úrra. Ez a bizonyos Kibum elővett egy üveg valamit, amiből keveset egy papírra öntött. Ezek után ezt meggyújtotta. Érdekes szaga volt, idáig lehetett érezni, Kibum ráadásul olyan transzba esett tőle, hogy majdnem leájult a lóról. Kyoungjae és én összenéztünk.

- Igazat mondanak. Az ember, aki a lovakat adta nekik, egy csatlósunk - ezt elég sokára sikerült kinyögnie. Sir Minho visszatette a kardot.

- Mi folyik itt? - ekkorra már a szürkén ülő illető is odaért. Érdeklődve pillantott rajunk végig.

- Meghajolni! Le a lóról, és térdre borulni! - ripakodott ránk a lovag. Nem tudom, hogy ő volt-e az idegesítőbb, vagy a kapuőr...

- Hagyd, Minho! Nem szeretem, ha hajlonganak előttem az emberek - sóhajtotta a fiú. Ki volt ez? - Hol van az, akitől szereztétek a lovakat?

- Nem tudjuk. Nagyon sebesült volt, de nem akart velünk jönni. Azt mondta, még dolga van, majd jön - válaszoltam, azonban eléggé megijesztett a nemesek reakciója. Konkrétan mindegyiknek elkerekedtek a szemei.

- Hogy nézett ki? - kérdezte ismét a lányos képű. Most Eli-ra pillantottam. Nagyon reméltem, hogy kivételesen óhajt majd megszólalni.

- Hát, fekete gombahaja volt, kék, nemesi ruházatban, és egészen lányos arca - sorolta, mire a csapat még jobban ledöbbent.

- Ez Sir Taemin lehet! - szerintem a lovag nem is volt észnél, olyan hirtelen jelentette ki.

- Igen, a legutóbbi összekoccanásnál Odüsszeusz után eredhetett - a lányos képű viszont elég higgadt volt. Ez a Sir Gomba biztos közeli barátja lehetett Sir Minhonak.

- Meg kell keresnem őt, az engedelmével, uram! Egyik foglyot magammal vinném - a végén Sir Minho ránk sandított. Remek, foglyok lettünk... azonban még mindig nem tudtam, hogy kihez beszélt. Mármint de, a szürkén ülő fiúhoz, de azt nem tudtam, hogy ő ki lehetett.

- A kérelmet elutasítom - jelentette ki az ismeretlen. Ekkor már annyira érdekelt a kiléte, hogy szemeimmel felmértem a környezetet. Minden lovon ülő ember katona volt, esetleg hadifogoly. Kibum csodaszereket használt, valószínűleg mágus lehetett, Sir Minho lovag volt, és biztos ezt a srácot kísérgették...

A Barackos lepényit!

Ez a herceg volt!

- Uram, Sir Taemin megsebesült, és csak a szegények tudják az utat, mely elvezet hozzá - egy kicsit olyan volt, mintha Sir Minho megemelte volna a hangját a herceg ellen. Sir Taemin biztos a testvére, esetleg egy jó barátja lehetett.

- Ezt mindet értem - biccentett a herceg - és tudom, hogy Sir Taemin segítségre szorul. Azonban nem engedhetem, hogy kihagyjanak egy ilyen kalandból. Öten eredünk útnak a lovag megmentéséért.

- De Kevin herceg... - Sir Minho tiltakozott volna, de nem tudott. A herceg megfordította hófehér lovát, egyenesen szembe a kicsi csapatnak.

- Menjenek haza, a kastélyba, mondják meg édesapámnak, hogy Sir Taemin keresésére indultam, ki súlyosan megsebesülhetett. Magammal viszem Kibumot, a legfőbb varázslót, valamit Sir Minhot védelem gyanánt - mondta. Hihetetlen kiállása volt a srácnak, annak ellenére, hogy milyen kis esetlennek tűnt - a hazavezető úton vezetőtök Sir Sehun legyen.

A kis csapat bólintott, az egyik lovag előléptette lovát, és ők folytatták az útjukat.

- Oké, én kezdek félni - suttogtam Kyoungjaenek, mikor Sir Minho ismét elővette a kardját.

- Nem szükséges - a herceg igyekezett egy bátorító mosolyt küldeni felénk - Kibum megy elől, a törpével, én középen fogok haladni a nagydarabbal, hogy kivédje az elölről érkező esetleges támadásokat. Sir Minho, te leghátul mész, hátulsó védelmet nyújtva nekem.

Kikérem magamnak, hogy nem vagyok törpe! Jó, nem vagyok óriás se, de szerintem ez egy átlagos magasság volt.

Mindegy, csak nem állhatok le vitatkozni a herceggel, így gyorsan előre ügettem Kabócával. Mellém szegődött Kibum, mögém a herceg, mellé Eli, végül pedig Sir Minho haladt. Csendben elindultam. Elég jól ismertem az országot ahhoz, hogy tudjam, merre kell mennem. Kibum csendben haladt mellettem a saját lován, bár szerintem még mindig transzban volt a füveitől.

- Egyébként nem vagytok éhesek? - a kínos csendet a herceg szakította félbe. Erről jutott eszembe, hogy reggel elfelejtettünk inni...

- Tessék elhinni, mi már nem tudjuk, mi az az éhség - nevetett fel Kyoungjae - ellenben egy korty vizet el tudnánk fogadni - na, ő is emlékezett erre. Kibum a nyereg mögött található két táska közül az egyikbe nyúlt, majd kikapott egy kulacsnak megfelelő víztartályt. A kezembe nyomta, azzal szó nélkül haladt tovább. Egyébként sosem tudtam elképzelni, hogy mi lehetett a nyergek mögötti táskákban, de legalább már tudtam. Étel és ital. Esetleg egy-egy kisebb fegyver. Az is megfordult a fejemben, hogy esetleg kincs, de végül kizártam annak a lehetőségét.

Egy picit ittam a kulacsból, és már nyújtottam volna vissza, de Key nem fogadta el.

- Neked adom - sóhajtotta, azzal visszapillantott az útra, és csendben haladt.

- Kö... köszönöm - dadogtam. Nagyon rendes volt ez tőle. Azonban nekem nem volt táskám, szóval csak markolászni tudtam azt a kis izét. Hallottam, amint a herceg folyamatosan beszélt Kyoungjaenek, aki néha válaszolgatott neki, de inkább hallgatott. Szerintem kellett már egy ilyen ember Kevinnek, tekintve, hogy Sir Minho szerintem magasról tojt rá a maga módján, Kibum meg elvarázsolta magát, aztán kész.

- Amúgy ki ez a Sir Taemin? - kérdeztem meg a mellettem haladó fiút. Kibum vállat vont.

- Minho... izéje... - kicsit elbizonytalanodva válaszolt.

- Barátja?

- Nem egészen...

- Testvére?

- Nem... a kedvese... ha mondhatom így. Ő is lovag, csak ő inkább hátvéd. Mármint, ő inkább nem harcol, viszont nagyon képzett, csakúgy, mint Minho. Taemint ki akarják házasítani a szülei, ezért minden alkalmat megragadott a menekülésre. Most talán túllőtt a célon - kicsit lesütötte a szemeit, majd inkább elhallgatott. Várjunk! Mind a kettő fiú volt!

- De... ez nem törvénybe ütköző? - ráncoltam a homlokomat.

- Az. Azonban Sir Minho nagyon jó lovag, mondhatni, a legjobb. A védelemért cserébe annyit kért, hogy elfogadott legyen az azonos neműek szerelme. A király tiltakozott ellene, de a herceg sikeresen megengedte neki, hiszen ez az ő érdeke is volt...

- Na várj, azt akarod mondani, hogy a herceg az uborkákra bukik? - hökkentem meg. Oké, ez nekem túl sok volt...

- Igen, meg én is. Azért megyünk mindig mindenhova hárman, hogy ne derüljön ki az igazság. Az emberek csak Minhoról tudnak. Amúgy is csak neki van valakije - Kibum ezzel lezártnak tartotta a beszélgetést. Csendben bambultam Kabóca füleit. Sokként értek a dolgok. Nem is bírtam felfogni ezt a sok információt. Mi ez a hely, amibe belecsöppentünk? Miféle helyre kerültünk?! Egyszerűen nekem ez sok volt. Előredőltem a nyeregben, és átkaroltam Kabóca nyakát. Amikor menekültem a világ elöl, akkor mindig ezt tettem kiskoromban. Azonban, mióta nincsenek szüleim, munkám se, így lemondhattam erről a megnyugvásról. Már évek óta csak szorongtam, mert egyszerűen sosem jutottam ló közelébe.

- Ne aludj, hanem vezess! - ordított rám Sir Minho hátulról. Oké, én értem, hogy aggódott a szerelméért, de nem engem kell csesztetni folyamatosan. Gyorsan kihúztam magam a nyeregben, elvégre nem akartam vitát szítani. Inkább nézegettem a tájat, és ami ismerős volt, arra indultam. Igazából csak a folyóig kellett eljutni, onnantól már egyenesen ment az út.

- Egyébként hogyan lehetsz ilyen nagydarab, ha éhezel? - tette fel a kérdést Kevin herceg. Azt egyből sejtettem, hogy ezt a kérdést nem nekem szánta, azonban elég mély volt a hallgatás ahhoz, hogy elbizonytalanodjak. Megfogtam a szárakat, majd áttettem a lábaimat a nyergen, míg végül meg nem fordultam teljesen. Most Kabóca fenekét láttam, meg Elit, aki nyitott szemmel aludt. Elmosolyodtam. Ez teljesen átlagos volt a barátomtól, pont az ilyen alkalmakra tartogatta.

- Kyoungjae? - elvigyorodva szólítottam meg őt, de semmit nem reagált.

- Kyoungjae? - Kevin herceg türelmetlenül megbökte a társát, aki hirtelen nagyot pattant a nyeregben. Bogyó felkapta a fejét, de miután nem volt semmi baj, ismét lehajtotta.

- Elnézést, felség - dadogta zavartan, de szerencsénkre Kevin herceg nagyon kis rendes volt, nem úgy, mint Sir Minho, aki szerintem már hatszor kinyírt volna minket hat különböző módon.

- Semmi probléma, biztosan fáradt lehetsz - mosolygott rá barátságosan.

- Igen, ez így van - bólintottunk.

- Alkonyatkor lepihenünk. Majd reggel folytatjuk utunkat - a herceg direkt kiemelte a "lepihenünk" szót, gondolom, Sir Minhonak üzente ezt olyan kitörő lelkesedéssel, mert szerintem ő végiglovagolt volna nyolc napot is.

Azonban most csak egy elégedetlen morgással jelezte, hogy tovább kellene haladnunk.

- Egyébként csak a folyóig kell eljutni, onnantól azt kell követni keletre, ott lesz egy kis jobbágytelepülés. Az a szülőotthonunk. A környéken lehet Sir Taemin - magyarázta Eli. Újabban nagyon megeredt a nyelve...

- Esetleg lehetne, hogy nem csak lépkedünk, mint aki nagyon ráér, uram? - szólalt fel ismételten Sir Minho. Esküszöm, leütöm. Fogom magam, és addig csapkodom, amíg él.

- Rendben van. Jonghyun, vágtázzunk egy picit - a herceg nagyon fellelkesült, amit valahol meg is értettem. Biztos nem lehetett sok szabadsága szegénynek. Egyébként herceg sosem akartam lenni, mert a luxus, amiben élt, a börtöne volt, míg én valamit szórakozhattam is. Kicsit megrugdostam Kabócát, aki azonnal vágtázni kezdett. Szegényem biztos fáradt lehetett, elvégre nem aludtunk túl sokat. Azonban a vágtázás valami mennyei volt. Palomino lovacskám aranyszőke sörénye zászlóként lobogott, ráadásul mi vezettünk. Szinte éreztem a szabadságot, a kötetlenséget, az életet. Eli valahogy mellém került, amit nem tudtam mire vélni. Hátrapillantottam, ahol Kibum és Kevin herceg jöttek, Sir Minho pedig eltűnt. Egyébként nem volt páncélruhában, pajzsa volt, kardja meg íja. Meg valami lazább szerelést viselt, ami megtévesztően hasonlított a lovagi öltözékre, annyi különbséggel, hogy ebben nagyon is jól tudott mozogni. Tekintetem újra az útra tévedt, amin haladtunk. Azonban nem hittem a szemeimnek. Hogy a csodában került elénk Sir Minho? Hiszen eddig mi vezettünk. Végül ügetésre fogta a lovat, megvárt minket, aztán a mi tempónkban vágtázott tovább. A szemem sarkából láttam, hogy nagyon is figyelt minket. Szerintem csak azt akarta nekünk megmutatni, hogy ha elmenekülnénk, ő utolérne minket. Jól van, tudomásul vettük, hogy te vagy a Szent Sir Minho lovag, nem kell még az orrunk alá is dörgölni...

- Egyébként kellemesen csalódtam bennetek - fejét felénk fordította, úgy beszélt. Ez meglepett. Jé, tudott normálisan is viselkedni?

- Mire gondol, uram?

- Csak arra, hogy szerintem az emberek többsége megtartotta volna a lovakat, vagy követelték volna a jussukat, míg ti el is hoztátok őket, meg vissza is kísértek minket, cserébe csak étket s italt kértek, azt is akkor, ha kínáljuk - mondta mosolyogva.

- Ugyan, ez semmiség - vontuk meg a vállainkat, aztán lassítottunk. Nem akartuk nagyon kifárasztani a lovakat, így inkább lépésben haladtunk tovább. Kibum ismét mellém került, Eli Kevin herceg mellé, Minho egy darabig a herceg másik oldalán baktatott, majd elügetett mellettünk. Nagyokat pislogva néztem utána, de inkább nem kérdeztem meg, hogy hova igyekezett olyan sebesen.

- Neked van valakid? - pillantott rám hirtelen Kibum. Meglepett ez a kérdés, és szerintem elég hülyén néztem rá. Hogy a fenébe jött ez?

- Nincs. Egyszer volt egy lány, akinek udvarolgattam, de már vége. Tizenkét éves korában kiházasították, jelenleg három gyereket nevel - kicsit elszomorodtam, mert egykoron nagyon szerettem Sekyungot. Mostanra sikerült magam túltenni rajta, bár még mindig fájt a szívem, mikor Istentiszteletre ment a gyerekeivel.

- Sajnálom - Kibum leszegte a fejét, mire elmosolyodtam. Rendes volt tőle, hogy igyekezett együtt érző lenni.

- Nem kell, köszönöm. Boldog vagyok így is - kacsintottam, majd feltettem a nagy kérdést - Sir Minho hova ment?

- A herceg engedelmével táborhelyet keres, valamint vadat, ha talál - jött a válasz, mire bólintottam. Fel sem tűnt, hogy már alkonyodott. Elég hamar eltelt ez a nap is. Ráadásul már majdnem eltaláltunk a folyóhoz is. Innentől kezdve csendben haladtunk, míg meg nem láttuk Sir Minho fürge lovát előbukkanni. Minho intett egyet, s míg mi is odaértünk, fel-alá járatta a lovát. A táborhelyig lévő utat ügetésben tettük meg, és meglepve tapasztaltam, hogy Sir Minho rábukkant a folyóra. Ő pattant le elsőként, majd egyből a herceghez sietett, hogy lesegítse őt.

- Nem kell, nem vagyok porcelánból - jelentette ki amaz, majd szó szerint lepattant a hátasáról. Minho némán meglazította mindegyik állat hevederét, a zablákat kivette a szájukból. Majd sorjában mindet a patakhoz vezette, és megitatta őket.

Eközben Kibum kihúzta a nyergek alól a nyeregalátéteket, majd mindet leterítette a földre. 

- Akkor én most főzök egy altató teát – sóhajtotta, azzal elindult alapanyagokért. Csendben leültem Kyoungjae mellé, aki még mindig a herceggel fecsegett. Pontosabban a herceg fecsegett neki, ő csak csendben ült, és hallgatott. Én már nagyjából az első mondatnál elveszítettem a fonalat, és szerintem Eli is, csak nem akarta megbántani a herceget. Szóval Kevin magyarázott. Jelenleg éppen arról, hogy mindenki anyáskodott vele, és utálta az egészet. Oké, valahol megértettem őt, de azért egy icipicit elképzeltem magam hercegnek, lovagnak, mágusnak. Mit ne mondjak, nagyon szívesen lettem volna az utóbbi kettő közül valamelyik.

- Sir Minho, te is kérsz teát? – pillantott fel a herceg az említett személyre, aki még mindig a lovakkal volt elfoglalva. Már mindegyiknek be volt fonva a sörénye, meg a sajátjának a farka is. Szerintem idegességében már nem tudott mit csinálni.

- Nem, köszönöm – fejet hajtott a herceg előtt, aztán folytatta a fonogatást.

Elég búsképűnek tűnt, elvégre mást sem csinált, csak bambult maga elé.

Hamarosan felbukkant Kibum kezében a főzetekkel, amiket "teának" hívott. Adott belőle mind a négyünknek. Mikor belekóstoltam, átfutott rajtam a libabőr. Még sosem ittam ilyen meleg innivalót, és remekül felmelegítette a testem. Nem sok ízét éreztem, azt viszont igen, hogy elálmosodtam tőle. Amint megittam, egyből eldőltem, és minden elsötétült.

***

Mikor felébredtem, már fenn volt a nap. Nagyokat pislogva ültem fel, és megpróbáltam visszaemlékezni a tegnapra. A fejem ugyanis szörnyen ködös volt. Egyszerűen mindenből csak foszlányokat láttam.

Alaposan körülnéztem. Sir Minho már fenn sétálgatott fel-alá, Kyoungjae a herceggel beszélgetett, Kibum pedig húst sütött. Teljesen elidőzött rajta a tekintetem. Olyan tökéletes teste volt, hogy nem bírtam róla leemelni a szemeimet. Most vettem észre, hogy az ő szemei milyen szépek voltak. Mandulavágású alakján belül ravaszul ragyogtak a tökéletes, sötétbarna szemgolyói. A mosolya pedig egyből magával ragadott.

Mi ütött belém?

Tegnap még semmi nem volt, most meg hirtelen meggyulladt a szívem, mikor megláttam őt. Kicsit olyan volt, mintha... tetszett volna? Vagy valami olyasmi...

Na nem!

Az kizárt!

- Jó reggelt, hogy aludtál? - kérdezte kedvesen. 

- Jól - válaszoltam. Kibum csendben bólintott, aztán mindenkinek adott enni.

Valami mennyei volt, amint ez a gazdag íz világ végigtáncolt a nyelvemen, majd megtöltötte az éhes gyomromat. Még sosem éreztem magam ilyen jól, mint akkor, és ott.

- Na, mindenki jóllakott? - lépett elénk Sir Dirigáló. Bólintottunk.

- Remek, akkor szerintem mehetünk is tovább - villámsebességgel összepakolt, majd felpattant a lovára - Én megyek elől.

- Rendben van - Kevin herceg csak biccentett egyet, azzal felült ő is a lovára, majd besorolt Sir Minho mögé, Eli pedig mellé ügetett. Kibummal kettesben haladtunk hátul, és minden érdekes dolgot kibeszéltünk, kezdve a mágiától a parasztudvarokig. Mindent megtudtunk egymásról, és valami hihetetlen szinten szikrázott közöttünk a levegő. Teljes mértékben belészerettem.

Mellette elvesztettem az időérzékem, és csak azt vettem észre, hogy Sir Minho bevezetett minket a faluba, ahol éltem Kyoungjaevel.

- Innen merre? - hirtelen megfordította a lovát, s ezzel velünk szembe került. Arcán egy mindent sejtő mosoly jelent meg - vagy megzavartam a társalgást, galambocskák?

- Nem, igazad van - sóhajtott a herceg - szerintem keressük meg a hűbérurat, Sir Taemin sem agyalágyult, biztos odament segítségért.

Sir Minho bólintott, azzal elindult ügetésben. Az emberek sorjában jöttek ki, és mindenki térdre borult előttünk. A sok bámészkodó között látni véltem a testvéreimet, Sekyungot, a férjét, meg minden ismerőst, akik meglepetten pislogtak kettőnkre, hogy mire vittük, meg ilyenek.

- Csak húzd ki magad, és mosolyogj – suttogta Kibum. Hangjától megdobbant a szívem. Olyan lágyan csengett, hogy szívem szerint magamhoz szorítottam volna, azért, hogy soha többé ne engedjem el.

Úgy tettem, ahogy mondta, bár Eli és én nem igazán illettünk bele a csapatba. A hűbéresünk házát nem volt nehéz észrevenni, főleg, hogy elég nagy volt, csicsás, és rengeteg állat legelészett a telkén. Sir Minho egyenest odaügetett. A hűbéresünk kijött a zajra. Szemei elkerekedtek, gondolom, velem ellentétben ő felismerte a herceget, a lovagot, meg Kibumot.

- Üdvözletem, felség – hangja meg-megremegett, közben térden kúszva jött felénk.

- Üdv – biccentett Kevin – egy ifjú lovagot keresünk erre, nem látta véletlenül? Sir Taemin az illető neve.

- De, nagyságos uram. A minap jött a házamba, és busás összeget ajánlott egy szállásért cserébe. Véres volt, és sebesült, mozogni alig tudott, de nagylelkűen befogadtam – bólintott a hűbérúr. Egyébként elszólta magát, és ez tisztán látszott, hiába próbálta menteni a bőrét utána.

- Értem, akkor a mai napon mindannyian itt tartózkodnánk. Szeretném, ha a két szegényebb öltözékű az ön ruhatárából öltözhetne, illetve szándékozom a nagydarabbal, Sir Kyoungjae-vel egy szobában hálni. Kibum varázsló Sir Jonghyunnal, míg Sir Minho az ápolt beteggel.

- Sir Kyoungjae és Sir Jonghyun? – Minho felvonta a szemöldökét, mire a herceg bólintott.

- Igen. Add csak a kardot, ti ketten meg térdeljetek le, és akkor már hivatalosan is a királyságba tartoztok.

Meglepetten úgy cselekedtünk mind a hárman.

- Ez elég érdekes – suttogtam Elinak.

- Nekem mondod? Tisztára úgy érzem, hogy belezúgtam a hercegbe – suttogta vissza. Éppen reagáltam volna, amikor Kevin herceg elénk állt. El kellett mondanunk a lovagi fogadalmat, majd tényleg lovaggá lettünk ütve. Ekkor kibicegett Taemin is, bár még mindig elég szerencsétlenül nézett ki.

- Jé, sziasztok, fiúk – köszönt mosolyogva.

- Jó napot, uram – hajoltunk meg mind a ketten. Sir Minho hirtelen lepattant a lóról, és máris a kedvese karjai közé vetette magát.

- Jól vagy? Nagyon fáj? Van lázad? – sorolta a kérdéseket, de Taemin csak mosolygott.

- Hidd el, túl fogom élni. Inkább avass be, hogy miért érzek én ilyen nagy szerelmet a levegőben – mondta. Nos igen, ezt mi is szerettük volna tudni…

Főleg a földesúr, bár engem ő érdekelt a legkevésbé.

- Ja, csak a bájital. Tudod, hogy Kibum mindig kotyvaszt valamit – kacsintott Sir Minho. Meglepetten pislogtam hol rá, hol Kibumra. Egyszerűen nem is tudtam, hogy mit érezzek.

- Nagyon haragszotok? – szólalt meg a herceg. Biztosan ránk célzott. Elég elveszettnek tűnhettünk.

- Hát… - kezdtem bele, de Eli félbeszakított.

- Tudják mit? Nem érdekel, hogy el lettünk varázsolva! Hiszen most egy új fejezete fog kezdődni az életünknek! – nevetett fel.

Igaza volt. A bűbáj már hatott, így szerettem a varázslót. Ráadásul minden jó, ha a vége jó, márpedig most mindenki boldog volt.