The Bitch of Us 4.

Teljesen magam alatt voltam, még akkor is, amikor már az öltöző felé kullogtam. Haragudtam Keyre, és Jonghyunra is.  Mindketten átvertek, és ezzel elásták magukat a szememben egy ideig.

- Minho, minden rendben? – állta utam Jinki. Lassan felnéztem rá, és csak megráztam a fejem. – Gyere ide – húzott magához. Fejem a vállára hajtottam, mivel túl magas voltam ahhoz, hogy a mellkasába fúrjam.

- Megcsalt, el tudod ezt hinni? Miért… miért nem szeret engem senki? Tudom, hogy eddig úgy viselkedtem, mint egy könnyűvérű ribanc, de már nem ezt akarom. Csak, hogy valaki szeressen – suttogtam erőtlenül, miközben ő a vállamat simogatta.

- Mert rossz embereknél próbálkozol – mondta, kisebb mosollyal az arcán.

- Nekem normálisnak tűnnek – sóhajtottam, mire Onew felnevetett.

- Gyere, eszünk valamit – gyengéden vállon veregetett, a következő pillanatban pedig egy étteremben találtam magam. Igyekeztem a legolcsóbbat választani, így kimbapot ettem, míg Jinki csirkét.

- Örülök, hogy Key meg Jonghyun nem jött velünk, de Taemint miért nem hoztuk? – igen, kényelmetlenül éreztem magam. Most szakítottunk, erre meg olyan volt, mintha randin lennék megint. Na nem, azt nem! Most legalább három napig nincs semmi pasizás, se csajozás!

- Neki nem volt kedve jönni. Elfáradt a nagy hajtásban - felelte Onew, halvány mosoly kíséretében.

- Megértem. Én sem vagyok most a legfittebb - kaptam be egy újabb adag kimbapot.

- Jonghyunékkal, pedig ne foglalkozz. Én már az első félév után vártam, hogy mikor jönnek össze. Key részéről, elég nyilvánvaló volt, hogy tetszik neki - magyarázta maga elé. Nem tudtam erre mit mondani, mert én nem vettem ilyet észre. Jonghyunnál én voltam az, aki lezárta a kapcsolatot, most pedig Key kosarazott ki engem. Erre gondolva, megint rossz kedvem lett. Bármennyire is akartam, nem tudtam úgy felfogni a dolgot, ahogy kellett volna, vagy ahogy akartam. Az is nehezítette a helyzetet, hogy egy dormban, és egy bandában voltunk. 

- Majd igyekszem - bíztattam Onewt.

- A SHINeenak mennie kell tovább. Nem lenne jó...

- Ha a rajongók éreznék a feszültséget köztünk - fejeztem be a hangszínét utánozva.

- Nagyon vicces - mosolyodott el akarata ellenére. Láttam, hogy mondani akart még valamit, de a telefonja csörgése megzavarta ebben. - Persze, igen... egy óra ... szia - nyomta ki a telefont.

- Ki? - ennyit kérdeztem, mert tudtam, hogy tudja, mire gondolok.

- Key. Aggódott - vont vállat.

- Na, ezt nehezen hiszem - ezt komolyan gondoltam, de Jinki csak megrázta a fejét.

- Szerintem továbbra is a haverjaként tekint rád, Minho, és igaza van. Mi mindig egy család leszünk - Onew arca komoly volt, így nem mertem vele ellenkezni. De igaza volt. Most haragudtam a világra, de később úgyis ki kell békülnöm Kibummal.

- Akkor is...

- Nyugi, még két óra innen, amíg hazaesünk a dugót elnézve - kacsintott a leader.

- Csak nem hazudtál? - kissé meghökkentem.

- Talán... de megérdemelnek egy kis tréfát - nevetett fel végül, mire elmosolyodtam.

- Köszönöm – hajtottam le zavaromban a fejem.

- Micsodát? – kérdezte meglepetten.

- Hát, hogy ilyen kedves voltál, és jobb kedvre derítettél. Nélküled, most valahol részegre innám magam, vagy tudja a halál – motyogtam, még mindig az asztalt bámulva.

- Ez a dolgom. Nem akarom, hogy magadba zuhanj. Jobban szeretem a boldog, kisfiús Minhot, mint azt, aki nemrég voltál. Megszakadna a szívem, ha így kéne, lássalak – mondta, egyre jobban halkulva a vége felé, de én hallottam.

- Ez nagyon kedves tőled Onew. Ezért az estéjért mindig, hálás leszek neked – néztem újra a szemébe, ami engem fürkészett. 

- Hol voltatok? Halálra aggódtam magam basszus. Azt mondtad egy óra, nem pedig három! – kiabálta le Jinki fejét Key, aki csak türelmesen végighallgatta a prédikálást.

- Dugó volt – adta meg, az egyszerű magyarázatot a leader, majd otthagyta Keyt, ahol volt. Mikor rám nézett, lesütötte a szemét.

- Minho…

- Fáradt vagyok – jelentettem ki és a szobámba mentem. Belépve, azt sem tudtam mi történt.

- Key megkért… - kezdett bele Taemin, de leintettem.

- Jobb lesz így – erőltettem vigyort az arcomra. Jól tette Jonghyun, hogy kiköltözött a szobából, mert lehet, hogy álmomban simán megfojtottam volna, ha ébren nem is.

Így teltek a napjaim. Key mindig beszélni akart velem, sőt, Jonghyun is, de kerültem őket. Nem voltam kíváncsi a magyarázkodásukra, nem is érdekeltek. Inkább másra összpontosítottam. A színészi karrieremre, a rappszövegeimre, Onewra, meg Taeminre. A maknaenek éjjelente szófosása volt, mindig dumált valamiről, míg Onewwal inkább lelkiztünk. Segített túltenni magam Kibumon.

- Szóval, a szöveged lehetne itt - mutatta a legújabb dalt, amibe bele akartuk illeszteni a legújabb rappem.

- Rendben. Elpróbáljuk? - kissé felpillantottam, Onew pedig elmosolyodott. Azonnal énekelte Jonghyun részét, ami után jöttem én.

- Remek ez a szöveg. Csak nem szereztél megint múzsát magadnak? - mosolyodott el a végén.

- Nem… dehogy – dadogtam idegesen. Szereztem-e? Persze, hogy igen. Hogy kit? Nem mondom el. Igazából, magam sem tudtam, hogy mit éreztem az a bizonyos személy iránt. Tiszteletet, mély barátságot, hálát? Lehet, de nem voltam benne biztos. Inkább vonzódtam hozzá. Szerettem, hogy olyan kedves volt velem mindig, de mégsem kivételezett velem. Ha kellett, az egyik kezével belökött a mélyvízbe, de a másikkal tartott, nehogy elsüllyedjek. 

- Hát, akkor rendben – fordult vissza az asztalhoz, kicsit szomorúan. Nem értettem, mi baja lett hirtelen.

- Onew...

- Folytatjuk? – kérdezte, és erőltetett egy gyenge vigyort az arcára.

- Persze – álltam vissza mellé, és újra elpróbáltuk a dalt.

Valahogy nagyon közelinek éreztem Onewt magamhoz. Minél depisebbnek tűntem, annál jobban gondoskodott rólam, és ez tetszett. Mindennap zaklattam őt valami bugyutasággal, de nem zavarta, sőt, valószínűleg örült a társaságomnak.

- Ez az ing nem passzol ehhez a nadrághoz - rázta meg a fejét, mikor kiléptem a szobámból.

- Szerintem normális. Arra meg megfelel, hogy berohanjak az SM-be - megpróbáltam érvelni valamivel, de továbbra is csak mormogott.

- Vegyél fel pulcsit.

- Mosásban van - nem volt kedvem átöltözni.

- Akkor adok. Gyere - karon ragadott, és berángatott a szobájába. Sokszor, nagyon sokszor voltam már a leaderünk szobájában, de még egyszer sem éreztem magam olyan zavarban, mint akkor. Nem tudom, miért voltam olyan állapotban, de teljesen megijedtem tőle.

- Szerintem ez a kék pont megfelel - mutatta a felsőt.

- Igen, szerintem is pont jó lesz - mondtam a ruhadarabot figyelve. Kivettem a kezéből, és belebújtam. A hátamnál segített megigazítani.

- Minho, valamit mondanom kell - fordított maga felé. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. - Nem tudom, mit fogsz reagálni, de remélem, a barátságunk megmarad - folytatta, én meg egyre kíváncsibb lettem. Fura érzés fogott el.

- Mondd, nem fog - bíztattam, de igazából nem voltam biztos semmiben.

- Én, egy ideje már figyellek... és azt hiszem, tetszel nekem. Elképzelni sem tudod, milyen érzés fogott el, amikor Jonghyunnal, majd pedig Keyvel jöttél össze - motyogta alig hallhatóan. Leesett az állam, és megszólalni sem tudtam. Csak bámultam ki a fejemből, próbálva feldolgozni a mondatait. Nekem ez sok volt. Persze, kedveltem őt, meg minden, de alig tudtam a pasimként rá tekinteni. Meg most akkor ki lenne alul? Ő? Talán én? Vagy nem is szexelnénk?

- Gondoltam, hogy így fogsz reagálni. Ne haragudj, amiért felhoztam. Felejtsük el, ok? - magyarázkodott. Rápillantottam.

- Még nem tudom pontosan, hogy mit mondjak erre. Kedvellek, de lehet, hogy csak arra van szükségem, hogy ápolj. Nem akarlak kihasználni - lesütött szemekkel álltam. Nem mertem ránézni.

- Rendben semmi baj. Megértelek - erőltetett vigyort az arcára, de láttam, hogy zavarta a dolog. Nem hiszem, hogy jobb lett volna, ha egyből igent mondok, és mégis csak az én érdekeimet néztem. Onew ennél sokkal többet jelentett a számomra.

A fura helyzet miatt a következő pár napban elég feltűnően kerültük egymás társaságát, ami nekem nagyon nem esett jól, de csak neki akartam jót. Nem szerettem volna, ha miattam szenved. A gond csak az volt az egésszel, hogy nekem is nagyon hiányoztak a bíztató szavai, a nyugtató ölelései. Sikerült megint teljesen magamba zuhannom. Olyan voltam, mint egy élőhalott, aki nemrég támolygott elő a sírjából, ami kis ideig biztonságot nyújtott neki. Egyszóval, pocsékul voltam. Egyedül már csak Taemin volt az, akire számíthattam. De hát ő meg olyan fiatal volt még. Azt sem tudta, mi fán terem a szerelmi bánat.

- Miért depizel már megint? – morgott egyik reggel.

- Igen. Baj? – kissé ingerült voltam, így azonnal rámordultam szerencsétlenre. Taemin felvonta a szemöldökét.

- Nyugi, nem kell leharapni a fejem. Mi a baj?

Meglepődtem a segítőkészségén. Odajött hozzám, megveregette a vállam, és türelmesen várta, hogy kiöntsem neki a lelkem.

- Bocs, de… inkább megtartom magamnak – mormoltam.

- Tudom, hogy csak a maknae vagyok, de elmondhatod nekem, ha valami bánt. Elvégre barátok vagyunk, nem? – bíztatóan elmosolyodott, de csak megráztam a fejem, és kimentem a szobából. Útközben összefutottam a galambpárral, valamint a konyhában Onewwal. Leültem mellé, elvettem egy almát, és rágni kezdtem. Nagyon kínos csend volt körülöttünk, amit csak a gyümölcs héjának ropogása tört meg.

- Ha tudom, hogy ennyire a barátságunk rovására megy, akkor inkább nem is vallottam volna szerelmet.

- Heh? – fordultam kissé felé, hogy jobban halljam, amit mond.

- Semmi, csak nem tudom, miért vagyunk ilyenek egymással – támasztotta továbbra is a fejét.

- Én sem. Elmegyek, valamikor jövök – álltam fel az asztaltól, és a bejárathoz mentem cipőt húzni.

- Ha boltba mész, hozz pár répát, meg burgonyát! – kiabált utánam Key.

- Hozz magadnak, nem oda megyek – feleltem bunkón, közben lekaptam a dzsekim a fogasról, majd leléceltem. Semmi ötletem nem volt, hogy hova menjek, de egyszerűen nem bírtam tovább a dormban maradni. Mindenki idegesített, már a puszta jelenlétével is. Felfogni sem tudtam, hogy miért vagyok akkora szerencsétlen, hogy mindenkit sikeresen elüldöztem magam mellől. Tudom, hogy én is hülyén álltam a dolgokhoz, de ha egyszerűen így jött le, akkor nem volt mit tenni. Mondjon mindenki, amit akar, de néha én is nekiállhatok hisztizni, cirkuszolni, vagy éppen depizni. Összevissza sétálgattam az utcákon, a sok ember közt. Úti cél még mindig nem volt, csak jólesett a bolyongás. A fülemben a fülessel közlekedtem, F(x)-et hallgatva. A zene megnyugtat, legalábbis mindig ezt mondták nekem. Részben igazuk volt, de nem mindig. A legrosszabb napokon, még az sem tudja elfelejttetni az emberrel a rossz emlékeket. Valaki megkocogtatta a vállam, mire dühösen fordultam hátra. Onew volt az. Nem hiszem el, hogy nem lehet engem békén hagyni!

- Zavarok? – kérdezte. Most erre mit válaszoljak?

- Nem. Mármint… nem – nem utasíthattam vissza a leadert, az nem lett volna jó nekem. Ha megutál, tönkreteszi a karrieremet.

- Ne haragudj, de tényleg. Szeretném, ha továbbra is barátok lennénk. Nagyon elveszettnek tűnsz, és ez zavar, mert részben én vagyok a hibás – Jinki össze-visszamakogott, amin elmosolyodtam.

- Van kedved fagyizni? – ajánlottam fel, mire hevesen bólintott.

- Egy vaníliát kérek – mondta monoton hangon az eladó csajnak, aki megszeppenve kanalazott bele a sárga fagylaltba, hogy utána a tölcsérre nyomhassa a kis gombócot.

- Ennyi? – kérdeztem meglepetten, ő csak biccentett válaszként.

– Én egy epret, egy csokit, egy citromot, és a tetejére csoki öntetet szeretnék... nagyon sokat – mutogattam végig a színeken közben. A lány gyorsan, nagy adagokat tett a tölcséremre, és a végén annyi csokit öntött rá, amennyi ráfért az utolsó gombócom tetejére. Még gyorsan kifizettem a fagyikat, aztán leültem a térre, a szökőkút szélére. Onew követte a példámat.

- Meg fog fájdulni a torkod – közölte, közben evett.

- Nem érdekel. Kell az édesség – vontam vállat. Tényleg nem érdekelt, ha beteg lettem volna. Sőt, még örültem is volna neki, mert akkor egy ideig nem kellett volna kimennem a dormból, és nyugodtan kipihenhettem volna magam.

- Nem akarom, hogy megbetegedj, mert a SHINee…

- Nem működhet négy taggal, és egyébként is, csak gondoskodni kell a hiányzó tagról – fejeztük be egyszerre. Már annyiszor hallottuk mindannyian, hogy megtanultuk Onew tipikus szövegeit. A leader csak felnevetett a végén, utána átemelte valahogy a csokifagyit az ő tölcsérébe.

- Héééééé!

- Nem hagyhatom, hogy dagadt legyél – kuncogott, és gyengéden megbökdöste a nem létező hájamat. Visszavigyorogtam rá, mikor feltűnt egy folt a száján. Szerencsénkre alig voltak az utcákon, különben készültek volna tömegszámra a lesifotók.

- Olyan, mintha most szívtál volna ki valakit – gyorsan letöröltem a vanília maradékát. Utána nem is tudom, hogy mi történt velem, egyszerűen csak megcsókoltam őt. Nem tartott sokáig, mert az utcán voltunk. Még arra sem adtam neki időt, hogy felfogja, majd viszonozza. Egy icipici csókocska volt, ami számára többet jelenthetett mindennél, nálam pedig… nem is tudom. Össze voltam zavarodva még a Jongkey páros miatt, és nem voltam benne biztos, hogy Onew nem törné össze a szívem. Talán éppen ez volt a probléma, hogy féltem. Nem akartam újra csalódni, törött szívvel élni. Amikor én szakítottam másokkal, az teljesen más volt, vagy amikor a kéthetes kalandjaim kidobtak. Velük, amúgy is csak azért voltam együtt, hogy ne legyek magányos, meg legyen valaki, ha szükségem volt egy két dologra. Key viszont más volt. Ő kellett nekem, szerettem őt. Mégis megcsalt, ráadásul a legjobb haverommal. Onew pedig, nem tudtam mit tegyek. Rettegtem, mégis azt kívántam, hogy vele lehessek.  

- Gyere – ragadtam meg a kezét, és elindultam vele. Nem kellett sokat sétálni ahhoz, hogy elérjünk a kedvenc parkomba. Elég ijesztő hely volt, mert már elhanyagolták kicsit, de éppen ezért volt jó. Alig két ember volt ott, de ők is kifelé tartottak. Mikor tiszta volt a levegő, hirtelen áthúztam az egyik bokron, amire egy szisszenéssel reagált. – Próbáljuk meg, nem garantálom, hogy fél nap alatt fülig szerelmes leszek beléd, de meg kell próbálni – hadartam el neki.

- Minh… - kezdett bele, de én rákaptam az ajkaira. A második kísérlet sikeres volt, mert pillanatok alatt utat engedett a nyelvemnek. Azonnal visszacsókolt. Éhezve kapott az ajkaimra, én pedig hagytam őt élvezkedni. Érdekesen csókolt. Nem tudtam se Keyéhez, se Jonghyunéhoz hasonlítani. Az övében volt még valami. Hirtelen azonban eltolt magától.

- Nem akarom rád erőszakolni a szerelmemet – pillantott a földre, de csak megráztam a fejem. Nem volt igaza.

- Lehet, hogy neked ez úgy tűnik, de én tényleg kedvellek, hyung.  Nekem is hirtelen jött ez az egész, persze, ha nem akarod, akkor nem kell, de ha kellek, a rendelkezésedre állok – mosolyodtam el. Éreztem, hogy folyamatosan elvörösödtem, valamint a hangom is remegett.

- Onew - dugtam be a fejem a szobájába nem sokkal éjfél után, mikor már mindenki aludt. A sötét miatt viszont nem sokat láttam. - Onew - szólítottam újra.

- Mi a helyzet? - jött a hangja a hátam mögül. Annyira megijedtem, hogy egyből befutottam az ágyhoz.

- Mi... hogyan... mit kerestél kint? - nyögtem ki a kérdést, mikor a szívem már nem dobogott a fülemben, és kaptam rendesen levegőt.

- Fürödtem - válaszolta egyszerűen, közben odasétált elém.

- Akkor alszunk? - öleltem magamhoz.

- Igen, kéne. Reggel vissza kell osonnod - suttogta, finoman megcsókolva. Még csak pár napja voltunk együtt, és úgy gondoltuk, hogy a srácoknak csak később szólunk az egészről. Onew szerint korai lett volna még.

The Bitch of Us 3.

- Óvszer?

- Megvan.

- Síkosító? - vonta fel a szemöldökét.

- Az is.

- De zsepi biztos, hogy nincs nálad - folytatta.

- Azt csak hiszed - meglobogtattam előtte a csomagot, mire megrázta a fejét.

- Choi Minho nagyon akar szexet - mély sóhajtására, ha lehet, még jobban felizgultam. Azonnal felé másztam.

- Choi Minho mindennél jobban akarja a szexet veled - gyengéden megcsókoltam őt. Kezemmel a meztelen hasát simogattam.

- Akkor mindketten ugyanazt akarjuk – sóhajtott bele a csókba, kezével a hátam cirógatva. Sokáig elvoltunk így. Végigcsókoltuk egymás minden létező porcikáját. Semmit nem siettünk el, kiélveztük az együtt eltöltött perceket.

Amikor már nem volt egy szabad hely sem Key felsőtestén, amit nem hintettem be csókokkal, lassan elkezdtem lejjebb haladni. Kezemmel már az övét kapcsoltam, miközben egyre lejjebb haladtam a puszikkal is. Óvatosan végigcsókoltam a csípője vonalát, ezzel egy időben pedig a nadrágját toltam lefelé. Finoman végigsimítottam a férfiasságán, ami egy hangos sóhajt váltott ki belőle.

- Még? – kérdeztem gonoszan. Tetszett, hogy Key a kezem alatt szenvedett.

- Kérlek – nyöszörögte, amitől egyre szűkösebb lett a nadrágom.

Ismét végigsimítottam rajta, utána levettem a nadrágomat. Key csendben várakozott, bár látszott rajta, hogy ezt a részét annyira nem szerette. A hónapok alatt már kitapasztaltam, ugyanis heti háromszor volt szex nap. Ezt pedig mindig betartottuk, ha esett, ha fújt, ha koncert volt, ha fájt a feje. Pontosan ez volt ma is. - Várom már, hogy bennem legyél - jelentette ki egy csók kíséretében. Nem is várattam magamra. Egyik ujjamat bekentem, és a fenekébe nyomtam, majd a másikat is, és éppen jött volna a harmadik, ha valami nem zavar meg. Pontosabban valaki. Az a kis dög Taemin.

 - Key hyung! Van még itthon sütőpapír? - ezzel a kérdéssel rontott be Key szobájába. - Ti... ti mit csináltok?Minho, te megcsalod Jonghyun- hyungot? - sikított fel lányosan vékony hangon. Key ijedten ugrott meg, és bújt egyből a takaró védelme alá.

- Mivan? Dehogyis- horkantam fel. Ő még mindig értetlen fejjel bámult.

 - Már rég szakítottak- felelte Key, nálam sokkal kedvesebben. Komolyan, magamban négyszer gyilkoltam meg Taemint, amiért megzavart minket.

- Elnézést... nem tudtam - mondta szerényen. Jobb esetben megsajnáltam volna, de túlzottan haragudtam rá.

- A sütőpapír a harmadik fiókban van. Van még valami? - kérdeztem még mindig bunkó hangnemben.

 -N... nem nincsen - araszolt kifelé. Tudtam, hogy az elkezdett dolgot már nem fogjuk befejezni Keyvel.

- Megjöttek- nyögte ki Key letörten.

- Észrevettem - húztam fintorra a szám.

- Vissza kellene küldeni őket - sóhajtott Kibum, mire felnevettem.

- Befejezzük gyorsan? - nem akartam veszni ezt az alkalmat. Éppen folytattam volna, amikor megint kinyílt az ajtó. Key lemondóan sóhajtott.

- Choi Minho! Megcsalsz?! - ordított be Jonghyun.

- Nekem azt mondta, hogy már nem jártok - magyarázkodott Taemin, mire jobban felment bennem a pumpa.

- Ráadásul pont ma? - kukkantott be Onew is - így kell fogadni minket? Taemin mindjárt sokkot kap a pornótoktól.

- Lee Taemin! Jobb ha menekülsz! - pattantam fel. Szerencsémre az alsógatyám még rajtam volt, így nyugodt szívvel eredtem a maknae után, hogy élve megnyúzhassam őt.

- Egyébként, Jinki, itt a pénzed. Igazad volt, tényleg összejöttek - Jonghyun hangja halkan csengett a fülemben, miközben épp a kanapén rohantam a taknyos kölyök után.

  

Két hónapja voltunk együtt Kibummal. Ennek örömére, elkéretőztem Onewtól, hogy fontos dolgot kell elintéznem. Romantikusan szerettem volna eltölteni vele az estét, ha már az első hónapot a koncertek miatt nem tudtuk megünnepelni. Nehéz feladat volt, mindent megszervezni, és emiatt felnéztem Jonghyunra, aki nekem minden hónapban ilyen meglepetéseket adott. Elsőnek egy méregdrága étteremhez mentem, ahol még sikeresen lefoglaltam az utolsó asztalt. Ezután egy ötcsillagos szálloda következett, ahol egy szintúgy borsos áru szobát foglaltam le estéra, behűtött pezsgővel, és sok-sok rózsaszirommal. Lehet kicsit túlzásba eszem, de tudtam, hogy Key rajong az ilyen romantikus dolgokért. Aztán jött az, hogy kéne neki vennem valami ajándékot is. Órákig mászkáltam a városban, mire megtaláltam a számára megfelelő ajándékot. Nem nagyzásból, de szerintem megtettem minden lehetséges dolgot azért, hogy szép, romantikus estét tölthessünk el együtt. Már csak annyi dolgom volt, hogy hazamenjek és elkészüljek estére. Rettentően izgultam, hogy mit fog majd reagálni a szerelmem erre a meglepetésre.

Mire hazaértem, Key már az ajtóban toporgott. Azonnal a nyakamba vetődött, mikor meglátott.

- Hol voltál, Choi? - hangja dühös volt, de tudtam, hogy képtelen rám haragudni.

- Meglepetést csináltam neked - azonnal elvigyorodtam, mikor megláttam a felcsillanó szemeit.

- Tényleg?

- Igen. Úgyhogy csípd ki magad szépségem, mert puccos helyekre megyünk - nevettem fel. Key azon nyomban el is tűnt. Addig leültem a kanapéra, és Taeminnel fociztunk a gépen.

- Készen vagyok - lépett elém Kibum a döntő pillanatban.

- Nem látom a tévét. Várj! - kinyújtottam a nyakam, gyorsan megvertem a maknaet, utána elindultunk Keyyel. Egészen az autóig duzzogott, és nekem fogalmam sem volt miért.

- Mi a baj cica? – kérdeztem kedvesen, de még válaszra sem méltatott. – Na, mond el szépen mi bánt. Így nem tudok segíteni – próbálkoztam újra, de csak felhorkant. – Kibum, kérlek. Nem ilyen hangulatban szeretném veled eltölteni az estét – sóhajtottam, mert tényleg kezdett elmenni a kedvem az egésztől.

- Fontosabb a foci, mint én – Fordult hirtelen felém, majd beült az autóba magára csapva az autót. Mikor leesett, hogy mi a baja, kis híján belevertem a fejem a parkoló falába. Esküszöm, Kim Kibum, rosszabb, mint egy lány.

- Nem fontosabb, de nem hagyhattam a kis dugót nyerni. Tudod, hogy szerintem mindig nagyon csinos vagy édesem. Ma pedig még a szokásosnál is gyönyörűbb vagy – kezdtem el hízelegni, ami először úgy nézett ki, hogy nem sikerült, mert még keresztbefont karokkal duzzogott, végül megenyhült.

- Komolyan mondod?

- Persze, hogy komolyan – hajoltam közelebb hozzá, hogy tudjak adni neki egy csókot.

- Én is – válaszolta.

- Te is mi? – kérdeztem tetetett döbbenettel.

- Én is szeretlek – pótolta ki a mondatát.

- Így mindjárt más – csókoltam meg végre, utána bekötöttük magunkat.

- Hova megyünk? - kérdezte, amint beindítottam a kocsit.
- Meglepetés - alig bírtam eltitkolni előle, főleg, hogy utálta a meglepetéseket. Ezt mindig az orromra kötötte a drága. Így inkább gondolkozni kezdett. Néha kibökött egy-egy helynevet, ahova mehettünk, de nem mondtam meg neki. A végére már idegesítette a dolog, így Shrekeset kezdett játszani.
- Ott vagyunk már? - Ez volt a huszadik. Számoltam.
- Nem.
- És most? Ott vagyunk már?
- Hyung, kérlek, hagyd abba...
- Oké, csak még egy kérdés - kérlelő szemekkel meredt rám.
- Mondd.. - kissé féltem attól a kérdéstől. Nem hiába.
- Ott vagyunk már?
Majdnem belevertem a fejem a kormányba.

- Tényleg hagyd abba, vagy leragasztom a szád, készültem ám – vettem elő a zsebemből egy guriga celluxot, és felé mutattam.

- Nem teszed meg – vont vállat, de azért csendben maradt… egy ideig.

- És most… - kezdett bele, de én lefékeztem és félreálltam az úton. Leszartam, hogy tilos.

- Na, idefigyelj édesem. Tudod, hogy nagyon szeretlek, de kezdesz kivinni az észből. Szereted a Shreket, okés, de elég volt ennyi. A kérdésedre a válasz – gyors ránéztem az órára. – tíz kemény perc… ennyi idő és ott leszünk. Ez az utolsó figyelmeztetés kicsikém, különben rosszul jársz az este hátralevő részében – ecseteltem neki a dolgokat, cuki mosollyal körítve.

Csend volt. Sikeresen elértem, hogy csend legyen. Menet közben többször is rásandítottam, hogy duzzog-e, de nem tett ilyet. Erőteljesen nézelődött körbe-körbe. Gondolom, furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy hova megyünk. Utána csodák csodájára letelt a tíz perc, és tényleg odaértünk. Key azonnal kipattant az ülésről.
- Tetszik? – érdeklődtem,  az után, hogy bezártam a járgányomat. Csak hevesen bólogatott, utána megragadta a karom, és már vonszolt is be. Annyira meg akartam őt viccelni, hogy a szomszéd romkocsmába megyünk… de inkább nem tettem.
- Jó estét! Asztalt foglaltunk két névre - Key már a pincérrel beszélgetett.
- Choi Minho névre – egészítettem ki. A fickó egy darabig méregetett minket.
- Elnézést, azt hittük, romantikus vacsora lesz, nem üzleti megbeszélés – a fickó teljesen kétségbeesetten próbálta kijavítani a foglalásomat – azt is írtam fel…
- Semmi gond, jó lesz az is. Barátság évfordulónk van – rögtönzött Key.

A vacsora nagyon jó hangulatban telt el. Key egész idő alatt áradozott a helyről, és istenített engem, hogy milyen jó ajándékot eszeltem ki neki. Örültem, hogy tetszett neki, mert pont az volt a lényeg, hogy jól érezze magát.

Miután befejeztük az étkezést, kértem a számlát, amin én kicsit sem lepődtem meg, nem úgy, mint Key.

- Mennyi? De hiszen ez kész vagyon – mutatta felém a számlát, amin én csak mosolyogtam.

- Köszönöm – adtam a pincér kezébe, egy jókora borravalóval együtt az összeget. Sajnáltam szegényt, hogy olyan kínos helyzetbe hoztuk.

- Olyan jó meglepi volt, köszönöm – csókolt meg az autóban Key.

- Ki mondta, hogy itt vége van? – nevettem el magam, de amikor megláttam a csodálkozó arcát, majdnem visítottam.

- Nem érted be ennyi pénzköltéssel egy napra? – kérdezte döbbenten.

- Nem. Most még elmegyünk egy motelbe – hazudtam neki, és még akkor sem mondtam el az igazat, amikor nagyra nyílt szemekkel bámult rám.

- Rendben, az is jó – próbálta leplezni a csalódottságát.

- Jézusom Kibum, ugye nem hitted el, hogy elvinnélek egy olyan helyre? – pislogtam nagyokat, de ő csak kicsiket bólogatott. – Egy ötcsillagos szállodába megyünk baby – pusziltam homlokon, és már mentünk is tovább.

Egész úton szinte csillogott a szeme, amin kénytelen voltam elvigyorodni. Nagyon izgatottan várta már, hogy odaérjünk, még csendben is volt a kedvemért. Ez pedig nagy szó volt tőle. Szinte nem is akartam odaérni, annyira élveztem a csendet. De hamarosan mégis ott voltunk.

 - Azta, de jól néz ki! – ezt a hotelajtóból hallottam. Mire beértem, Key már a kulcsokat lobogtatta.

 - Örülök, hogy tetszik – mosolyodtam el.

 - A nászutas lakosztály? Egyértelmű.

Életem eddigi legszebb éjszakáját töltöttem el Key-vel. Úgy éreztem, hogy mellette megtaláltam a szerelmet. Még úgy is, hogy néha nehezen viseltem el a viselkedését. Volt, amikor az agyamra ment a folytonos hisztijeivel, és az anyáskodásával, de ennek ellenére tényleg nagyon szerettem. Akkor még azt hittem, hogy talán hosszú, boldog kapcsolatunk lesz majd.

De eltelt újabb pár hónap, és ez az elképzelésem megdőlni látszott. Hogy miért is? Ott kezdődött az egész, hogy fanart. A híres, szeretni való Jongkey páros. Az elején még elviseltem, hogy koncerteken, meg nyilvános helyeken együtt voltak, de idővel kezdett zavarni a dolog. Főleg, amikor már a dormban is egyre többet időt töltöttek együtt. Key próbált nem elhanyagolni engem, és az éjszakákat is velem töltötte, de akkor is bántott a dolog. Egyre jobban éreztem azt, hogy a szívem idővel ketté fog hasadni majd. Szerettem Keyt, éppen ezért nem mutattam neki, hogy rosszul esik, amit csinál. Hallgattam, és talán így volt a legjobb.

- Minden rendben? Már napok óta úgy nézel ki, mint a mosott kutyagumi - lépett mellém Jinki. Leaderként a lelki szemeteszsákunk volt, mert nem bírta elviselni, ha a SHINee nem ragyog.
- Persze - igyekeztem valami mosolyfélét erőltetni az arcomra, de ő természetesen átlátott rajtam.
- Összevesztetek Keyyel is? - érdeklődött, de csak megráztam a fejem.
- Mindig Jonghyunnal van. Már kezd zavarni - csúszott ki a számon.
- Talán beszélj valamelyikkel. Elvégre az egyik a pasid, a másik a legjobb haverod - Jinki még vállon veregetett, utána lehuppant a fotelba, és nézte Taemin játékát. Beszélj valamelyikkel! Persze, mert az olyan marha egyszerűen megy. Ha Jonghyunnal beszélek, akkor azt hiheti, vádolom valamivel. Ha Key-vel, akkor meg féltékeny vagyok. Fogalmam sem volt mit tegyek. Jinki jó tanácsával nem tudtam mit kezdeni. Tudtam, hogy csak jót akart, de nem álltam készen, hogy akármelyikkel is beszéljek. Inkább tovább tűrtem. Tűrtem, ahogy egymással enyelegtek majdnem a nap huszonnégy órájában.

- Jonghyun, Key – rontott be egyik nap a menedzser a táncpróbánkra. 

- Igen? – fordultak egyszerre az ajtó felé.

- Tudom, hogy nagy kérés, meg minden, de eljátszhatnátok a holnaputáni koncerten, hogy véletlen megcsókoljátok egymást, vagy valami ilyesmi. Persze nem igazából, csak értitek… mintha – magyarázkodott erőteljesen a menedzserünk. A Jongkey páros egy pillanatra elsápadt, majd egymásra néztek. Láttam, ahogy mosoly kúszik a szájukra. Bár, az is lehet, hogy csak beképzeltem magamnak.

- Persze, vállaljuk - jelentette ki Key nagy lelkesen, mire egy pillanatra kihagyott a szívverésem. Key és Jonghyun majdnem csókolózni fognak a színpadon... a pasim és a legjobb barátom...
- Minho? - csettintgetett előttem Onew. - Minden rendben?
- Persze - amint észbe kaptam, csak bólogattam, hogy hitelesnek tűnjek. Persze, hogy semmi sem volt rendben.
- Mondom, 2min is kell - jelentette ki a menedzser, mire ösztönösen elhúztam a számat.
- Nekem van valakim - jeleztem a menedzser felé, de inkább Keynek szólt a dolog. A pasas szemei elkerekedtek.
- A lány biztosan meg fogja érteni, hogy miért fogtad meg Taemin fenekét, de ha kell, írásba is adom neki.

- Remek, tiszta jó… hurrá – mondtam unottan. – Két perc és jövök, mosdóba kell mennem – vágtam át a termen, magam után erőteljesen becsapva az ajtót. Egy pillanatra még én is visszanéztem, hogy nem esett-e ki a helyéről.

Fogdossam Taemin seggét. Elég volt eljátszani, hogy elzakózik, de én megtartom, meg vígasztalom, ölelgetem. Nem akartam tapperolni is. Elegem volt Keyből, hogy napok óta tojt a fejemre. Elegem volt Jonghyunból is, hogy a pasimra akaszkodott, és a menedzserből is, mert ilyen retek ötletei támadtak. Sőt, már az egész SHINee/Idol szarságból elegem volt.

Egész végig ilyen hangulatom volt. Key néha felbukkant mellettem, de leginkább egyedül kuksoltam mindenhol. Egészen a koncertig. Utána már nagy volt a készülődés, ami elterelte a gondolatom mindenről. A rajongók mosolya, amint felvisítottak, egyből boldoggá tettek. Nem figyeltem Keyre, inkább Taemin közelében legyeskedtem, ami cseppet sem zavarta. Valamiért jó barátjaként tekintett rám.

 

 Hát igen, a koncerten megtörtént a csók. A csók. Mert még véletlenül sem sikerült félre. Á dehogy is. Jonghyun egyenesen szájon csókolta a pasimat. Legszívesebben kivertem volna mind a harminckét fogát, hogy ilyet tett, még úgy is, hogy tudtam, csak a rajongók miatt van. Vagyis, már csak reménykedtem, hogy így van.

Az esemény után, fáradtan estem be az öltözőbe, Jinkivel, és Taeminnel.

- Elfutok a mosdóba – ugrottam fel hirtelen, mert éreztem, hogy a hólyagomnak megártott a két kóla, amit megittam. Sietve rontottam be az ajtón, de amint beértem, hirtelen már nem is kellett annyira pisilnem.

- Ti, meg mit…? – kérdeztem dadogva, a két személytől. Nem tudom, mit éreztem abban a pillanatban, de semmi jót, az biztos. Meglepődtem, de valahogy számítottam arra, hogy ilyesmi lesz.

- Minho, figyelj én… - kezdett bele Key.

- Az én hibám volt haver. Sajnálom, nem akartam így, de – folytatta Jonghyun.

- Minho, beszélnünk kell - jelentette ki Key. Előre féltem ettől, de csak bólintottam. Leült egy székre - tudod, hogy sose hazudok magamnak.

- Tudom - bólintottam
- Éppen ezért nem hazudhatok tovább. Én... szóval... ez nagyon kínos - kissé elhúzta a száját.
- Nem kínos. Jonghyunt szereted, ő meg téged. Az meg nem is érdekel titeket, hogy én is a képben vagyok. De igazad van. Nem leszek harmadik kerék - nem tudom, hogy mit is éreztem. Dühöt? Csalódottságot? Passz. Talán már mindkettőnk részéről kihűlt ez a tűz.
- Nagyon sajnálom. De nem vagy harmadik kerék. Jobbat érdemelsz nálam. Olyat, aki megbecsül - Key felsóhajtott. Tudtam, hogy nem volt sok esélyem, de még megpróbáltam valamit.
- Nekem te tökéletes voltál. Ugyanazt csináltuk, minden egyes apró sejtünk összhangban volt.
- Ha ez igaz, akkor úgyis összejövünk megint. Akik egymásnak lettek teremtve, azok együtt lesznek - jelentette ki. Ez volt a végszava. Szó nélkül kirontottam a teremből, hogy valaki megvigasztaljon. Most törték össze a szívem tizenharmadjára.