Teljesen magam alatt voltam, még
akkor is, amikor már az öltöző felé kullogtam. Haragudtam Keyre, és Jonghyunra
is. Mindketten átvertek, és ezzel
elásták magukat a szememben egy ideig.
- Minho, minden rendben? – állta
utam Jinki. Lassan felnéztem rá, és csak megráztam a fejem. – Gyere ide –
húzott magához. Fejem a vállára hajtottam, mivel túl magas voltam ahhoz, hogy a
mellkasába fúrjam.
- Megcsalt, el tudod ezt hinni?
Miért… miért nem szeret engem senki? Tudom, hogy eddig úgy viselkedtem, mint
egy könnyűvérű ribanc, de már nem ezt akarom. Csak, hogy valaki szeressen –
suttogtam erőtlenül, miközben ő a vállamat simogatta.
- Mert rossz embereknél próbálkozol
– mondta, kisebb mosollyal az arcán.
- Nekem normálisnak tűnnek –
sóhajtottam, mire Onew felnevetett.
- Gyere, eszünk valamit – gyengéden
vállon veregetett, a következő pillanatban pedig egy étteremben találtam magam.
Igyekeztem a legolcsóbbat választani, így kimbapot ettem, míg Jinki csirkét.
- Örülök, hogy Key meg Jonghyun nem
jött velünk, de Taemint miért nem hoztuk? – igen, kényelmetlenül éreztem magam.
Most szakítottunk, erre meg olyan volt, mintha randin lennék megint. Na nem,
azt nem! Most legalább három napig nincs semmi pasizás, se csajozás!
- Neki nem volt kedve jönni.
Elfáradt a nagy hajtásban - felelte Onew, halvány mosoly kíséretében.
- Megértem. Én sem vagyok most a
legfittebb - kaptam be egy újabb adag kimbapot.
- Jonghyunékkal, pedig ne
foglalkozz. Én már az első félév után vártam, hogy mikor jönnek össze. Key
részéről, elég nyilvánvaló volt, hogy tetszik neki - magyarázta maga elé. Nem
tudtam erre mit mondani, mert én nem vettem ilyet észre. Jonghyunnál én voltam
az, aki lezárta a kapcsolatot, most pedig Key kosarazott ki engem. Erre
gondolva, megint rossz kedvem lett. Bármennyire is akartam, nem tudtam úgy
felfogni a dolgot, ahogy kellett volna, vagy ahogy akartam. Az is nehezítette a
helyzetet, hogy egy dormban, és egy bandában voltunk.
- Majd igyekszem - bíztattam Onewt.
- A SHINeenak mennie kell tovább.
Nem lenne jó...
- Ha a rajongók éreznék a
feszültséget köztünk - fejeztem be a hangszínét utánozva.
- Nagyon vicces - mosolyodott el
akarata ellenére. Láttam, hogy mondani akart még valamit, de a telefonja
csörgése megzavarta ebben. - Persze, igen... egy óra ... szia - nyomta ki a
telefont.
- Ki? - ennyit kérdeztem, mert
tudtam, hogy tudja, mire gondolok.
- Key. Aggódott - vont vállat.
- Na, ezt nehezen hiszem - ezt
komolyan gondoltam, de Jinki csak megrázta a fejét.
- Szerintem továbbra is a
haverjaként tekint rád, Minho, és igaza van. Mi mindig egy család leszünk -
Onew arca komoly volt, így nem mertem vele ellenkezni. De igaza volt. Most
haragudtam a világra, de később úgyis ki kell békülnöm Kibummal.
- Akkor is...
- Nyugi, még két óra innen, amíg
hazaesünk a dugót elnézve - kacsintott a leader.
- Csak nem hazudtál? - kissé
meghökkentem.
- Talán... de megérdemelnek egy kis
tréfát - nevetett fel végül, mire elmosolyodtam.
- Köszönöm – hajtottam le
zavaromban a fejem.
- Micsodát? – kérdezte meglepetten.
- Hát, hogy ilyen kedves voltál, és
jobb kedvre derítettél. Nélküled, most valahol részegre innám magam, vagy tudja
a halál – motyogtam, még mindig az asztalt bámulva.
- Ez a dolgom. Nem akarom, hogy
magadba zuhanj. Jobban szeretem a boldog, kisfiús Minhot, mint azt, aki nemrég
voltál. Megszakadna a szívem, ha így kéne, lássalak – mondta, egyre jobban
halkulva a vége felé, de én hallottam.
- Ez nagyon kedves tőled Onew.
Ezért az estéjért mindig, hálás leszek neked – néztem újra a szemébe, ami engem
fürkészett.
- Hol voltatok? Halálra aggódtam
magam basszus. Azt mondtad egy óra, nem pedig három! – kiabálta le Jinki fejét
Key, aki csak türelmesen végighallgatta a prédikálást.
- Dugó volt – adta meg, az egyszerű
magyarázatot a leader, majd otthagyta Keyt, ahol volt. Mikor rám nézett,
lesütötte a szemét.
- Minho…
- Fáradt vagyok – jelentettem ki és
a szobámba mentem. Belépve, azt sem tudtam mi történt.
- Key megkért… - kezdett bele
Taemin, de leintettem.
- Jobb lesz így – erőltettem
vigyort az arcomra. Jól tette Jonghyun, hogy kiköltözött a szobából, mert
lehet, hogy álmomban simán megfojtottam volna, ha ébren nem is.
Így teltek a napjaim. Key mindig
beszélni akart velem, sőt, Jonghyun is, de kerültem őket. Nem voltam kíváncsi a
magyarázkodásukra, nem is érdekeltek. Inkább másra összpontosítottam. A
színészi karrieremre, a rappszövegeimre, Onewra, meg Taeminre. A maknaenek
éjjelente szófosása volt, mindig dumált valamiről, míg Onewwal inkább
lelkiztünk. Segített túltenni magam Kibumon.
- Szóval, a szöveged lehetne itt -
mutatta a legújabb dalt, amibe bele akartuk illeszteni a legújabb rappem.
- Rendben. Elpróbáljuk? - kissé
felpillantottam, Onew pedig elmosolyodott. Azonnal énekelte Jonghyun részét,
ami után jöttem én.
- Remek ez a szöveg. Csak nem
szereztél megint múzsát magadnak? - mosolyodott el a végén.
- Nem… dehogy – dadogtam idegesen.
Szereztem-e? Persze, hogy igen. Hogy kit? Nem mondom el. Igazából, magam sem
tudtam, hogy mit éreztem az a bizonyos személy iránt. Tiszteletet, mély
barátságot, hálát? Lehet, de nem voltam benne biztos. Inkább vonzódtam hozzá.
Szerettem, hogy olyan kedves volt velem mindig, de mégsem kivételezett velem.
Ha kellett, az egyik kezével belökött a mélyvízbe, de a másikkal tartott,
nehogy elsüllyedjek.
- Hát, akkor rendben – fordult
vissza az asztalhoz, kicsit szomorúan. Nem értettem, mi baja lett hirtelen.
- Onew...
- Folytatjuk? – kérdezte, és
erőltetett egy gyenge vigyort az arcára.
- Persze – álltam vissza mellé, és
újra elpróbáltuk a dalt.
Valahogy nagyon közelinek éreztem
Onewt magamhoz. Minél depisebbnek tűntem, annál jobban gondoskodott rólam, és
ez tetszett. Mindennap zaklattam őt valami bugyutasággal, de nem zavarta, sőt,
valószínűleg örült a társaságomnak.
- Ez az ing nem passzol ehhez a
nadrághoz - rázta meg a fejét, mikor kiléptem a szobámból.
- Szerintem normális. Arra meg
megfelel, hogy berohanjak az SM-be - megpróbáltam érvelni valamivel, de
továbbra is csak mormogott.
- Vegyél fel pulcsit.
- Mosásban van - nem volt kedvem
átöltözni.
- Akkor adok. Gyere - karon
ragadott, és berángatott a szobájába. Sokszor, nagyon sokszor voltam már a
leaderünk szobájában, de még egyszer sem éreztem magam olyan zavarban, mint
akkor. Nem tudom, miért voltam olyan állapotban, de teljesen megijedtem tőle.
- Szerintem ez a kék pont megfelel
- mutatta a felsőt.
- Igen, szerintem is pont jó lesz -
mondtam a ruhadarabot figyelve. Kivettem a kezéből, és belebújtam. A hátamnál
segített megigazítani.
- Minho, valamit mondanom kell -
fordított maga felé. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. - Nem tudom, mit fogsz
reagálni, de remélem, a barátságunk megmarad - folytatta, én meg egyre
kíváncsibb lettem. Fura érzés fogott el.
- Mondd, nem fog - bíztattam, de
igazából nem voltam biztos semmiben.
- Én, egy ideje már figyellek... és
azt hiszem, tetszel nekem. Elképzelni sem tudod, milyen érzés fogott el, amikor
Jonghyunnal, majd pedig Keyvel jöttél össze - motyogta alig hallhatóan. Leesett
az állam, és megszólalni sem tudtam. Csak bámultam ki a fejemből, próbálva
feldolgozni a mondatait. Nekem ez sok volt. Persze, kedveltem őt, meg minden,
de alig tudtam a pasimként rá tekinteni. Meg most akkor ki lenne alul? Ő? Talán
én? Vagy nem is szexelnénk?
- Gondoltam, hogy így fogsz
reagálni. Ne haragudj, amiért felhoztam. Felejtsük el, ok? - magyarázkodott.
Rápillantottam.
- Még nem tudom pontosan, hogy mit
mondjak erre. Kedvellek, de lehet, hogy csak arra van szükségem, hogy ápolj.
Nem akarlak kihasználni - lesütött szemekkel álltam. Nem mertem ránézni.
- Rendben semmi baj. Megértelek -
erőltetett vigyort az arcára, de láttam, hogy zavarta a dolog. Nem hiszem, hogy
jobb lett volna, ha egyből igent mondok, és mégis csak az én érdekeimet néztem.
Onew ennél sokkal többet jelentett a számomra.
A fura helyzet miatt a következő
pár napban elég feltűnően kerültük egymás társaságát, ami nekem nagyon nem
esett jól, de csak neki akartam jót. Nem szerettem volna, ha miattam szenved. A
gond csak az volt az egésszel, hogy nekem is nagyon hiányoztak a bíztató
szavai, a nyugtató ölelései. Sikerült megint teljesen magamba zuhannom. Olyan
voltam, mint egy élőhalott, aki nemrég támolygott elő a sírjából, ami kis ideig
biztonságot nyújtott neki. Egyszóval, pocsékul voltam. Egyedül már csak Taemin
volt az, akire számíthattam. De hát ő meg olyan fiatal volt még. Azt sem tudta,
mi fán terem a szerelmi bánat.
- Miért depizel már megint? –
morgott egyik reggel.
- Igen. Baj? – kissé ingerült
voltam, így azonnal rámordultam szerencsétlenre. Taemin felvonta a szemöldökét.
- Nyugi, nem kell leharapni a
fejem. Mi a baj?
Meglepődtem a segítőkészségén.
Odajött hozzám, megveregette a vállam, és türelmesen várta, hogy kiöntsem neki
a lelkem.
- Bocs, de… inkább megtartom
magamnak – mormoltam.
- Tudom, hogy csak a maknae vagyok,
de elmondhatod nekem, ha valami bánt. Elvégre barátok vagyunk, nem? – bíztatóan
elmosolyodott, de csak megráztam a fejem, és kimentem a szobából. Útközben
összefutottam a galambpárral, valamint a konyhában Onewwal. Leültem mellé,
elvettem egy almát, és rágni kezdtem. Nagyon kínos csend volt körülöttünk, amit
csak a gyümölcs héjának ropogása tört meg.
- Ha tudom, hogy ennyire a
barátságunk rovására megy, akkor inkább nem is vallottam volna szerelmet.
- Heh? – fordultam kissé felé, hogy
jobban halljam, amit mond.
- Semmi, csak nem tudom, miért
vagyunk ilyenek egymással – támasztotta továbbra is a fejét.
- Én sem. Elmegyek, valamikor jövök
– álltam fel az asztaltól, és a bejárathoz mentem cipőt húzni.
- Ha boltba mész, hozz pár répát,
meg burgonyát! – kiabált utánam Key.
- Hozz magadnak, nem oda megyek –
feleltem bunkón, közben lekaptam a dzsekim a fogasról, majd leléceltem. Semmi
ötletem nem volt, hogy hova menjek, de egyszerűen nem bírtam tovább a dormban
maradni. Mindenki idegesített, már a puszta jelenlétével is. Felfogni sem
tudtam, hogy miért vagyok akkora szerencsétlen, hogy mindenkit sikeresen
elüldöztem magam mellől. Tudom, hogy én is hülyén álltam a dolgokhoz, de ha
egyszerűen így jött le, akkor nem volt mit tenni. Mondjon mindenki, amit akar,
de néha én is nekiállhatok hisztizni, cirkuszolni, vagy éppen depizni. Összevissza
sétálgattam az utcákon, a sok ember közt. Úti cél még mindig nem volt, csak
jólesett a bolyongás. A fülemben a fülessel közlekedtem, F(x)-et hallgatva. A
zene megnyugtat, legalábbis mindig ezt mondták nekem. Részben igazuk volt, de
nem mindig. A legrosszabb napokon, még az sem tudja elfelejttetni az emberrel a
rossz emlékeket. Valaki megkocogtatta a vállam, mire dühösen fordultam hátra. Onew
volt az. Nem hiszem el, hogy nem lehet engem békén hagyni!
- Zavarok? – kérdezte. Most erre
mit válaszoljak?
- Nem. Mármint… nem – nem
utasíthattam vissza a leadert, az nem lett volna jó nekem. Ha megutál,
tönkreteszi a karrieremet.
- Ne haragudj, de tényleg.
Szeretném, ha továbbra is barátok lennénk. Nagyon elveszettnek tűnsz, és ez
zavar, mert részben én vagyok a hibás – Jinki össze-visszamakogott, amin
elmosolyodtam.
- Van kedved fagyizni? – ajánlottam
fel, mire hevesen bólintott.
- Egy vaníliát kérek – mondta
monoton hangon az eladó csajnak, aki megszeppenve kanalazott bele a sárga
fagylaltba, hogy utána a tölcsérre nyomhassa a kis gombócot.
- Ennyi? – kérdeztem meglepetten, ő
csak biccentett válaszként.
– Én egy epret, egy csokit, egy
citromot, és a tetejére csoki öntetet szeretnék... nagyon sokat – mutogattam
végig a színeken közben. A lány gyorsan, nagy adagokat tett a tölcséremre, és a
végén annyi csokit öntött rá, amennyi ráfért az utolsó gombócom tetejére. Még
gyorsan kifizettem a fagyikat, aztán leültem a térre, a szökőkút szélére. Onew
követte a példámat.
- Meg fog fájdulni a torkod –
közölte, közben evett.
- Nem érdekel. Kell az édesség –
vontam vállat. Tényleg nem érdekelt, ha beteg lettem volna. Sőt, még örültem is
volna neki, mert akkor egy ideig nem kellett volna kimennem a dormból, és
nyugodtan kipihenhettem volna magam.
- Nem akarom, hogy megbetegedj,
mert a SHINee…
- Nem működhet négy taggal, és
egyébként is, csak gondoskodni kell a hiányzó tagról – fejeztük be egyszerre.
Már annyiszor hallottuk mindannyian, hogy megtanultuk Onew tipikus szövegeit. A
leader csak felnevetett a végén, utána átemelte valahogy a csokifagyit az ő
tölcsérébe.
- Héééééé!
- Nem hagyhatom, hogy dagadt legyél
– kuncogott, és gyengéden megbökdöste a nem létező hájamat. Visszavigyorogtam
rá, mikor feltűnt egy folt a száján. Szerencsénkre alig voltak az utcákon,
különben készültek volna tömegszámra a lesifotók.
- Olyan, mintha most szívtál volna
ki valakit – gyorsan letöröltem a vanília maradékát. Utána nem is tudom, hogy
mi történt velem, egyszerűen csak megcsókoltam őt. Nem tartott sokáig, mert az
utcán voltunk. Még arra sem adtam neki időt, hogy felfogja, majd viszonozza.
Egy icipici csókocska volt, ami számára többet jelenthetett mindennél, nálam
pedig… nem is tudom. Össze voltam zavarodva még a Jongkey páros miatt, és nem
voltam benne biztos, hogy Onew nem törné össze a szívem. Talán éppen ez volt a
probléma, hogy féltem. Nem akartam újra csalódni, törött szívvel élni. Amikor
én szakítottam másokkal, az teljesen más volt, vagy amikor a kéthetes
kalandjaim kidobtak. Velük, amúgy is csak azért voltam együtt, hogy ne legyek
magányos, meg legyen valaki, ha szükségem volt egy két dologra. Key viszont más
volt. Ő kellett nekem, szerettem őt. Mégis megcsalt, ráadásul a legjobb
haverommal. Onew pedig, nem tudtam mit tegyek. Rettegtem, mégis azt kívántam,
hogy vele lehessek.
- Gyere – ragadtam meg a kezét, és
elindultam vele. Nem kellett sokat sétálni ahhoz, hogy elérjünk a kedvenc
parkomba. Elég ijesztő hely volt, mert már elhanyagolták kicsit, de éppen ezért
volt jó. Alig két ember volt ott, de ők is kifelé tartottak. Mikor tiszta volt
a levegő, hirtelen áthúztam az egyik bokron, amire egy szisszenéssel reagált. –
Próbáljuk meg, nem garantálom, hogy fél nap alatt fülig szerelmes leszek beléd,
de meg kell próbálni – hadartam el neki.
- Minh… - kezdett bele, de én
rákaptam az ajkaira. A második kísérlet sikeres volt, mert pillanatok alatt
utat engedett a nyelvemnek. Azonnal visszacsókolt. Éhezve kapott az ajkaimra,
én pedig hagytam őt élvezkedni. Érdekesen csókolt. Nem tudtam se Keyéhez, se
Jonghyunéhoz hasonlítani. Az övében volt még valami. Hirtelen azonban eltolt
magától.
- Nem akarom rád erőszakolni a
szerelmemet – pillantott a földre, de csak megráztam a fejem. Nem volt igaza.
- Lehet, hogy neked ez úgy tűnik,
de én tényleg kedvellek, hyung. Nekem is
hirtelen jött ez az egész, persze, ha nem akarod, akkor nem kell, de ha kellek,
a rendelkezésedre állok – mosolyodtam el. Éreztem, hogy folyamatosan
elvörösödtem, valamint a hangom is remegett.
- Onew - dugtam be a fejem a
szobájába nem sokkal éjfél után, mikor már mindenki aludt. A sötét miatt
viszont nem sokat láttam. - Onew - szólítottam újra.
- Mi a helyzet? - jött a hangja a
hátam mögül. Annyira megijedtem, hogy egyből befutottam az ágyhoz.
- Mi... hogyan... mit kerestél
kint? - nyögtem ki a kérdést, mikor a szívem már nem dobogott a fülemben, és kaptam
rendesen levegőt.
- Fürödtem - válaszolta egyszerűen,
közben odasétált elém.
- Akkor alszunk? - öleltem
magamhoz.
- Igen, kéne. Reggel vissza kell
osonnod - suttogta, finoman megcsókolva. Még csak pár napja voltunk együtt, és
úgy gondoltuk, hogy a srácoknak csak később szólunk az egészről. Onew szerint
korai lett volna még.
Jajisteneeeem xd ritka a Minew és most kifejezetten örülök nekik :3
VálaszTörlésHa ők is szét mennek, bőgni fogok..,pedig elég valószínű mert a maknae még hátravan *debilen nyihog*
Nagyon tetszett a feji és remélem ezek ketten kicsivel tovább húzzák ♥
Nagyon jó lett :)