- Óvszer?
- Megvan.
-
Síkosító? - vonta fel a szemöldökét.
- Az is.
-
De zsepi biztos, hogy nincs nálad - folytatta.
-
Azt csak hiszed - meglobogtattam előtte a csomagot, mire megrázta a fejét.
-
Choi Minho nagyon akar szexet - mély sóhajtására, ha lehet, még jobban
felizgultam. Azonnal felé másztam.
- Choi Minho mindennél jobban akarja a
szexet veled - gyengéden megcsókoltam őt. Kezemmel a meztelen hasát simogattam.
- Akkor mindketten ugyanazt akarjuk –
sóhajtott bele a csókba, kezével a hátam cirógatva. Sokáig elvoltunk így.
Végigcsókoltuk egymás minden létező porcikáját. Semmit nem siettünk el,
kiélveztük az együtt eltöltött perceket.
Amikor már nem volt egy szabad hely sem
Key felsőtestén, amit nem hintettem be csókokkal, lassan elkezdtem lejjebb
haladni. Kezemmel már az övét kapcsoltam, miközben egyre lejjebb haladtam a
puszikkal is. Óvatosan végigcsókoltam a csípője vonalát, ezzel egy időben pedig
a nadrágját toltam lefelé. Finoman végigsimítottam a férfiasságán, ami egy
hangos sóhajt váltott ki belőle.
- Még? – kérdeztem gonoszan. Tetszett,
hogy Key a kezem alatt szenvedett.
- Kérlek – nyöszörögte, amitől egyre
szűkösebb lett a nadrágom.
Ismét végigsimítottam rajta, utána
levettem a nadrágomat. Key csendben várakozott, bár látszott rajta, hogy ezt a
részét annyira nem szerette. A hónapok alatt már kitapasztaltam, ugyanis heti
háromszor volt szex nap. Ezt pedig mindig betartottuk, ha esett, ha fújt, ha
koncert volt, ha fájt a feje. Pontosan ez volt ma is. - Várom már, hogy bennem
legyél - jelentette ki egy csók kíséretében. Nem is várattam magamra. Egyik
ujjamat bekentem, és a fenekébe nyomtam, majd a másikat is, és éppen jött volna
a harmadik, ha valami nem zavar meg. Pontosabban valaki. Az a kis dög Taemin.
-
Key hyung! Van még itthon sütőpapír? - ezzel a kérdéssel rontott be Key
szobájába. - Ti... ti mit csináltok?Minho, te megcsalod Jonghyun- hyungot? -
sikított fel lányosan vékony hangon. Key ijedten ugrott meg, és bújt egyből a
takaró védelme alá.
- Mivan? Dehogyis- horkantam fel. Ő még
mindig értetlen fejjel bámult.
-
Már rég szakítottak- felelte Key, nálam sokkal kedvesebben. Komolyan, magamban
négyszer gyilkoltam meg Taemint, amiért megzavart minket.
- Elnézést... nem tudtam - mondta
szerényen. Jobb esetben megsajnáltam volna, de túlzottan haragudtam rá.
- A sütőpapír a harmadik fiókban van.
Van még valami? - kérdeztem még mindig bunkó hangnemben.
-N... nem nincsen - araszolt kifelé. Tudtam,
hogy az elkezdett dolgot már nem fogjuk befejezni Keyvel.
- Megjöttek- nyögte ki Key letörten.
- Észrevettem - húztam fintorra a szám.
- Vissza kellene küldeni őket -
sóhajtott Kibum, mire felnevettem.
- Befejezzük gyorsan? - nem akartam
veszni ezt az alkalmat. Éppen folytattam volna, amikor megint kinyílt az ajtó.
Key lemondóan sóhajtott.
- Choi Minho! Megcsalsz?! - ordított be
Jonghyun.
- Nekem azt mondta, hogy már nem jártok
- magyarázkodott Taemin, mire jobban felment bennem a pumpa.
- Ráadásul pont ma? - kukkantott be Onew
is - így kell fogadni minket? Taemin mindjárt sokkot kap a pornótoktól.
- Lee Taemin! Jobb ha menekülsz! -
pattantam fel. Szerencsémre az alsógatyám még rajtam volt, így nyugodt szívvel
eredtem a maknae után, hogy élve megnyúzhassam őt.
- Egyébként, Jinki, itt a pénzed. Igazad
volt, tényleg összejöttek - Jonghyun hangja halkan csengett a fülemben,
miközben épp a kanapén rohantam a taknyos kölyök után.
Két hónapja voltunk együtt Kibummal.
Ennek örömére, elkéretőztem Onewtól, hogy fontos dolgot kell elintéznem.
Romantikusan szerettem volna eltölteni vele az estét, ha már az első hónapot a
koncertek miatt nem tudtuk megünnepelni. Nehéz feladat volt, mindent
megszervezni, és emiatt felnéztem Jonghyunra, aki nekem minden hónapban ilyen
meglepetéseket adott. Elsőnek egy méregdrága étteremhez mentem, ahol még
sikeresen lefoglaltam az utolsó asztalt. Ezután egy ötcsillagos szálloda
következett, ahol egy szintúgy borsos áru szobát foglaltam le estéra, behűtött
pezsgővel, és sok-sok rózsaszirommal. Lehet kicsit túlzásba eszem, de tudtam,
hogy Key rajong az ilyen romantikus dolgokért. Aztán jött az, hogy kéne neki
vennem valami ajándékot is. Órákig mászkáltam a városban, mire megtaláltam a
számára megfelelő ajándékot. Nem nagyzásból, de szerintem megtettem minden
lehetséges dolgot azért, hogy szép, romantikus estét tölthessünk el együtt. Már
csak annyi dolgom volt, hogy hazamenjek és elkészüljek estére. Rettentően
izgultam, hogy mit fog majd reagálni a szerelmem erre a meglepetésre.
Mire hazaértem, Key már az ajtóban
toporgott. Azonnal a nyakamba vetődött, mikor meglátott.
- Hol voltál, Choi? - hangja dühös volt,
de tudtam, hogy képtelen rám haragudni.
- Meglepetést csináltam neked - azonnal
elvigyorodtam, mikor megláttam a felcsillanó szemeit.
- Tényleg?
-
Igen. Úgyhogy csípd ki magad szépségem, mert puccos helyekre megyünk - nevettem
fel. Key azon nyomban el is tűnt. Addig leültem a kanapéra, és Taeminnel
fociztunk a gépen.
-
Készen vagyok - lépett elém Kibum a döntő pillanatban.
- Nem látom a tévét. Várj! -
kinyújtottam a nyakam, gyorsan megvertem a maknaet, utána elindultunk Keyyel.
Egészen az autóig duzzogott, és nekem fogalmam sem volt miért.
- Mi a baj cica? – kérdeztem kedvesen,
de még válaszra sem méltatott. – Na, mond el szépen mi bánt. Így nem tudok
segíteni – próbálkoztam újra, de csak felhorkant. – Kibum, kérlek. Nem ilyen
hangulatban szeretném veled eltölteni az estét – sóhajtottam, mert tényleg
kezdett elmenni a kedvem az egésztől.
- Fontosabb a foci, mint én – Fordult
hirtelen felém, majd beült az autóba magára csapva az autót. Mikor leesett,
hogy mi a baja, kis híján belevertem a fejem a parkoló falába. Esküszöm, Kim
Kibum, rosszabb, mint egy lány.
- Nem fontosabb, de nem hagyhattam a kis
dugót nyerni. Tudod, hogy szerintem mindig nagyon csinos vagy édesem. Ma pedig
még a szokásosnál is gyönyörűbb vagy – kezdtem el hízelegni, ami először úgy
nézett ki, hogy nem sikerült, mert még keresztbefont karokkal duzzogott, végül
megenyhült.
- Komolyan mondod?
- Persze, hogy komolyan – hajoltam
közelebb hozzá, hogy tudjak adni neki egy csókot.
- Én is – válaszolta.
- Te is mi? – kérdeztem tetetett
döbbenettel.
- Én is szeretlek – pótolta ki a
mondatát.
- Így mindjárt más – csókoltam meg
végre, utána bekötöttük magunkat.
- Hova
megyünk? - kérdezte, amint beindítottam a kocsit.
- Meglepetés - alig bírtam eltitkolni előle, főleg, hogy utálta a meglepetéseket. Ezt mindig az orromra kötötte a drága. Így inkább gondolkozni kezdett. Néha kibökött egy-egy helynevet, ahova mehettünk, de nem mondtam meg neki. A végére már idegesítette a dolog, így Shrekeset kezdett játszani.
- Ott vagyunk már? - Ez volt a huszadik. Számoltam.
- Nem.
- És most? Ott vagyunk már?
- Hyung, kérlek, hagyd abba...
- Oké, csak még egy kérdés - kérlelő szemekkel meredt rám.
- Mondd.. - kissé féltem attól a kérdéstől. Nem hiába.
- Ott vagyunk már?
Majdnem belevertem a fejem a kormányba.

- Tényleg
hagyd abba, vagy leragasztom a szád, készültem ám – vettem elő a zsebemből egy
guriga celluxot, és felé mutattam.
- Nem teszed
meg – vont vállat, de azért csendben maradt… egy ideig.
- És most… -
kezdett bele, de én lefékeztem és félreálltam az úton. Leszartam, hogy tilos.
- Na,
idefigyelj édesem. Tudod, hogy nagyon szeretlek, de kezdesz kivinni az észből.
Szereted a Shreket, okés, de elég volt ennyi. A kérdésedre a válasz – gyors
ránéztem az órára. – tíz kemény perc… ennyi idő és ott leszünk. Ez az utolsó
figyelmeztetés kicsikém, különben rosszul jársz az este hátralevő részében –
ecseteltem neki a dolgokat, cuki mosollyal körítve.
Csend volt.
Sikeresen elértem, hogy csend legyen. Menet közben többször is rásandítottam,
hogy duzzog-e, de nem tett ilyet. Erőteljesen nézelődött körbe-körbe. Gondolom,
furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy hova megyünk. Utána csodák csodájára
letelt a tíz perc, és tényleg odaértünk. Key azonnal kipattant az ülésről.
- Tetszik? – érdeklődtem, az után, hogy bezártam a járgányomat. Csak hevesen bólogatott, utána megragadta a karom, és már vonszolt is be. Annyira meg akartam őt viccelni, hogy a szomszéd romkocsmába megyünk… de inkább nem tettem.
- Jó estét! Asztalt foglaltunk két névre - Key már a pincérrel beszélgetett.
- Choi Minho névre – egészítettem ki. A fickó egy darabig méregetett minket.
- Elnézést, azt hittük, romantikus vacsora lesz, nem üzleti megbeszélés – a fickó teljesen kétségbeesetten próbálta kijavítani a foglalásomat – azt is írtam fel…
- Semmi gond, jó lesz az is. Barátság évfordulónk van – rögtönzött Key.

A
vacsora nagyon jó hangulatban telt el. Key egész idő alatt áradozott a helyről,
és istenített engem, hogy milyen jó ajándékot eszeltem ki neki. Örültem, hogy
tetszett neki, mert pont az volt a lényeg, hogy jól érezze magát.
Miután
befejeztük az étkezést, kértem a számlát, amin én kicsit sem lepődtem meg, nem
úgy, mint Key.
-
Mennyi? De hiszen ez kész vagyon – mutatta felém a számlát, amin én csak
mosolyogtam.
-
Köszönöm – adtam a pincér kezébe, egy jókora borravalóval együtt az összeget.
Sajnáltam szegényt, hogy olyan kínos helyzetbe hoztuk.
-
Olyan jó meglepi volt, köszönöm – csókolt meg az autóban Key.
-
Ki mondta, hogy itt vége van? – nevettem el magam, de amikor megláttam a
csodálkozó arcát, majdnem visítottam.
-
Nem érted be ennyi pénzköltéssel egy napra? – kérdezte döbbenten.
-
Nem. Most még elmegyünk egy motelbe – hazudtam neki, és még akkor sem mondtam
el az igazat, amikor nagyra nyílt szemekkel bámult rám.
-
Rendben, az is jó – próbálta leplezni a csalódottságát.
-
Jézusom Kibum, ugye nem hitted el, hogy elvinnélek egy olyan helyre? –
pislogtam nagyokat, de ő csak kicsiket bólogatott. – Egy ötcsillagos szállodába
megyünk baby – pusziltam homlokon, és már mentünk is tovább.
Egész úton szinte csillogott a szeme,
amin kénytelen voltam elvigyorodni. Nagyon izgatottan várta már, hogy
odaérjünk, még csendben is volt a kedvemért. Ez pedig nagy szó volt tőle.
Szinte nem is akartam odaérni, annyira élveztem a csendet. De hamarosan mégis
ott voltunk.
-
Azta, de jól néz ki! – ezt a hotelajtóból hallottam. Mire beértem, Key már a
kulcsokat lobogtatta.
-
Örülök, hogy tetszik – mosolyodtam el.
-
A nászutas lakosztály? Egyértelmű.
Életem eddigi legszebb éjszakáját
töltöttem el Key-vel. Úgy éreztem, hogy mellette megtaláltam a szerelmet. Még
úgy is, hogy néha nehezen viseltem el a viselkedését. Volt, amikor az agyamra
ment a folytonos hisztijeivel, és az anyáskodásával, de ennek ellenére tényleg
nagyon szerettem. Akkor még azt hittem, hogy talán hosszú, boldog kapcsolatunk
lesz majd.
De eltelt újabb pár hónap, és ez az
elképzelésem megdőlni látszott. Hogy miért is? Ott kezdődött az egész, hogy
fanart. A híres, szeretni való Jongkey páros. Az elején még elviseltem, hogy
koncerteken, meg nyilvános helyeken együtt voltak, de idővel kezdett zavarni a
dolog. Főleg, amikor már a dormban is egyre többet időt töltöttek együtt. Key
próbált nem elhanyagolni engem, és az éjszakákat is velem töltötte, de akkor is
bántott a dolog. Egyre jobban éreztem azt, hogy a szívem idővel ketté fog
hasadni majd. Szerettem Keyt, éppen ezért nem mutattam neki, hogy rosszul esik,
amit csinál. Hallgattam, és talán így volt a legjobb.
- Minden rendben? Már napok óta úgy
nézel ki, mint a mosott kutyagumi - lépett mellém Jinki. Leaderként a lelki
szemeteszsákunk volt, mert nem bírta elviselni, ha a SHINee nem ragyog.
- Persze - igyekeztem valami mosolyfélét erőltetni az arcomra, de ő természetesen átlátott rajtam.
- Összevesztetek Keyyel is? - érdeklődött, de csak megráztam a fejem.
- Mindig Jonghyunnal van. Már kezd zavarni - csúszott ki a számon.
- Talán beszélj valamelyikkel. Elvégre az egyik a pasid, a másik a legjobb haverod - Jinki még vállon veregetett, utána lehuppant a fotelba, és nézte Taemin játékát. Beszélj valamelyikkel! Persze, mert az olyan marha egyszerűen megy. Ha Jonghyunnal beszélek, akkor azt hiheti, vádolom valamivel. Ha Key-vel, akkor meg féltékeny vagyok. Fogalmam sem volt mit tegyek. Jinki jó tanácsával nem tudtam mit kezdeni. Tudtam, hogy csak jót akart, de nem álltam készen, hogy akármelyikkel is beszéljek. Inkább tovább tűrtem. Tűrtem, ahogy egymással enyelegtek majdnem a nap huszonnégy órájában.

- Jonghyun, Key – rontott be egyik nap a
menedzser a táncpróbánkra.
- Igen? – fordultak egyszerre az ajtó
felé.
- Tudom, hogy nagy kérés, meg minden, de
eljátszhatnátok a holnaputáni koncerten, hogy véletlen megcsókoljátok egymást,
vagy valami ilyesmi. Persze nem igazából, csak értitek… mintha – magyarázkodott
erőteljesen a menedzserünk. A Jongkey páros egy pillanatra elsápadt, majd
egymásra néztek. Láttam, ahogy mosoly kúszik a szájukra. Bár, az is lehet, hogy
csak beképzeltem magamnak.
- Persze,
vállaljuk - jelentette ki Key nagy lelkesen, mire egy pillanatra kihagyott a
szívverésem. Key és Jonghyun majdnem csókolózni fognak a színpadon... a pasim
és a legjobb barátom...
- Minho? - csettintgetett előttem Onew. - Minden rendben?
- Persze - amint észbe kaptam, csak bólogattam, hogy hitelesnek tűnjek. Persze, hogy semmi sem volt rendben.
- Mondom, 2min is kell - jelentette ki a menedzser, mire ösztönösen elhúztam a számat.
- Nekem van valakim - jeleztem a menedzser felé, de inkább Keynek szólt a dolog. A pasas szemei elkerekedtek.
- A lány biztosan meg fogja érteni, hogy miért fogtad meg Taemin fenekét, de ha kell, írásba is adom neki.

Remek, tiszta jó… hurrá – mondtam unottan. – Két perc és jövök, mosdóba kell
mennem – vágtam át a termen, magam után erőteljesen becsapva az ajtót. Egy
pillanatra még én is visszanéztem, hogy nem esett-e ki a helyéről.
Fogdossam
Taemin seggét. Elég volt eljátszani, hogy elzakózik, de én megtartom, meg
vígasztalom, ölelgetem. Nem akartam tapperolni is. Elegem volt Keyből, hogy
napok óta tojt a fejemre. Elegem volt Jonghyunból is, hogy a pasimra
akaszkodott, és a menedzserből is, mert ilyen retek ötletei támadtak. Sőt, már
az egész SHINee/Idol szarságból elegem volt.
Egész végig
ilyen hangulatom volt. Key néha felbukkant mellettem, de leginkább egyedül
kuksoltam mindenhol. Egészen a koncertig. Utána már nagy volt a készülődés, ami
elterelte a gondolatom mindenről. A rajongók mosolya, amint felvisítottak,
egyből boldoggá tettek. Nem figyeltem Keyre, inkább Taemin közelében
legyeskedtem, ami cseppet sem zavarta. Valamiért jó barátjaként tekintett rám.
Hát igen, a koncerten megtörtént a csók. A
csók. Mert még véletlenül sem sikerült félre. Á dehogy is. Jonghyun egyenesen
szájon csókolta a pasimat. Legszívesebben kivertem volna mind a harminckét
fogát, hogy ilyet tett, még úgy is, hogy tudtam, csak a rajongók miatt van.
Vagyis, már csak reménykedtem, hogy így van.
Az esemény
után, fáradtan estem be az öltözőbe, Jinkivel, és Taeminnel.
- Elfutok a
mosdóba – ugrottam fel hirtelen, mert éreztem, hogy a hólyagomnak megártott a
két kóla, amit megittam. Sietve rontottam be az ajtón, de amint beértem,
hirtelen már nem is kellett annyira pisilnem.
- Ti, meg
mit…? – kérdeztem dadogva, a két személytől. Nem tudom, mit éreztem abban a
pillanatban, de semmi jót, az biztos. Meglepődtem, de valahogy számítottam
arra, hogy ilyesmi lesz.
- Minho,
figyelj én… - kezdett bele Key.
- Az én
hibám volt haver. Sajnálom, nem akartam így, de – folytatta Jonghyun.
- Minho,
beszélnünk kell - jelentette ki Key. Előre féltem ettől, de csak bólintottam.
Leült egy székre - tudod, hogy sose hazudok magamnak.
- Tudom -
bólintottam
- Éppen ezért nem hazudhatok tovább. Én... szóval... ez nagyon kínos - kissé elhúzta a száját.
- Nem kínos. Jonghyunt szereted, ő meg téged. Az meg nem is érdekel titeket, hogy én is a képben vagyok. De igazad van. Nem leszek harmadik kerék - nem tudom, hogy mit is éreztem. Dühöt? Csalódottságot? Passz. Talán már mindkettőnk részéről kihűlt ez a tűz.
- Nagyon sajnálom. De nem vagy harmadik kerék. Jobbat érdemelsz nálam. Olyat, aki megbecsül - Key felsóhajtott. Tudtam, hogy nem volt sok esélyem, de még megpróbáltam valamit.
- Nekem te tökéletes voltál. Ugyanazt csináltuk, minden egyes apró sejtünk összhangban volt.
- Ha ez igaz, akkor úgyis összejövünk megint. Akik egymásnak lettek teremtve, azok együtt lesznek - jelentette ki. Ez volt a végszava. Szó nélkül kirontottam a teremből, hogy valaki megvigasztaljon. Most törték össze a szívem tizenharmadjára.

Na tessék. úgy tudtam :( mondjuk valahol örül a fejem mertJongKey shipper vagyok xd csak na....olyan rossz érzés hogy megcsalta Minhot :( mindegy. Úúúúgyis mindenki boldpg lesz a végére xd illetve remélem :D
VálaszTörlés