The Bitch of Us 4.

Teljesen magam alatt voltam, még akkor is, amikor már az öltöző felé kullogtam. Haragudtam Keyre, és Jonghyunra is.  Mindketten átvertek, és ezzel elásták magukat a szememben egy ideig.

- Minho, minden rendben? – állta utam Jinki. Lassan felnéztem rá, és csak megráztam a fejem. – Gyere ide – húzott magához. Fejem a vállára hajtottam, mivel túl magas voltam ahhoz, hogy a mellkasába fúrjam.

- Megcsalt, el tudod ezt hinni? Miért… miért nem szeret engem senki? Tudom, hogy eddig úgy viselkedtem, mint egy könnyűvérű ribanc, de már nem ezt akarom. Csak, hogy valaki szeressen – suttogtam erőtlenül, miközben ő a vállamat simogatta.

- Mert rossz embereknél próbálkozol – mondta, kisebb mosollyal az arcán.

- Nekem normálisnak tűnnek – sóhajtottam, mire Onew felnevetett.

- Gyere, eszünk valamit – gyengéden vállon veregetett, a következő pillanatban pedig egy étteremben találtam magam. Igyekeztem a legolcsóbbat választani, így kimbapot ettem, míg Jinki csirkét.

- Örülök, hogy Key meg Jonghyun nem jött velünk, de Taemint miért nem hoztuk? – igen, kényelmetlenül éreztem magam. Most szakítottunk, erre meg olyan volt, mintha randin lennék megint. Na nem, azt nem! Most legalább három napig nincs semmi pasizás, se csajozás!

- Neki nem volt kedve jönni. Elfáradt a nagy hajtásban - felelte Onew, halvány mosoly kíséretében.

- Megértem. Én sem vagyok most a legfittebb - kaptam be egy újabb adag kimbapot.

- Jonghyunékkal, pedig ne foglalkozz. Én már az első félév után vártam, hogy mikor jönnek össze. Key részéről, elég nyilvánvaló volt, hogy tetszik neki - magyarázta maga elé. Nem tudtam erre mit mondani, mert én nem vettem ilyet észre. Jonghyunnál én voltam az, aki lezárta a kapcsolatot, most pedig Key kosarazott ki engem. Erre gondolva, megint rossz kedvem lett. Bármennyire is akartam, nem tudtam úgy felfogni a dolgot, ahogy kellett volna, vagy ahogy akartam. Az is nehezítette a helyzetet, hogy egy dormban, és egy bandában voltunk. 

- Majd igyekszem - bíztattam Onewt.

- A SHINeenak mennie kell tovább. Nem lenne jó...

- Ha a rajongók éreznék a feszültséget köztünk - fejeztem be a hangszínét utánozva.

- Nagyon vicces - mosolyodott el akarata ellenére. Láttam, hogy mondani akart még valamit, de a telefonja csörgése megzavarta ebben. - Persze, igen... egy óra ... szia - nyomta ki a telefont.

- Ki? - ennyit kérdeztem, mert tudtam, hogy tudja, mire gondolok.

- Key. Aggódott - vont vállat.

- Na, ezt nehezen hiszem - ezt komolyan gondoltam, de Jinki csak megrázta a fejét.

- Szerintem továbbra is a haverjaként tekint rád, Minho, és igaza van. Mi mindig egy család leszünk - Onew arca komoly volt, így nem mertem vele ellenkezni. De igaza volt. Most haragudtam a világra, de később úgyis ki kell békülnöm Kibummal.

- Akkor is...

- Nyugi, még két óra innen, amíg hazaesünk a dugót elnézve - kacsintott a leader.

- Csak nem hazudtál? - kissé meghökkentem.

- Talán... de megérdemelnek egy kis tréfát - nevetett fel végül, mire elmosolyodtam.

- Köszönöm – hajtottam le zavaromban a fejem.

- Micsodát? – kérdezte meglepetten.

- Hát, hogy ilyen kedves voltál, és jobb kedvre derítettél. Nélküled, most valahol részegre innám magam, vagy tudja a halál – motyogtam, még mindig az asztalt bámulva.

- Ez a dolgom. Nem akarom, hogy magadba zuhanj. Jobban szeretem a boldog, kisfiús Minhot, mint azt, aki nemrég voltál. Megszakadna a szívem, ha így kéne, lássalak – mondta, egyre jobban halkulva a vége felé, de én hallottam.

- Ez nagyon kedves tőled Onew. Ezért az estéjért mindig, hálás leszek neked – néztem újra a szemébe, ami engem fürkészett. 

- Hol voltatok? Halálra aggódtam magam basszus. Azt mondtad egy óra, nem pedig három! – kiabálta le Jinki fejét Key, aki csak türelmesen végighallgatta a prédikálást.

- Dugó volt – adta meg, az egyszerű magyarázatot a leader, majd otthagyta Keyt, ahol volt. Mikor rám nézett, lesütötte a szemét.

- Minho…

- Fáradt vagyok – jelentettem ki és a szobámba mentem. Belépve, azt sem tudtam mi történt.

- Key megkért… - kezdett bele Taemin, de leintettem.

- Jobb lesz így – erőltettem vigyort az arcomra. Jól tette Jonghyun, hogy kiköltözött a szobából, mert lehet, hogy álmomban simán megfojtottam volna, ha ébren nem is.

Így teltek a napjaim. Key mindig beszélni akart velem, sőt, Jonghyun is, de kerültem őket. Nem voltam kíváncsi a magyarázkodásukra, nem is érdekeltek. Inkább másra összpontosítottam. A színészi karrieremre, a rappszövegeimre, Onewra, meg Taeminre. A maknaenek éjjelente szófosása volt, mindig dumált valamiről, míg Onewwal inkább lelkiztünk. Segített túltenni magam Kibumon.

- Szóval, a szöveged lehetne itt - mutatta a legújabb dalt, amibe bele akartuk illeszteni a legújabb rappem.

- Rendben. Elpróbáljuk? - kissé felpillantottam, Onew pedig elmosolyodott. Azonnal énekelte Jonghyun részét, ami után jöttem én.

- Remek ez a szöveg. Csak nem szereztél megint múzsát magadnak? - mosolyodott el a végén.

- Nem… dehogy – dadogtam idegesen. Szereztem-e? Persze, hogy igen. Hogy kit? Nem mondom el. Igazából, magam sem tudtam, hogy mit éreztem az a bizonyos személy iránt. Tiszteletet, mély barátságot, hálát? Lehet, de nem voltam benne biztos. Inkább vonzódtam hozzá. Szerettem, hogy olyan kedves volt velem mindig, de mégsem kivételezett velem. Ha kellett, az egyik kezével belökött a mélyvízbe, de a másikkal tartott, nehogy elsüllyedjek. 

- Hát, akkor rendben – fordult vissza az asztalhoz, kicsit szomorúan. Nem értettem, mi baja lett hirtelen.

- Onew...

- Folytatjuk? – kérdezte, és erőltetett egy gyenge vigyort az arcára.

- Persze – álltam vissza mellé, és újra elpróbáltuk a dalt.

Valahogy nagyon közelinek éreztem Onewt magamhoz. Minél depisebbnek tűntem, annál jobban gondoskodott rólam, és ez tetszett. Mindennap zaklattam őt valami bugyutasággal, de nem zavarta, sőt, valószínűleg örült a társaságomnak.

- Ez az ing nem passzol ehhez a nadrághoz - rázta meg a fejét, mikor kiléptem a szobámból.

- Szerintem normális. Arra meg megfelel, hogy berohanjak az SM-be - megpróbáltam érvelni valamivel, de továbbra is csak mormogott.

- Vegyél fel pulcsit.

- Mosásban van - nem volt kedvem átöltözni.

- Akkor adok. Gyere - karon ragadott, és berángatott a szobájába. Sokszor, nagyon sokszor voltam már a leaderünk szobájában, de még egyszer sem éreztem magam olyan zavarban, mint akkor. Nem tudom, miért voltam olyan állapotban, de teljesen megijedtem tőle.

- Szerintem ez a kék pont megfelel - mutatta a felsőt.

- Igen, szerintem is pont jó lesz - mondtam a ruhadarabot figyelve. Kivettem a kezéből, és belebújtam. A hátamnál segített megigazítani.

- Minho, valamit mondanom kell - fordított maga felé. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. - Nem tudom, mit fogsz reagálni, de remélem, a barátságunk megmarad - folytatta, én meg egyre kíváncsibb lettem. Fura érzés fogott el.

- Mondd, nem fog - bíztattam, de igazából nem voltam biztos semmiben.

- Én, egy ideje már figyellek... és azt hiszem, tetszel nekem. Elképzelni sem tudod, milyen érzés fogott el, amikor Jonghyunnal, majd pedig Keyvel jöttél össze - motyogta alig hallhatóan. Leesett az állam, és megszólalni sem tudtam. Csak bámultam ki a fejemből, próbálva feldolgozni a mondatait. Nekem ez sok volt. Persze, kedveltem őt, meg minden, de alig tudtam a pasimként rá tekinteni. Meg most akkor ki lenne alul? Ő? Talán én? Vagy nem is szexelnénk?

- Gondoltam, hogy így fogsz reagálni. Ne haragudj, amiért felhoztam. Felejtsük el, ok? - magyarázkodott. Rápillantottam.

- Még nem tudom pontosan, hogy mit mondjak erre. Kedvellek, de lehet, hogy csak arra van szükségem, hogy ápolj. Nem akarlak kihasználni - lesütött szemekkel álltam. Nem mertem ránézni.

- Rendben semmi baj. Megértelek - erőltetett vigyort az arcára, de láttam, hogy zavarta a dolog. Nem hiszem, hogy jobb lett volna, ha egyből igent mondok, és mégis csak az én érdekeimet néztem. Onew ennél sokkal többet jelentett a számomra.

A fura helyzet miatt a következő pár napban elég feltűnően kerültük egymás társaságát, ami nekem nagyon nem esett jól, de csak neki akartam jót. Nem szerettem volna, ha miattam szenved. A gond csak az volt az egésszel, hogy nekem is nagyon hiányoztak a bíztató szavai, a nyugtató ölelései. Sikerült megint teljesen magamba zuhannom. Olyan voltam, mint egy élőhalott, aki nemrég támolygott elő a sírjából, ami kis ideig biztonságot nyújtott neki. Egyszóval, pocsékul voltam. Egyedül már csak Taemin volt az, akire számíthattam. De hát ő meg olyan fiatal volt még. Azt sem tudta, mi fán terem a szerelmi bánat.

- Miért depizel már megint? – morgott egyik reggel.

- Igen. Baj? – kissé ingerült voltam, így azonnal rámordultam szerencsétlenre. Taemin felvonta a szemöldökét.

- Nyugi, nem kell leharapni a fejem. Mi a baj?

Meglepődtem a segítőkészségén. Odajött hozzám, megveregette a vállam, és türelmesen várta, hogy kiöntsem neki a lelkem.

- Bocs, de… inkább megtartom magamnak – mormoltam.

- Tudom, hogy csak a maknae vagyok, de elmondhatod nekem, ha valami bánt. Elvégre barátok vagyunk, nem? – bíztatóan elmosolyodott, de csak megráztam a fejem, és kimentem a szobából. Útközben összefutottam a galambpárral, valamint a konyhában Onewwal. Leültem mellé, elvettem egy almát, és rágni kezdtem. Nagyon kínos csend volt körülöttünk, amit csak a gyümölcs héjának ropogása tört meg.

- Ha tudom, hogy ennyire a barátságunk rovására megy, akkor inkább nem is vallottam volna szerelmet.

- Heh? – fordultam kissé felé, hogy jobban halljam, amit mond.

- Semmi, csak nem tudom, miért vagyunk ilyenek egymással – támasztotta továbbra is a fejét.

- Én sem. Elmegyek, valamikor jövök – álltam fel az asztaltól, és a bejárathoz mentem cipőt húzni.

- Ha boltba mész, hozz pár répát, meg burgonyát! – kiabált utánam Key.

- Hozz magadnak, nem oda megyek – feleltem bunkón, közben lekaptam a dzsekim a fogasról, majd leléceltem. Semmi ötletem nem volt, hogy hova menjek, de egyszerűen nem bírtam tovább a dormban maradni. Mindenki idegesített, már a puszta jelenlétével is. Felfogni sem tudtam, hogy miért vagyok akkora szerencsétlen, hogy mindenkit sikeresen elüldöztem magam mellől. Tudom, hogy én is hülyén álltam a dolgokhoz, de ha egyszerűen így jött le, akkor nem volt mit tenni. Mondjon mindenki, amit akar, de néha én is nekiállhatok hisztizni, cirkuszolni, vagy éppen depizni. Összevissza sétálgattam az utcákon, a sok ember közt. Úti cél még mindig nem volt, csak jólesett a bolyongás. A fülemben a fülessel közlekedtem, F(x)-et hallgatva. A zene megnyugtat, legalábbis mindig ezt mondták nekem. Részben igazuk volt, de nem mindig. A legrosszabb napokon, még az sem tudja elfelejttetni az emberrel a rossz emlékeket. Valaki megkocogtatta a vállam, mire dühösen fordultam hátra. Onew volt az. Nem hiszem el, hogy nem lehet engem békén hagyni!

- Zavarok? – kérdezte. Most erre mit válaszoljak?

- Nem. Mármint… nem – nem utasíthattam vissza a leadert, az nem lett volna jó nekem. Ha megutál, tönkreteszi a karrieremet.

- Ne haragudj, de tényleg. Szeretném, ha továbbra is barátok lennénk. Nagyon elveszettnek tűnsz, és ez zavar, mert részben én vagyok a hibás – Jinki össze-visszamakogott, amin elmosolyodtam.

- Van kedved fagyizni? – ajánlottam fel, mire hevesen bólintott.

- Egy vaníliát kérek – mondta monoton hangon az eladó csajnak, aki megszeppenve kanalazott bele a sárga fagylaltba, hogy utána a tölcsérre nyomhassa a kis gombócot.

- Ennyi? – kérdeztem meglepetten, ő csak biccentett válaszként.

– Én egy epret, egy csokit, egy citromot, és a tetejére csoki öntetet szeretnék... nagyon sokat – mutogattam végig a színeken közben. A lány gyorsan, nagy adagokat tett a tölcséremre, és a végén annyi csokit öntött rá, amennyi ráfért az utolsó gombócom tetejére. Még gyorsan kifizettem a fagyikat, aztán leültem a térre, a szökőkút szélére. Onew követte a példámat.

- Meg fog fájdulni a torkod – közölte, közben evett.

- Nem érdekel. Kell az édesség – vontam vállat. Tényleg nem érdekelt, ha beteg lettem volna. Sőt, még örültem is volna neki, mert akkor egy ideig nem kellett volna kimennem a dormból, és nyugodtan kipihenhettem volna magam.

- Nem akarom, hogy megbetegedj, mert a SHINee…

- Nem működhet négy taggal, és egyébként is, csak gondoskodni kell a hiányzó tagról – fejeztük be egyszerre. Már annyiszor hallottuk mindannyian, hogy megtanultuk Onew tipikus szövegeit. A leader csak felnevetett a végén, utána átemelte valahogy a csokifagyit az ő tölcsérébe.

- Héééééé!

- Nem hagyhatom, hogy dagadt legyél – kuncogott, és gyengéden megbökdöste a nem létező hájamat. Visszavigyorogtam rá, mikor feltűnt egy folt a száján. Szerencsénkre alig voltak az utcákon, különben készültek volna tömegszámra a lesifotók.

- Olyan, mintha most szívtál volna ki valakit – gyorsan letöröltem a vanília maradékát. Utána nem is tudom, hogy mi történt velem, egyszerűen csak megcsókoltam őt. Nem tartott sokáig, mert az utcán voltunk. Még arra sem adtam neki időt, hogy felfogja, majd viszonozza. Egy icipici csókocska volt, ami számára többet jelenthetett mindennél, nálam pedig… nem is tudom. Össze voltam zavarodva még a Jongkey páros miatt, és nem voltam benne biztos, hogy Onew nem törné össze a szívem. Talán éppen ez volt a probléma, hogy féltem. Nem akartam újra csalódni, törött szívvel élni. Amikor én szakítottam másokkal, az teljesen más volt, vagy amikor a kéthetes kalandjaim kidobtak. Velük, amúgy is csak azért voltam együtt, hogy ne legyek magányos, meg legyen valaki, ha szükségem volt egy két dologra. Key viszont más volt. Ő kellett nekem, szerettem őt. Mégis megcsalt, ráadásul a legjobb haverommal. Onew pedig, nem tudtam mit tegyek. Rettegtem, mégis azt kívántam, hogy vele lehessek.  

- Gyere – ragadtam meg a kezét, és elindultam vele. Nem kellett sokat sétálni ahhoz, hogy elérjünk a kedvenc parkomba. Elég ijesztő hely volt, mert már elhanyagolták kicsit, de éppen ezért volt jó. Alig két ember volt ott, de ők is kifelé tartottak. Mikor tiszta volt a levegő, hirtelen áthúztam az egyik bokron, amire egy szisszenéssel reagált. – Próbáljuk meg, nem garantálom, hogy fél nap alatt fülig szerelmes leszek beléd, de meg kell próbálni – hadartam el neki.

- Minh… - kezdett bele, de én rákaptam az ajkaira. A második kísérlet sikeres volt, mert pillanatok alatt utat engedett a nyelvemnek. Azonnal visszacsókolt. Éhezve kapott az ajkaimra, én pedig hagytam őt élvezkedni. Érdekesen csókolt. Nem tudtam se Keyéhez, se Jonghyunéhoz hasonlítani. Az övében volt még valami. Hirtelen azonban eltolt magától.

- Nem akarom rád erőszakolni a szerelmemet – pillantott a földre, de csak megráztam a fejem. Nem volt igaza.

- Lehet, hogy neked ez úgy tűnik, de én tényleg kedvellek, hyung.  Nekem is hirtelen jött ez az egész, persze, ha nem akarod, akkor nem kell, de ha kellek, a rendelkezésedre állok – mosolyodtam el. Éreztem, hogy folyamatosan elvörösödtem, valamint a hangom is remegett.

- Onew - dugtam be a fejem a szobájába nem sokkal éjfél után, mikor már mindenki aludt. A sötét miatt viszont nem sokat láttam. - Onew - szólítottam újra.

- Mi a helyzet? - jött a hangja a hátam mögül. Annyira megijedtem, hogy egyből befutottam az ágyhoz.

- Mi... hogyan... mit kerestél kint? - nyögtem ki a kérdést, mikor a szívem már nem dobogott a fülemben, és kaptam rendesen levegőt.

- Fürödtem - válaszolta egyszerűen, közben odasétált elém.

- Akkor alszunk? - öleltem magamhoz.

- Igen, kéne. Reggel vissza kell osonnod - suttogta, finoman megcsókolva. Még csak pár napja voltunk együtt, és úgy gondoltuk, hogy a srácoknak csak később szólunk az egészről. Onew szerint korai lett volna még.